Ennyit a szolidaritásról. Úgy látszik, több vélemény hangzik el itt holtakról, művészetekről, kultúráról, mint élő emberekről, mint égető gondokról. Persze nincs ezzel baj, majd unokáinknak elmeséljük, hogy mi milyen klassz csajok és pasik voltunk, mert...

Álszentek vagytok, gyerekek, nem csak a szexualitás terén. De a ti dolgotok. Az emberség pártsemleges, a szolidaritás is, az együttérzés is. Én legalábbis hiszek ebben.

Nincsenek is már ambícióim ezen a téren. Meggyvágó írta itt valamikor, hogy nincs információja  erről az ügyről. Meg valamikor Bon, hogy bízzunk a képviseleti demokráciában. Csakhát a politikai bohóckodások, a pártzászlók lengetése nem is olyan nagyon érdekes, bosszankodunk, azt hisszük, mi jobban tudjuk, de mindennek kell határának lenni.

A Várkonyiból valamikor sok pedagógus elment, mert nem akart együttdolgozni egy autokrata igazgatóval. Ez az autokrta igazgató még mindig számtalan embernek megkeseríti az életét. Ilyen a jog. Ha hagyjuk, hogy ilyen legyen. Az önkormányzatnak már régen fel kellett volna jelenteni, ráverni az összes költséget mindenben, mindenért, mert Kozma Attila nehogy azt gondolja, büntetlenül tehet bármit, bárkivel. Más elmondani a véleményünket, s megint más feljelentéseket fogalmazni, rágalmazni, hivatalos szervekhez járni, akik hivatalból kénytelenek foglalkozni egy ámokfutóval.

Nem volt elég egy eset. És véleményünk sincs, csak arról, hogy Sárik Péter koncertje nem volt jó, meg mindegyik párt olyan, amilyen, persze szintén nincs véleméynünk a terjedő agresszióról, a szélsőjobbról, meg a városi rendezvényekről...

Értem én ezt. Meg is értem. És átgondolom.

(Azt hallom vissza olykor, hogy többen szeretnének velem kommunikálni, nem a blog nyilvánossága előtt, hanem a háttérben, de nem tudják, hová is kellene írniuk.

Az e-mail címem a következő: josephin@vipmail.hu

Lehet azt mondani, hogy ez a blog zöldszáma (vagy „zöldcíme), ahová bárki biztonsággal megírhatja gondolatait, véleményét, információt közölhet. Időm és lehetőségeim ismeretében megígérhetem, válaszolni is fogok.)

Tarr Erika a múltkoriban elgondolkodtatott, nem is a kirohanása miatt, mert azt nem lehet komolyan venni, hanem Dobozi Erika kapcsán, amikor azt fejtegette, hogy nem figyelünk oda eléggé egymásra, amikor pedig figyelnénk, sokszor késő. Van ebben valami...

Most ismét Aratóné Jutkáról fogok írni. Nem azért, hogy még nehezítsem a helyzetét. Reményeim szerint könnyíteni szeretnék rajta, bár nem tisztem, s nem hinném, hogy most pont én hiányoznék neki bármiféle formában is.

Biztosan sokan ismeritek őt, majdnem harminc éve tanít a Táncsics iskolában, már évtizedek óta az egyik húzóerő, az egyik „nagy név”, ha írhatom ezt, akiért sok szülő íratta gyermekét abba az iskolába. Az ilyen pedagógusok miatt volt valamikor a Táncsics a város egyik legjobb iskolája, nem Nagygyőr Árpád miatt, bár – mint a jelek mutatják –, egy igazgató akkor árt a legtöbbet, ha nem jó igazgató. Nagygyőr idején a Táncsics önjáró volt, működött, nem is olyan nagyon rosszul, mert az igazgató – szerencsére – nem akart mindenáron igazgatni...

De most nem is erről akartam írni.

Mindenki előtt ismert, hogy Aratóné Jutkával mi történt az elmúlt időben, RM egy tértivevényes levélben értesítette arról, hogy kirúgja az iskolából. Még annyi gerinc, jellem, becsület sem volt benne, hogy szemtől szemben mondja el neki. Ez sokat elárul vezetői és emberi kvalitásairól, de ez most nem számít, majd a bíróság elrendezi ezt az ügyet.

A napokban tudtam meg, hogy ennél sokkal nagyobb a baj, ugyanis Aratóné Jutka – járva ezt az érdemtelen és méltánytalan kálváriát –, váratlanul elveszítette a férjét is, nem csak az állását. Egyik pillanatról a másikra szívinfarktus vitte el. S innentől kezdve ez egy „másállapot”.

Nem azt várom itt a blogon, hogy Korondi Miklós virtuálisan hamut szórjon a fejére, hanem azt, hogy most ő legyen az első (ha már ilyen pancser igazgató mellett kampányolt), aki testület elé viszi Aratóné ügyét. Önkormányzati ráhatásra RM vonja vissza az elbocsájtást.

A polgármestertől, az alpolgármesterektől, az összes képviselőtől azt várom, emberséggel és tisztességgel álljanak Aratóné mellé, merjék és akarják kimondani, hogy döntésük felelősségét végre egyszer úgy vállalják fel, hogy újabb (az előzőnél átgondoltabb és emberségesebb) döntést hoznak. Azonnal. Mert ez innentől kezdve végképp nem szakmai ügy, s nem lehet mindenáron támogatni egy kisstílű igazgató kisstílű döntéseit. Ez innentől kezdve nem lehet személyes ügy Aratóné és RM között.

Bízom a városvezetők bölcsességében, emberségében, tisztességében, hogy ebben a „másállapotban” nem hagynak magára egy ceglédi polgárt, aki már letette ezért a városért, az oktatásért a névjegyét, egy olyan névjegyet, amely valószínűleg mindenki számára példaértékű lehetne.

Bízom a városvezetők belátásában, megértésében, mert ez már nem politikai színjáték, következmények nélkül, nem lehet politikai okból kinevezett papírfigurákra bízni a döntést.

Még mindig azt gondolom, Cegléd a mi városunk, valamennyiünké. Most ismét lehet bizonyítani.

Itt ülök egyedül a számítógép előtt, családom minden tagja alszik rajtam kívül. S azt gondolom fáradtságtól vöröslő szemekkel, hogy van remény. Kell lennie reménynek. Túlságosan kisváros Cegléd ahhoz, hogy ezt meg lehessen tenni, hogy ilyen úgy mellett szótlanul lehessen maradni. Azt hiszem.

Szerettem régebben a „Dózsában” ebédelni, jól főztek. Most is jól főznek gyerekem szerint, pedig ő eléggé válogatós, bár kipróbálta valamikor a „sodexhós” (nem tudom, jól írom-e a nevét) élménytúrákat is.

Endrődiné Ágota vitathatatlan érdeme, hogy ez a konyha ilyen színvonalon működött, működik, ám hiába a elv- és párthűség, a Pest megyei Önkormányzat a napokban kiadta egy budapesti cégnek az üzemeltetést.

