CEGLÉD Virtual.huh - Josephin

Hát, igen.

Egy jó ebéd, kulturált helyen, kellemes társaságban csodákra képes. Felüdülés, információcsere, sok-sok nevetés. Ennél jobb nem is kell.

Most hallottam, ebben a társaságban, Kozma Attilát a Várkonyi volt igazgatóját tényleg elküldték az iskolából, s mint hírlik, a Refi máris alkalmazza óraadóként. Ha csak a fele igaz annak, amit Kozma Attila igazgatóként és utólag már alkalmazottként elkövetett a Várkonyi, a város, a pedagógusok és a diákok ellen, akkor nem is lehet csodálkozni ezen a döntésen. Persze még nincs vége, ugyanis távozása után is számtalan vizsgálat van folyamatban ismeretlen tettes, valamint az iskola jelenlegi vezetősége ellen, melyek Kozma Attila feljelentgetéseinek következményét jelentik. Azt mondják többen a bennfentesek közül, már a városvezetésnek is tele a hócipője az összeférhetetlen „bárzenésszel”, aki az élő fába is beleköt.

Aratóné Jutkáról semmi hír egyelőre, a helyzet változatlan, RM szigorú és igazságtalan, nincs visszavonó határozat. Az már csak pletyka, nem teszem tűzbe értem a kezem, hogy egy jobboldali, a városvezetéshez közeli valaki azt mondta, Kozma Attila : Aratóné, az eredmény: 1 : 1. Van stílusa ennek a valakinek, mindenesetre Kozma Attilát és Aratónét összehasonlítani sem érdemes, semmilyen szempontból. S ha már ilyen vélemények elhangzanak, akkor ehhoz kapcsolódik a mai Panorámában megjelent Fehér István nyilatkozat is, mely szerint még mindig úgy gondolja, politikai döntés RM regnálása. Tehát az elmúlt egy évben semmiben és semmivel sem jutottunk előrébb. Ugyanúgy politikai pofozkodás megy, mint eddig, sokszor nívón alul, az áldozatok meg legtöbbször olyanok, mint Aratóné. (Kozma Attilát eszembe sincs áldozatként feltüntetni, viszont nagyon kíváncsi lennék azokra a cefetesekre és emeszpésekre, akik valamikor megválasztották őt iskolaigazgatónak, vajon ma mit is mondanak erről az emberről!)

Egy pillanatig még maradjunk a Panorámánál, Kovács Gábor és Giba István asszója is érdekes. Engem leginkább a kötvénykibocsájtás témaköre érdekelt, bár semmi újat nem tudtunk meg. Muszáj volt, fellélegezhetett a város időlegesen, de a probléma még mindig nincs megoldva, akik eladósították a várost, s mondjuk ki, az MSZP helyi szervezete, az akkori jegyző és polgármester, némi cefetes segédlettel, mai napig is röhögnek a markukba, bántatlanul és sértetlenül kapaszkodnak picinyke székükbe, picinyke hatalmukba.

Volt még egy érdekes „pályázati kiszólása” Kovács Gábornak, mely szerint az MSZP nem tette tanúbizonyságát, hogy kiáll a pályázatok mellett.

A napokban tettem ígéretet a ceglédi pályázatokhoz. Sokszor és sokadszor nem nyert már jelentős összeget a jelenlegi városvezetés (most Albertirsa, Tápiószőlős is százmilliós tételt nyert iskolafelújításra, fejlesztésre). Egyre több helyről hallom azt, a helyiek nem tudnak pályázatot írni, s íratni sem, mert a „haver” sem dolgozik elég jól. Pedig a Táncsicsra és a Várkonyi is, meg néhány óvodára is ráférne a felújítás, fejlesztés. De ehhez tudni kellene páylázatot írni. Meg fel kellene rá készülni. (Előzetesben egy példa: a múlkor négymilliónál többet költött a kistérségi tótumfaktum, Dr. Ferenczi a kistérségi oktatási akármire. De sem az önkormányzatnak, sem a kistérségnek nincs „esélyegyenlőségi terve”, amely minden ilyen pályázatnál elengedhetetlen feltétel. Csak a kiírást kellene elolvasni pontosan, abból sok minden kiderül...)

Az adatok nyilvánosak, meg fogom adni a „lelőhelyet” erre a pályázatra is, ahol a Köztársaság úti óvodával nem nyertek, a többivel meg nem is indultak. De Földi polgármesterünk már komázik Dr. Czinegével, pedig Dr. Czinegének talán semmi köze ahhoz, hogy Cegléd most kapott egy kis pénzt.

(A Dózsa Kollégium és konyhája meg átkerült a Bemhez, Csuti Emese fennhatósága alá. Már most konyha is lesz a feketeleveshez??)

Most mennem kell, sürgősen olvasni akarok. Legyetek jók, s drukkoljatok Aratónénak (vagy tegyetek is valamit érte, ha tudtok!)