Aki járatos a mai gazdaság ügyeiben, pontosan tudja, mit is jelent ez, megkapjuk a nőt ingyen, s azt csinálunk vele, amit akarunk, amihez kedvünk van. Marad a konyha személyzete, a szakácsok, minden gond és baj, ami manuális, a profit meg átvándorol. A többségében diákétkeztetésről szóló ügylet azonban nem lehet ennyire profitorientált. Szerintem, bár ebben lehet, hogy tévedek. Ha a Sodexhoval kötött hétéves szerződésből indulok ki, amelyet bizony még – a mára nagyon kiokosodott – helyi emeszpés potentátok kötöttek (gondolom ennek is volt nyertese közbeszerzésileg és magánzsebileg, és bizonyíthatatlanul), akkor nem örülök. Ugyan ki lehetett az a barom, aki például a Sodexhoval hét évre kötött szerződést. Egy évre persze, megnézem, mit főzöl ki, utána két évről ismét lehet szó, majd talán háromról. Ennyit egyetlen sumák sem bír ki.Tanústhatom (néha ételhordóban került haza a sodexhós étel), az ehetetlenség határát súrolta olykor a minősége, pedig én nem vagyok olyan nagyon finnyás.

Nehéz felbontani ezt a szerződést, elhiszem, addig, amíg ténylegesen, anyagilag nem verik el valakin a port, addig ezeket a szerződéseket meg lehet kötni, s nehéz felbontani. Fantomfelelősökkel nehéz igazságot szolgáltatni, ha egyáltalán akar valaki ilyen elvetemült eszközhöz folyamodni.

A Dózsa ügye kicsit talán más, bár a profit itt is fontos lehet, mert a cégvezetés első dolga volt több mint 25%-al megemelni a vendégétkezők térítési díját (gondolom majd januártól a diákokra is sor kerül), s csak egész hétre lehet ebédet rendelni, két-három napra nem. Furcsa üzletpolitika, bár nyilván nem a vendégmegtartásról szól, hanem...

Két év van még a választásokig, sok idő, sok lehetőség, sok pénz – lehet benne. Ki kell használni a lehetőséget...

Cegléd mezőváros, el tudná tartani, fel tudná tölteni az összes működő könyhát terménnyel, áruval, jól járna a vállalkozó, jól járna a konyha, biztos piac, biztos minőség, elfogadható árak... Idealizmus, mint kiderült a Pest megyei Önkormányzat döntése szerint, mert egy budapesti cég biztosan jobban tudja, mi is kell Cegléd diákjainak, olcsóbban, jobban, stb.

Ugye lassan megértitek már, hogy miért is nem hiszek én ebben a magyaros demokráciában, pró és kontra!

Épp az előbb ragadtam le a televízió előtt, a Fókusz műsorában a leggazdagabb magyarokról volt szó, Demjánról a háromszázmilliárdos vagyonával (melynek állítólag 90 %-át támogatásra fordítja), aztán Csányiról, a második helyezettről, a bankvezérről is szó volt. A mai válságos pénzügyi helyzetben nem is nagyon csodálkozom, hogy egy bankvezér a második. Volt miből...

De ezt hagyjuk is, szerepeltek olyan nevek is a listán, akik talán tényleg megdolgoztak milliárdjaikért, okosak, kitartóak, kreatívak voltak. Mert van közöttük olyan is, legalábbis jó lenne ezt hinni.

Budaőrs. Százhalombatta. Csak példának. Nagy cégek települtek be (voltak régóta). Nincs helyi adó a polgároknak. Tizennyolcéves korig az önkormányzat állja a tankönyvek árát a helyi általános- és középiskolákban. Nincs szemétszállítási díj...

Nem is folytatom. Nálunk az üresen tátongó ipari park biztosan elhozza a Kánaánt. Állítólag Sós János idejében jött volna a Clarion, a BMW (kis picsa cégek Cegléd nemzeti öntudatához és hozzáértéséhez képest). Végül nem jöttek (és még miről nem tudunk?).

Örülök neki, hogy Orbán Viktor ennyire tájékozott, örülök, hogy Gyurcsány ennyire optimista. Ma hallotam, szintén a televízióban, hogy Pécsen huszonyolcezer távfűtéses lakás gazdája közül hétezer egyáltalán nem, vagy csak félig-meddig képes kifizetni a havi számlákat, miközben a statisztikai hivatal azt mondja, emelkedett a keresetek reálértéke. Statisztikailag biztos.

A liberalizmus a szabadságjogok elfogadása. A  hülye mondatokat máshol lehet megtalálni, s nincs egyenlőségjel az SZDSZ és a liberalizmus között...

Tehát itt tartunk. S mondja valaki, hogy nem zajlik az élet.

Tegnap elszakadt a melltartópántom. A Windows nem jelölte hibásnak ezt a szót így, bár kétségeim vannak, mint általában is, de amikor egy erős szittya asszonynak erős keblei elindulnak égbe-világba, akkor komoly a helyzet, még akkor is, ha a Windows nem ismeri fel a hibát.

Olyan helyen voltam, ahol ez kissé kellemetlennek tűnt. Ilyen megbízhatatlanok a műanyagok, nagyanyáink korában ez nem volt ennyire közveszélyes.

Meghallgattam, megnéztem ma a híreket, minden a csúcsok körül forog, mondtam én eddig is. Ha lehetne helyettük szégyenkeznem, megtenném, de ennek semmi értelme nem lenne. Lassan szembesülök azzal, hogy ez egy szégyentelen ország, szégyentelen vezetőkkel, félelmek között vergődő kisemberekkel, s akkor most jön ez a hülye pénzügyi világválság, a világ vezetői igyekeznek legnormálisabb formájukat hozni, mi meg...

Fodor Gábor szerint van már nemzeti csúcs, úgy hívják, hogy Országgyűlés. Ha ez komoly mondat, ha az Országgyűlés a csúcs, milyen lehet a többi, kérdezhetnék a szkeptikusok, cinikusok és leszbikusok, de nem kérdezik. Már ők se kérdeznek semmit. Orbán vezér meg csak bizonyos kérdésekért képes garanciát vállalni a szombati csúcson, de azért nem, hogy Gyurcsány ismét átveri az európai vezetőket, mondta ő. „Pofája az van”, hogy idézzek a Hair-ből egy mondatot, de itt be is fejeztem a kommentárt. Ez nem a nemzeti csúcs lesz szombaton, hanem a nemzeti seggek találkozója, egy kis gúnyos vigyorral, egy kis köpködéssel, egy kis semmitmondással, egy kis nagyotmondással... A szokásos.

Persze ez a pénzügyi világválságot nem érdekli, csak jön majd, s lekaszálja, amit le akar kaszálni.

Megnéztem itthon is Apáti-Tóth szűkített kiállítását. Most erről nem írom le a véleményemet, fáradt vagyok hozzá, leszűkítette az agyamat, a művészetekről alkotott elképzeléseimet. Talán majd hétvégén.

Egyik barátunk mondta valamelyik nap, haláli pofa, egyetemi tanár: gyerekek, nem akarja senki tudomásul venni ebben az országban, hogy nem mindegy, a farok melyik végén állunk! Hímsoviniszta duma, de kivételesen tetszett.

Most megyek aludni. Menjetek ti is. És fel ne ébredjetek édes álmotokból soha többé, alvajárón menjetek dolgozni, ne lássatok, ne halljatok, ne érezzetek semmit. Talán már nem is érdemes.

Nem épp kifinomult ízlésre valló a cím, de ez van, ez jut, ezt kell szeretni, mint ahogyan egyik barátnőm ezt megállapította valamikor. A nők kurvák, a pasik kurvapecérek, miközben olyan álszentek és prűdek, amennyire csak lehet. Talán még egyet is érthetnék ezzel, de a jó ízlésem és neveltetésem ezt nem engedi meg. Mégse kurvázzunk és kurvapecérezzünk már le mindenkit, még akkor sem, ha ez a megállapítás közelít is a valósághoz, csak más körökben ezt másképp mondják.

A körökről meg az jut eszembe, hogy a „kör közepén állok”, s röhöghetnékem támad attól, hogy mennyire nem nekem való ez a szerep, hát ki is lépek a körből. A körökről még más is eszembe jut, most például a gabonakörök, a baráti körök, meg a politikai körök, és a törökök. Ja, nem, a törökök más körök.

Olvasom a sajtót (de minek), nyakunkon a világméretű pénzügyi válság, meg a miniszterelnök által szervezett csúcstalálkozó, én meg rögtön azt gondolom, hogy smafu ez az egész megint, s legnagyobb meglepetésemre a pártok rábólintottak arra, hogy időlegesen a „kerekasztal lovagjai” lesznek. A hozzáfűzött megjegyzések alapján már nem vagyok annyira boldog, mert megint nem a lovagiasság szabályai szerint készül a forgatókönyv, ha készül, hanem orvlövészek módjára, mellből hátba. De ez van.

Nem megmondtam, hogy kurvák és kurvapecérek, mondja előbb emlegetett barátnőm, aki annyit ért a politikához, mint sajtreszelék az integrálszámításhoz. Nem, nem azok, nem azok, mondom én, s elcsodálkozom magamon, bár nyilván csak a szóhasználat miatt.

A köztársasági elnök és az Alkotmánybíróság elnöke már kihúzta magát a buliból, mondtak is valamit, de már elfelejtettem mit, tehát nem lehetett annyira lényeges, annyira fontos.

Szóval, én azt gondolom, teljesen feleslegesen, hogy a pénzügyi válság komoly dolog, nem simán egy elkefélt kísérlet volt a világ gazdaságának rombadöntésére, hanem felelőtlen hazardírozás a pénzügyi szakemberek részéről. Most meg baj van, miközben éveken keresztül jól éltek, mint Marci Hevesen az extraprofitból. Ez is prostitúció, a tisztesség prostitúciója, hogy egyből hülyén fogalmazzam meg a konklúziót, csakhát ennél lehet súlyosabb is a helyzet. Persze nem lesz az, nem fog összedőlni egyetlen tőzsde sem, néhány bank ugyan feladja a küzdelmet, de a legmagasabban lévők, kedves politikusaink heyrehozzák eddigi hibáikat, mert a gazdaság a legfontosabb. Gazdaság nélkül nem működik semmi, nem lesznek újabb választások, zsíros állások, kampányok és kampámycsendek, nem lesz extraprofit, nyaraló, külföldi út, biztos nyugdíj. Szóval, nem lesz itt baj, legfeljebb a nemzetgazdaságok legutolsó szereplői is megfizetik a tanulópénzt, s utána kezdőhet újra a játék, más lapokkal, talán más szereplőkkel.

Kurvapecérek, és kurvák, sziszegi barátnőm az okfejtést hallgatva, s elhatározza, este moziba megy. Nem értem teljesen az összfüggést a mozi és a pénzügyi válság között, de azt mondja, van, és én el is hiszem neki. Aztán elneveti magát, s bevallja, estére elkurvul, keres magának egy pasit, mert már nem bírja (két hét pasitlanság után) egyedül. Ismerve őt, jó bankvezér lenne belőle, rögtön el tudja adni magát, végül is látszólag jó portéka (ő egyébként is).

Kerestem a városi honlapon a közérdekű adatoknál a közérdekű gazdálkodási adatokat, de még nem közérdekűek. Még fejlesztés alatt állnak. Még két évig biztos. Akkor választások lesznek. Meg egyébként is, kit érdekel már a tegnapi újság, meg a tavalyi hó. Kurvák és kurvapecérek – ismételgeti barátnőm, csak úgy, magában, félhangosan. Azt hittem, valakire mondja. De nem, csak ízlelgeti a szavakat az estére készülve. Ez sem rossz elfoglaltság.

Igen, az a csók azért nem volt semmi, finom és meggyőző, oly meggyőző, hogy beleremegtem, és belepirultam. Van ilyen az ember életében, több is, és oly erővel vésődik be az emlékezetbe, mintha egy szobrász vésővel faragná kőbe – örök időkre szól.

Valójában a szerelem, az erotika, a gyönyör a mozgatója a világnak, bárki bármit is mond, ez így van. Utána jön az, hogy mennyire is tudjuk szeretni a másikat, szavak nélkül, inkább tettekkel, nem verbális, hanem metakommunikációval is, áttételesen, feltételek, kívánalmak nélkül, csak önmagáért, csak az érzetért, az összetartozás gyönyörűségéért, az érintés gyönyörűségéért, a szexualitás mindent felforgató gyönyörűségéért...

Aztán még ott a barátság, amely szintén a metakommunikáció birodalma, kimondatlanul is tele érzéssel, gondolatokkal, kiállással és kitartással, segítséggel és támogatással. A barátság legkevésbe sem hazug formula, ha az, akkor valami nincs rendjén, valami nem úgy múködik, ahogyan kell.

Létezik-e férfi és nő között barátság? Azt hiszem igen, még akkor is, ha itt is komoly csábító erő az erotika, a szexuális vonzás, legfeljebb az erkölcsi gátak erősebbek, ha erősebbek, ha vannak.

Az egyik legjobb családi barátunk is hordozza magában mindezt, amikor megjelenik nálunk, akkor óhatatlanul azt gondolom, kívánom megcsókolni, imádom a szemét, a szemöldökét, az orrát, elájulok a kezétől, a gesztikulációjától, a segge az őrületbe kerget – persze nem történik soha semmi félreérthető köztünk, pedig érzem a vonzást, a vonzódást benne is, de mégsem.

Miféle hideg abszurditás ehhez képest az, hogy itt a blogon álnéven írunk, pedig ez is erotikus töltettel bír, a tudatalattink hatalma ez, a rejtélyesség igénye és vágya, a sejtelmesség, a titokzatosság spirituális energiaáramlása. Nem érdekes, hogy más ezt gyávaságnak tartja, a bátorság nem a semmiről beszélés melldöngetős fényessége.

A szerelemről, erotikáról, a szexualistásról, a szeretetről beszéltem az elejen, a barátságról, az érzelmekről, ezek iránt érzett tiszteletről és alázatról, de ezeknek semmi közük a közélethez. A közélet velejéig romlott, számító, számítgató, kiszámított és bosszúálló. Pedig ha tudna szeretni (ami ugye így baromság és képzavar), akkor mi is képesek lennénk szeretni a közéletet, a közéleti szereplőket, képesek lennénk rajongani értük, pajzánul erotikusnak tűnhetnének számunkra...

Persze ha megnézem, hogy a közéleti szereplők közül ki kivel, mikor, hogyan, és mellé, akkor felnevetek a gyönyörűségtől, mert tudom, mi is a világ mozgatója, nem kell senkinek mondani semmit. Lányok, nyúljatok be a bugyitokba, fiúk, nyúljatok be az alsóneműtökbe, s mielőtt bármi komoly nyilatkozatot tennétek a világ ügyeiről, először érezzetek rá, mit is szeretnétek. Mert a többi is ezt szeretné, pártállástól függetlenül. S ezen nincs mit csodálkozni. Csak próbáljátok ki. És mosolyogjatok közben, s mondjátok azt, megértem a világot, megértem az embereket, megértem önmagamat. Nem olyan nehéz. Csak ne hazudjátok azt se önmagatoknak, se másoknak, hogy ez nem így van.

Egyébként csók mindenkinek (nem csóközön, mint kedves polgármesterünk szokta elhinteni)!

Josephin

(Bocsáss meg Nutella!)

Tarr Erika 2008.10.08. 01:55:39

Kíváncsi vagyok, mi lesz a mai rendeznyből, lesz-e ellentüntetés, rendbontás, cirkusz. Érdekesek a reakciók, főleg a szélsőjobbos megnyilvánulások, az újab és újabb összeesküvés-elméletek.

A civill kontroll éledezne tetszhalott állapotából? Elege lett a társadalomnak a politikusok hazugságaiból? Orbán is aláírta már, Gyurcsány ki akar menni. Hajaj, mi lesz ebből?

Már semmit sem hiszünk el? Szorítjuk azok kezét, akikben nagyon bízunk, feltétel nélkül hiszünk nekik, s közben talán nem is biztos, hogy ezt kellene tennünk? De akkor kinek a kezét szorongassuk?

Estére kiderül, a Magyar Tarka ugyanúgy indulatokat vált-e ki, mint a Magyar Gárda. Pedig nyilván nem ugyanarról beszélünk.

Nehéz lehet várost vezetni. Jól vezetni meg még nehezebb, ezt én nem is vitatom. De mondjatok egyetlen olyan dolgot, amelyet nem nehéz jól csinálni. Persze nem lehetetlen. Egy férfit, egy nőt kibontani a ruhájából, az is nehéz, hogy olyan legyen a hatás, az eredmény, mint szeretnénk. Csak azok mondják, hogy könnyű, akik még soha nem próbálták, vagy csak szájhősök. De ezt most hagyjuk.

Olvastam én is a Panorámában a két képviselő megnyilatkozását. Tényleg érdekes. Persze ne értékeljük túl, de ne is hagyjuk szó nélkül, kiváltképp Bobál István nyilatkozatát, hiszen ez azért nem olyan szint, mint Arany Zsolt húga férjének méltatása arról, miért is olyan nagyon jó a Református Általános Iskola, meg Ferenczyné kedves Panoráma-rajongó, aki imádja a Panoráma újságot, s ezt a szerkesztő meg is jelenteti...

Tehát maradjunk Bobál Istvánnál (Dr. Fülöp Hajnalka megint nem nagyon mondott semmi érdemlegeset, mint általában az MDF sem mostanában). Feszegettük itt több alkalommal is a menedzsment-szerződést, most a legilletékesebb mondta ki, hogy „nem illik a kórházi szervezeti rendbe, felette lebeg”. Hogy ez mit jelent, fogalmam sincs, s Kovács Gábor, illetve Horváth József nyilatkozata sem nagyon győzőtt meg arról (ami a CTV-ben volt hallható, látható), hogy erre az évi hárommmilliós költségre mi szükség is lenne valójában, amikor a jelenlegi vezetőnek hivatalból illene jól dolgoznia.

Ismét az illembe botlunk, csakhát a gazdasági kérdéseknek soha nem az illem az apropója.

Olvastam a Hírmondót is, s nem találok kivetendőt a valósnál pozitívabb kép megfestésében. Nyilván egy önkormányzat soha nem fogja azt mondani, mi hibáztunk, mi tévedtünk, bocs. Ehhez komolyabb emberi nagyság kellene, meg Gubody-féle talentum, hogy ne ilyen kisstílű módon kommunikáljon az önkormányzat a polgárokkal, az ellenzékkel, stb. Nehéz lenne megmagyarázni a sikertelen pályázatokat, a rossz kinevezéseket, inkább arról beszélnek, mi minden jót is tettek velünk más téren. Tettek, ez igaz, de még mindig nem jöttek rá, csak együtt lehet, minden ceglédi polgár akarásával, oltalmával, áldásával. Ez épp olyan, hogy a fradista szurkolóknak nem lehet dupla árért adni a jegyet. Ez tisztességtelen, igaza van Steve-nek, diszkrimináció, még akkor is, ha én sem szeretem a randalírozást.

Valaki egyszer (vagy már többen is többször) azt írta a blogon, hogy ez a fröcsögés... Méltatlannak tekintik a válaszadást, akik így minősítik a kritikát? Válaszoljanak a feltett kérdésekre, abszolút szakmai érvekkel, s utána lehet azt mondani, fröcsögős ez a blog. Ha meg nincs válasz, nincs érv, akkor tessék tudomásul venni, nem mindenki van elájulva Tankos Takáts László Haditechnikai Parkjától, hogy csak egy példát említsek (bár lehet, komoly turisztikai látványosság lesz belőle, s akkor nekünk majd illik nyilvánosan bocsánatot kérni).

De addig nem, addig sem, amíg ez a sértődött „politikai ki vagyok, ki vagy te” játék zajlik, amelynek azért komoly következményei vannak, lásd a Táncsics, Aratóné ügyét, de még szintén lehetne sorolni példákat.

Megnéztem az interneten ezt az Orbán-féle amerikai utazást, és tálalást. Nézzétek meg, én most nem mondok véleményt. Érdemes.

Szóval ezzel a kékkel és zölddel semmi sincs, sem Rorschach-teszt (bár az tényleg izgalmas), sem cigány trikolór, sem kék ég, sem zöld fű, sem SZDSZ, sem MDF – egyszerű technikai malőr, s mivel fáradt voltam, nem néztem meg, az írott szöveg tényleg felkerült-e a blogra. Az én hibám, bár nagyon érdekes volt számomra, mire is asszociáltok.

Az élet megy tovább, remélem Apáti-Tóth művészúr látta a World Press Fotó kiállítást a Millenáris Fogadóban, mert akkor gyorsan bezárja a saját kiállítását, és soha többé nem találja meg saját fotóit.

Most megyek aludni, fáradt vagyok, bár ki tudja, mi lesz még ma. Aludjatok jól.

Pá:

Josephin

Elfáradtam, hülye hetem volt. Talákoztam egy csomó emberrel, az egyik egy cég főnöke volt, aki olyan szemekkkel nézett rám, hogy még én is elpirultam, pedig nem nagyon szoktam, hiszen ismertek. Ráadásul szakállas volt, s egy irdatlan aranyláncot hordott a csuklóján. Persze nem köttetett semmilyen üzlet vele, pedig nem árult rossz terméket. De én ezzel úgy vagyok, hogy az a termék mégsem lehetett olyan nagyon jó, mert ennek a disznónak (már bocsánat!) benne volt a lelkének lenyomata.

A héten egyszer beültünk a barátnőmmel a Délibábba kávézni, s úgy elszaladt az idő. Tele vannak az emberek problémákkal, s ez engem egy kissé megdöbbent. Ha jó a fizetésük, akkor nem jó otthon, ha jó otthon, akkor betegek, ha nem betegek, akkor meg nem jó a fizetésük. Semmi nem tökéletes.

A héten tanító célzattal megfogta egy férfi a kezemet, az övé nagyon meleg volt, az enyém nagyon hideg, már azt vártam, kicsapnak a villámok, de nem történt ilyesmi, tanultunk valamit, legalábbis azt hiszem. És jót beszélgettünk, ami inkább fontosabb. Talán nem is látom soha többé, ez is lehet, de akkor sincs semmi. Gondolom.

Életemben először elmentem egy 3D-s moziba. A végére megfájdult a fejem. Érdekesnek látszott, bár mást vártam, azt hittem minden 3D-ben megy, de nem. Olyan volt, mint az élet, van, ami csak 2D. És olyan is, ami 1D. Tehát semmivel sem lettem okosabb, mindig elhűl a kávém, pedig forrón szeretem, de soha nincs időm forrón meginni, vagy csak ritkán.

Holnap átmegyek Kecskemétre egy régi osztálytársamhoz, lelkileg kell támogatnom, mert válik egyetlen férjétől. Nem is tudom, ki jár rosszabbul, az én édes barátnőm, aki egy tünemény nő, de képtelen egyedül megélni, vagy csélcsap férje, aki nagy gazember, de valahol mégis érző lélek.

Elhatároztam, hétvégén be sem kapcsolom a televíziót, csak könyveket fogok olvasni, egyedül leszek, családom összes tagja valahol máshol lesz, fontos ügyekben, ahová nem kellek. Ezt meg is mondták, s ez teljesen jól van így, én is megmondom, ha épp nincs rájuk szükségem. Persze mindig szükségem van rájuk, a morgásaikra, a kedvességükre, a mosolyukra, a nevetésükre, de ezt nekik nem kell tudni. Persze, menjetek drágáim, ahová csak akartok, nem kell túlbonyolítani a dolgokat, félni sem fogok, és unatkozni sem.

Ma belenéztem a tükörbe (ezt úgy mondom,mintha ez nem fordulna elő velem naponta többször is), s meg kellett állapítanom ,felettem is telik az idő. Persze csak én veszem még észre, de nincs mit tagadni. Egyébként is felesleges bármit tagadni, úgyis kiderül előbb-utóbb. De én is szép akarok maradni, szépnek akarok látszani, és okosnak, mint mindenki. Mi is lesz ebből? Nem tudom, de nem is érdekel.

Végre hétvége jön. Csodálatos magány, csönd, nyugalom. Nincs is ennél jobb. De azért majd benézek hozzátok néha.

Pá:

Josephin

Elegem van a politikából, ezekből az új megfigyelési ügyekből, a tagadásokból, a hazudozásokból, a „csak együtt ebédeltek” dumákból.

Beszéljünk inkább a szerelemről, a szeretkezésekről, arról, hogy mi mennyire fontosak vagyunk egymásnak.

Még a végén Zimonyi Zitának lesz igaza. De ez is egy igazság a sok közül. S még mindig jobb, mint egy hazugság a sok közül.

Persze, tudom, nem ilyen egyszerű.

Kedves Meggyvágó!

Elgondolkodtam azon, ami tegnap felkerült a blogra hozzászólásként, s feltétlenül egyet kell értenem Veled a felsorolt ügyekben, azt viszont el kell ismerned, a jobb- és baloldali média, a jobb- és baloldali politikusok egyfolytában egymásra mutogatnak.

Nutellának igaz az a megállapítása, hogy egy Magyarország van, egy nemzet. Ez a nemzeti oldal számomra megfoghatatlan, s haragszom is miatta, mint ahogya haza nem lehet ellenzékben című rigmusért is. A kokárdáért is haragudtam, mert előtte szívesen és örömmel viseltem, amint ezt is ki akarta sajátítani a nagy vezér a „nemzeti oldal” nevében, onnantól kezdve kicsit rosszul éreztem magam.

Engem jobban érdekelne, ha végre konkrét ügyekről beszélnének, azt mondanák, rossz a cigány kisebbséggel kapcsolatos törvény, annak végrehajtása, csináljuk másképpen, jobban, okosabban, hogy mindenkinek jobb legyen.

Az előző rendszerben ezt a kérdést annyira elszúrták, hogy nehéz lesz rendbetenni.

A szélsőjobboldali veszélyről, a „barna esőről” meg azt gondolom, valós veszély. Én híve vagyok a szigorúságnak, a zéró toleranciának is, de azok a mondatok, amelyek bőrszín, vallás, politikai hovatartozás, nemi identitás alapján akarnak szelektálni, s nem konkrét ügyekben konkrét javaslatokkal állnak elő, azok a mondatok számomra megvizsgálandók, az erőszakot pedig teljességgel elutasítom.

Biztosan olvastad Te is a Fidesz 2007-es programját, melyből tegnap tettem fel idézeteket. Ezzel is csak az a bajom, mint a buta főnökkel, akik általánosságban cseszi le beosztottjait, s nem mondja meg konkrétan, Pista te lassú vagy, GÁbor te nem jól dolgozol, Juci, téged meg holnaptól kirúglak, mert minden szempontból alkalmatlan vagy a munka elvégzésére. Természesetesen az MSZP nyilvános programjaival is ez a baj.

Az egész ország látja, hogy bizonyos ügyekben mi lenne a megoldás, ahogy telik az idő, egyre nehezebb megtenni, de 1990 óta egy szűk kisebbség igényei szerint történtek, történnek a dolgok. Közben volt két jobboldali és két és fél baloldali kormány. A politika rátelepszik a gazdaságra, a gazdasásg szereplői pontosan tudják, kiket kell és lehet megkörnyékezni. Csak az ügyészségre és bíróságra eljutott gazdasági ügyeket nézd meg, s az ítéleteket. A többi csak porhintés.

Becsülettel bevallom, tényleg végigolvastam, bár azért nem nagyon mélyültem bele, de néhány kiragadott mondat elgondolkodtatott. A konvergencia-program esetén is az volt a gondom, hogy túl általános. Ez a fideszes program is az.

Tegnap ismét úgy alakult, hogy nem néztem tévét, csak ma délelőtt futottam át az internetes híreket. Az Indexen a tegnapi tüntetésről láttam egy fotót. Fiatalember (alkata alapján, mert az arca nem látszik), karján egy horogkeresztes nem is tudom micsoda, mint a kalauzoknak, ellenőröknek. Fiatal lehet (alkata alapján), nem is tudhatja csak a könyvekből, miről is szólhat az a horogkereszt. Nyilván nem a szvasztika jut eszébe róla, talán azt sem tudja, mit jelent ez az indiai eredetű szó. A szanszkrit nyelvben azt jelenti, „valami, ami jó”, „szerencsét hozó dolog”. Hát ebbe most ne merüljünk bele.

Persze Európa, a nyugati világ Adolf Hitler óta ebben a szimbólumban egészen mást lát. A tegnapi tüntetés – a cigányság képviselői a rasszizmus ellen, a Charta pedig a szélsőjobb, a szélsőségek ellen – ismét nem zajlott zökkenőmentesen. A tudósítások szerint ezer (magát többségéban kapucnival, sállal álcázó) szélsőjobbos ment ellentüntetni. Mi ellen is? Ezt nem tudom. Ismét sok rendőr volt, ismét volt barikád, könnygáz, cirkusz.

Sem Vona úr, sem Orbán úr, sem Semjén úr nem nyilatkozott meg, nem ítélték el az utcai randalírozást... Mennyibe kerülhet ez a játék? Sokba.

De még mindig a fiatalembernél tartok, a horogkeresztes karszalagnál. Tiltott jelkép, elvileg büntethető. Szerintem senki nem vette ki a sorból, nem vitték be a rendőrségre, nem indult ellene eljárás.

A barna eső, mondták Farkasházyék. S kinyitottak három esernyőt, egy pirosat, egy fehéret, egy zöldet. Szép szimbólum ez így. S a szimbolikus jelentése is az. Nyilván idealizmus a részükről, hogy a barna eső ellen a társadalom többségének egységesen fel kellene lépni, s kilökni magából ezt az idegentestet. Még egyszerűbb ügyekben sem megy nekünk ez az elvárt egység, miért pont ebben menne, úgyhogy kellene kicsit a (büntetőjogi) szigor terén is tenni valamit. Például ezt a fiút illett volna továbbképzésre utalni. Nem börtönbe csukni, nyilván nem, csak kötelezni arra, hogy megtanulja a történelmet, s nyilvánosan mondja is fel a leckét. Jól mondja fel a leckét. A barna eső ne áztassa el ifjú fejét, szép haját, mert ez a fiataloknak sem áll jól, s egy fiatal akarjon jól kinézni. Akarjon jó lenni. S akarjon okos lenni.

Persze mit is várok megint, Cegléd erős bástyája a jobboldalnak, s amikor hallom a történeteket, hogy egy általános iskolai tanár cigány- és zsidóvicceket vicceket mesél az osztályban (ezt a fajta viccmesélést egyébként Földi polgármesterünk még iskolaigazagtóként jól tudta művelni), aztán egy fiatal középiskolai tanár meg nyílt rasszizmussal, nacionalizmussal nyilvánul meg az osztályteremben, miközben keresztény elvekről is beszél diákjainak...

Nem is értem ezt teljesen. Ki lökjön ki kit? És hová? Ki mondja ezekben az esetekben, hogy azt a mindenségét!?

A barna eső meg esik, s örülünk Korondi úr örömének, hogy Cegléden persze nem kellett hadakozni a terembérlés miatt, mint más (normális) városokban, itt első szóra megkapták a jobbikos rendezvényre a művházat...

Ma már csönd van. Látszólag csönd van. Nyissuk fel esernyőinket mi is.

Ki lett díszpolgár, s kik az egyéb díjazottak?

Nem tudom, kitől származik az ötlet, de Kossuthnak már akkor is igaza volt (bizonyos szempontból), s ha szemtelen akarnék lenni, akkor azt mondanám, bizony a városházán valaki kellőképpen cinikus akart lenni. Talán sikerült is, bár Kossuth Lajos gondolatát érdemes lenne végiggondolni.

„Ne civakodjunk afölött, hogy mik voltunk: egyesüljünk arra, aminek lennünk kell.”

Ez a tévés vita meg a valóság.

Kedves Honpolgár!

Nem is sejtem, hogy mit vártál. Valamikor Tánczos Tibor, a médiareferens (szép cím) vádolt meg azzal, hogy a blogra csúsztatások özöne kerül fel. Az önkormányzat ennek a mestere, hogy azt ne mondjam, olykor még feszegeti is az igazmondás határait is, ha finom és nőies akarok lenni. Sajnos a politikában az igazmondás nem kritérium, tehát nagyon nem csodákozhatunk ezen.

Felkészültnek lenni annyit jelent, hogy esélyünk van a győzelemre. Földi úr ismét nem volt kész és felkészült, bár a tényeket tagadni lehet csak, megmagyarázni nehezebb. Persze a magyarázkodáshoz is kellene valami talentum, legalább információ, így nem is értem, mire ez a játék.

A helyi hatalom fideszes regnálása óta nehezen viseli a kritikát (bár az előzőek sem nagyon díjazták, de legalább csöndben maradtak), a Fidesz azt gondolja, ha nyíltszíni levelezem, ha sajtótájékoztatom a felháborodástól vörös fejjel, akkor a ceglédi polgárok elhiszik, hogy igenis, a helyi hatalom jó, szent, és sérthetetlen... Nem így van, kedves hatalom.

Egyébként is jellemző a Fideszre az egészpályás letámadás, de ez nem mindig jön be. Meg be kellene végre látni három dolgot:

1. Nem tévedhetetlenek.

2. Nem mindenki ellenség.

3. Nem mindenki hülye.

Ezért tartom megveszekedett cinizmusnak a városi honlapon a Kossuth-idézetet. Ha legalább kicsit gondolnák komolyan, máris elégedett lennék velük. Persze sajnos nem gondolják elég komolyan, mert akkor Aratónét már régen visszahelyezték  volna az állásába... és nem sorolom végig megint, amiről itt már másfél éve beszélünk.

Ma olvastam a Kék Újságot. Először kiesett a kezemből, de nem hagytam. Az ÖKÖVIZES konfliktus nyíltszíni megoldását Györe Anett „kommunikációs igazgatóra” bízták. Olvassátok el, kíváncsi vagyok a véleményetekre. Engem végtelenül felháborított a válasz stílusa, a számszakisága, az igaztalansága, a szolgáltató hányavetisége és szemtelensége, még akkor is, ha a panaszos levél is borotvaélen táncol olykor.

Kedves MM!

Én nem szándékozlak megingatni hitedben OV-vel kapcsolatban, de én azt hiszem, már régen túl vagyunk azon, hogy viszonylatokban vizsgáljuk, ki ma Magyarországon a hiteles politikus. Lehet, hogy Orbán Viktor a bolsikhez képest, vagy a Balkánhoz képest szeplőtelen bárány, de Magyarországon semmiképpen sem lehet az. Ha mást nem (de tudnék sokat sorolni, mint a bolsik esetében is), azt mindenképpen a számlájára írom, hogy ezzel a harcmodorral kettéosztotta az országot, persze ha nem ismerte a Kossuth idézetet, akkor majdnem megbocsátom neki.

Kedves Meggyvágó!

Ne értsd félre, nem támadlak Téged, sőt, maximálisan tisztelem a politikai hitvallásodat (s értékelem a hozzászólásaidat), de ez kijár mindazoknak is, akik másban hisznek. Én nem azért nem szeretem Orbán Viktort, mert mást jobban szeretnék, hanem önmagáért, a beszédeiért, a volt miniszterelnöksége idején művelt dolgaiért nem hiszek már neki, s ehhez tényleg semmi köze se Gyurcsánynak, se Dávid Ibolyának, se az SZDSZ-nek... Én tőle is többet vártam, mint polgármesterünktől is, mint a városi önkormányzatunktól is, mint Ferenczi doktortól is, mint akár Milusné Józsa Mártától is, Réthi Máriától is, Koglernétől is, Tótin Lórántról vagy Tánczos Tiborról nem is beszélve.

Naiv vagyok, idealista, még akkor is, ha Kossuthnak igaza van. Mert Kossuth városa csak külsőségeiben akar Kossuth városa lenni (ezt már régóta látjuk), gondolataiban, szellemiségében nagyon messze áll Kossuthtól is, Széchenyitől is, Deáktól is... Sajnos. De ez is lehet témája egy újabb nyíltszíni levélnek, egy újabb sajtótájékoztatónak. Mert addig is telik az idő. És (sajnos nem) jól szórakozunk.

Én örülök, hogy az Országgyűlés nem oszlatta fel magát. Nem is feltétlenül azért, mert Gyurcsány marad, hanem azt gondolom, ennek most nincs itt az ideje.

A Jobbik által átkozott Heti hetesben hallottam most hétvégén azt a mondatot, hogy „ha tényleg válság van, akkor a parlamenti pártok miért nem ülnek össze normálisan, s miért nem oldják meg a válságot?”. Ebben azért van valami, s akkor is ezt mondanám, ha ezt a mondatot a Demokratában olvasnám.

Számomra persze az is megdöbbentő volt, hogy az 5%-os MDF javasolta az önfeloszlatást. Ami még megdöbbentőbb volt számomra – pont az MDF körül kirobbant botrány kapcsán, ha igazak a hírek –, hogy egy ilyen pici párt titkainak kifürkészésére lehet két és félmilliárd forintot fordítani? Ki? És honnan? Milyen pénzből?

S ha az MDF ennyit ér, akkor mennyit ér az MSZP vagy a Fidesz? Ilyen őrült pénzek vannak a politikában (s most nem a gazdaságról beszélek), hogy egy 5%-os párt vezetői székének megszerzése is megér ennyit, mert utána...

Nem is gondolom tovább, mert csak dühös leszek, amikor hallom a tervezett „reformokat”, meg az új adótörvényeket, meg a költségvetési hintajátékot, meg a szabálytalanságokat, meg a Kulcsár-per ítéleteit, meg a...

Mit is akarunk? Ki lesz majd nekünk  jó? A jelenlegi politikai elitből lassan számomra már senki nem hiteles. Egyik ezért nem, a másik azért nem.

Remélem, csak fikció, de ha a Jobbik kerülne hatalomra, kíváncsi lennék, meddig tartana ez a nagy magyar hév és tisztesség, a vér és becsület...

Emlékszem egy ifjú demokratára, aki Nagy Imre temetésén olyan beszédet mondott, amely talán egyszer bekerül a történelemkönyvekbe – de mára mi lett ebből a fiúból? Mindannyian tudjuk.

Hát, ez van. Úgy látszik, az 5% nagyon sok, sokkal több, mint azt sejthetnénk egyáltalán. Így már kezdem érteni ezt az ádáz hadakozást.

(Ja, és várom a tévés vitát Czinege Imre és a helyi Fidesz között. Vajon melyikőjük nem fog épp ráérni?)

Ennyi. Nem tudhatunk semmit, csak azt a keveset, amit megtapasztaltunk, ami semmire sem elég. Csak arra, hogy emlékezzünk. Ahogyan szeretnénk. Ahogyan tudunk. De holnap ismét új nap lesz, ha tetszik, ha nem. S tovább kell menni. Mindenkinek.

Most volt gy kis időm átolvasni a heti Kék Újságot (kár volt), a Czinege-Fidesz affért, Arany Zsolt nyilatkozatát, és egyebeket.

Kíváncsiságom mérhetetlen, vajon mi lesz ebből, mire jutnak, ütik tovább egymást, vagy jobb belátásra térnek.

tetszett, hogy Arany Zsolt tisztességesnek ítélte meg a beíratkozási versenyt a „megvásárolt” óvónőkkel együtt is.

Hát, ez van. NEm javultunk semmit.

Nem korai még elkezdeni a választási kampányt? Vagy az ellenzék már úgy gondolja, fogja magát, s feloszlatja az országgyűlést, ha neki úgy tetszik.

Csak kapkodom a fejem, újabb botrányok, adatlopási kísérletek, lejáratási kísérletek, hazudozási kísérletek...

Mindenki azt állítja magáról, hogy ő vétlen, szent, ártatlan, kikezdhetetlen... Akkor mitől bolondult meg a politika? Erről is a globalizáció, meg a zsidók, meg a ... tehet.

Nem kapcsolom be a televíziót egy darabig, s nem veszek újságot sem.

Jó hétvéget.

Kedves MM!

Olvastam az általad ajánlott oldalt, tudósítást a Jobbik ceglédi rendezvényéről. Mit is mondjak? Jó lett volna ott lenni és hallani, bár nyilván elvből nem járok ilyen rendezvényekre, legyen akár jobbik, akár „balik”.

Négyszáz főre taksálták a megjelentek számát. Nem sok. Megnyugtatóan nem sok, s ennek örülök. Azt elsőre meg kell állapítanom (ha feltétel nélkül hihetünk a tudósítónak, s miért ne tennénk), a radikális jobboldalnak nem igazán sok köze van a jobboldali polgári értékekhez, s ez ismét megnyugvással tölt el.

Korondi szájából hangzott a köszöntő, adjon az Isten, s jött rá a válasz, szebb jövőt. Lehetne hiteles is, ha nem a Lizik-pajtás Korondi mondta volna. Ne haragudj kedves Meggyvágó, Korondinak nem nagyon tudok elhinni semmit. Én nem hiszek azoknak az embereknek, akik a temlomban imádkoznak, templomon kívül meg vadul mondják a magukét. S nyilván nem a harcossággal van baj.

„Remélem, mindenki megértette a szívében, mit akarunk ma itt, Cegléden”, mondta a házigazda. A szív nem arra való, másra, s az ész is arra, hogy felfogjon, megértsen, megmagyarázzon sok mindent. Kár, hogy egy helyi politikus nem tud pontosan fogalmazni. Persze, értem én, az érzelmek fontosak, mégha hülyeségeket is beszélünk.

Vona Gábor ügyes, tényleg az, szegény elnyomott, kit betilthatnak. Mennyire hiteles ez a fiatalember, amikor olyan dolgokról beszél, amelyet olyan nagyon nem tapasztalhatott meg, s történelemtanárként furcsa módon közvetíti a történelmet.

Beszéltünk már a blogon arról, hogy nem szabadna összemosni korszakokat, azt hiszem, Pax említette a jogfolytonosságot a kommunista rezsim, s a mai baloldal között. Lehet ezt mondani, legfeljebb nem igaz.

Nyilván én sem értek nagyon sok mindennel egyet, ami ma Magyarországon zajlik. Leginkább az uszítással, a történelemhamisítással, a magyarkodással nem, a félrebeszéléssel és hazudozással sem. Nem azért, mert én ne lennék magyar ember. Csak pusztán az ellenségkép-gyártással nem értek egyet. A gyűlöletkeltéssel sem, a mutogatással sem.

Nem hinném, hogy az RTL Klub vagy a TV 2 lenne itt a rákfenéje a dolgoknak, az a vízió meg egyenesen elborzaszt, hogy Vona Gábor miniszterelnok-jelölt legyen, bár jelölt épp lehet. S a Magyar Gárda is megrémít, amelyről azt mondja a Jobbik prominense, szerencsére itt van. Én annyira nem örülök. Én még fogékony vagyok az áthallásokra.

Az elmúlt héten az egyik hetilapban a bíróságokról volt szó, a bírói testületek elszigeteltségéről, az alkalmatlan bírókról, a megújulni képtelen, a társadalomtól elszakadt, távolra szakadt testületről.

Két hete Székesfehérvárra vonatoztam, s kedves barátnőm férje, aki ügyvéd, az Ügyvéd című lapot olvasta, amely újságárusoknál nem kapható, de kézen-közön hozzá lehet jutni.

Abban volt egy érdekes írás Dr. Pintér István ügyvédtől, aki az ügyészségeken kéri számon, hogy olyan az igazságszolgáltatás, amilyen. Nyilván nincs verseny sem a bírák, sem az ügyészek között, megyei szinten szinte örökös a kinevezés. És tényleg igaz, jogszolgáltatás van igazságszolgáltatás helyett...

A kiemelt gazdasági ügyekben az elmúlt tizennyolc évben soha nem sikerült normális ítéletet hozni, lehetne emlegetni a Posta Bankot és az emeszpés sleppet, Schlecht Csabát és a fideszes cégeket, most Kulcsár Attilát...

És akkor a Jobbik az érzelmekre és a magyarságtudatra apellál. Értem én ezt. Ez hatékonyabb, mint a száraz jogszabályok, s ezzel tényleg nem az MSZP-t védem. Én is azt gondolom, radikális lépések kellenek, hogy valamerre el tudjunk indulni. De ehhez nem háború, hanem kiegyezés kell, józanság, s tényleg hazaszeretet - bárki is legyen kormányon.

Most be kell fejeznem, pedig a tudósításban voltak még érdekes részek, de mondjátok el helyettem, ha úgy gondoljátok.

Érdekes ez a nyílt levelezés. Honpolgárnak valószínűleg igaza van, bár megszokhattuk már a helyi vezetéstől, hogy nehezen viselik a kritikát. Pedig nem ártana elgondolkodni ezen sem.

A múltkor olyan ebédet sikerült főznöm otthon, amely messze állt a megszokottól, egészen máshol járt az eszem, fáradt voltam, nyűgös, szorított a bugyi... Elsóztam, nem főtt meg rendesen a hús, nem sült át kellően a csirke. Gyerekeim csak néztek, párom széttárta a kezét, s azt mondta, vacsoráig még kibírjuk, s elmegyünk valamelyik étterembe, neked is lehet rossz napod.

Megértéssel vagyunk a helyi vezetés felé, nem mondhatják, elviseljük a bugyutaságaikat is, laskázunk és kannázunk is velük, de mindenre nem lehet azt mondani, jól van, gyerekek, majd alakul ez.

Ez a nyílt levelezgetés, meg sajtótájékoztató és egyebek olyan, mint amikor Lacika odaszalad az óvónénihez, s megmondja Pistikét, aki megpuszilta az Ancsikát, pedig először a Lacika akarta megpuszilni...

Kíváncsi vagyok a jövő heti tévés vitára, mindenképpen meg fogom nézni, először is a stílusa miatt, másodszor a tényszerűségére vagyok kíváncsi, harmadsorban pedig az érdekel, komoly emberek-e vezetőink. Mert erre azért komoly bizonyítékaink még mindig nincsenek.

Ha így írnak (íratnak) pályázatokat, így készítik elő, akkor nem tudom mit remélnek az egymilliárdos városközponti fejlesztéssel kapcsolatban. Én állítom, be kellene fejezni ezt a dedós hozzáállást annak, aki a várost vezetni akarja, akár hatalmi pozícióban, akár ellenzékként. Nyilvánvalóan látszik, ki alkalmas, s ki nem, de ez nem csak döntések sorát jelentik, hanem következményeket is.

De jövő héten meghallgatjuk az érveket is.

Albertirsa és Tápiószőlős is nyert, százmilliós nagyságrendet. (Ezen az internetcímen meg lehet nézni a nyertesek listáját:

Azt hallani, Tápiószőlősön megszűnik a zeneoktatás, a ceglédi zeneiskola nem viszi tovább, a Pest megyei Önkormányzat döntése alapján. Történik ez úgy, hogy Tápiószőlőst meg sem kérdezték, nem is tárgyaltak velük, csak küldtek egy levelet.

Érdekes most ez az egymásra mutogatás Dr. Czinege és Földi úr között. Biztosan fokozzák ezt majd még. Kíváncsi leszek a végeredményre.

Néhány konkrét dolgot kaptam, most felteszem ide, hátha javít valamit. Min is? Azt nem tudom.

Egyébként kapásból három oktatási szakértőt is fel tudnék sorolni, persze rájuk semmi szükség, pedig a pályázatok előkészítésében talán hasztnos szerepük lehetne. Polyhosné Erszike, Aratóné Jutka, Szegedi Gyuri. (Tudom, Aratóné pálya szélén van, Szegedinek sem jó ómen az egyházzal való összetűzése, Polyhosné meg...)

Ma Cegléd örülhet, Morvai Krisztina és Vona Gábor fogja ontani az okosságokat a művházban. Délután a Szabadság téren már látták őket, testőrök is voltak, meg kamera, meg Korondi (Pincsi) Miklós is.

A CKTV-ben nyilatkozott doktor Czinege, aki bírálta a városvezetést a sikertelen pályázatok miatt. Földi László polgármester meg a gyenge lobbitevékenységre hivatkozott.

Folytatódik majd a vita a televízióban. Kinek is lehet igaza? Valószínűleg mindkettőnek, de jó pályázatot csak jól előkészített anyagból lehet írni, s akkor sem biztos a siker, ha meg az országgyűlési képviselő sem igazán támogatja (összefogva a többivel), pusztán mert más színű a helyi önkormányzat, akkor meg aztán...

Uraim! Cegléd mit szól ehhez?