Pá:

Josephin

Olvasom a sajtóban az MSZP új adócsomagját (mézesmadzag az SZDSZ-nek?). Nem annyira vagyok oda érte, tényleg igaz az, amit mondanak, egyik kézzel ad, a másikkal visszavesz. A szokásos technika, amit alkalmaznak már hosszú évek óta. Látszatcselekvés, látszatintézkedés.

Az nyilvánvaló, a kieső költségvetési bevételeket pótolni kell. De így? Nekem lenne ötletem, de szerintem ti is tudnátok néhány példát felsorolni.

Ismeritek az ítéletet. Rejtő E. ártatlan. Csak Kulcsárt csukták be, a többit nem, mert a bíró úgy látta jónak...

Brrrrr. Kiráz a hideg ettől az egésztől.

Kedves MM és kedves csl!

Szeretnélek kérni Benneteket, hogy ne piszkáljátok egymást, kiváltképp kedves csl, Te ne, ugyanis átolvastam a bejegyzéseiteket, s nem teljesen ugyanarról beszéltek.  Kérlek Benneteket, ne így vitatkozzatok. Köszönöm.

Most olvastam a hírt, hogy valaki telefonon megfenyegette a Magyar Gárda tárgyalását vezető bírónőt, aki le is mondott (vagy lecserélték?). Vona Gbor és a Jobbik azt nyilatkozta, elítél bármiféle erőszakot, amely a tárgyaláshoz, a tárgyalás megakadályozásához kapcsolódik.

Cegléden meg „temetőt restaurálnak” a ceglédi gárdások. Persze a temető, sírok restaurálásához nem kellene gárdatagnak lenni. De szép is az ártatlan bárány. Ez tetszik nekem.

Van egy másik hírem is,de az még nem teljes, kicsit várat magára, de a ceglédi pályázatokról lesz szó benne, annyit elárulhatok.

Délután ott autóztam el a Szabdság téren. Visszatért közénk Kossuth, ahogyan láttam két pillanat alatt, régi fényében tündököl.

Engem érdekelne a benti strand és a sportcsarnok eladásának ügye is, ha valaki tud valami konkrétumot, kérem, írja meg. Főleg a garanciákra lennék kíváncsi.

Azon is csodálkozom kicsit, hogy Plus épül a Bemtől lehasított területen a Penny és a Tesco szomszédságában. Hogy ez miért is jó, azt nem tudom.

Valamelyik nap néztem a helyi televíziót. Nem lett jobb, bár rosszabb sem. Bár az is lehet, nincs igazam.

Hallottátok, hogy elment a művházból Vassné Irén? Pedig már ezer éve ott koptatta a folyosókat. Hát igen. A szögletes Koglernéval az olykor szétszórt Irén nem egyezhetett.

Most megyek. Legszívesebben világgá mennék, de most csak a boltig akarok eljutni.

Pá:

Josephin

http://index.hu/politika/belfold/2006/valasztas/pturul/lsz080825/
Így vélekedik a hazai sajtó egy része.

Ennyi volt. Huszonegyedik hely az éremtáblázaton. Több mint kétszáz induló nemzet között nem olyan rossz, bár lehetett volna jobb, ha jobban kijön a lépés, ha nem a bírók túlzott szubjektivitásán (hogy azt ne mondjam, szemérmetlen csalásán) múlik az eredmény. Peking ennyit adott nekünk, adott és elvett, ha azt vesszük.

Lesz-e valaha is olimpia Budapesten? Nem hinném. Csodálkoznék, ha lenne. Ehhez nekünk sem anyagi, sem szellemi tőkénk nincs elég, összetartásunk, egyetértésünk meg végképp nincs. Pedig jó lenne, csoda lenne, gyönyörű lenne, de nem hiszek benne, ezer ok miatt sem. Sajnos.

Ha azt nézem, nem is ebbe az irányba haladunk, ha azt nézem, valahol nagyon nem jól csináljuk a dolgainkat. Lehet ezért átkozni a jelenlegi kormányt, a rendszerváltozás óta eltelt időben regnáló politikai erőket és aktuális kormányokat, az előző rendszert...

Csak egy ceglédi példát mondok. Itt a TISZK, több mint hatszázmilliót költöttek rá (legalábbis ennyi volt költhető rá), szuper a felszereltség, a szakképzés egyik fellegvára lehetne, modern, versenyképes oktatásra, pénzteremtésre, menedzselésre... lehetne alkalmas. Hónapok óta semmi mozgás, semmi komoly mozgás az épületben, egyetlen szakképzéssel foglalkozó intézménynek sem érdeke, hogy a TISZK-hez irányítsa a képzést, mert akkor az intézmény elveszti az államtól kapott szakképzés összegét. Mindegy, hogy ők milyen színvonalon képeznek esztergályos, nyomdászt... akármit. Legalábbis ezt mondják a hozzáértők, a szakemberek.

A nagy népnemzeti ügyeinkben ugyanígy megy. Nincs nagy érdek, ha a kicsi nem érvényesül. Ezért nem lesz nálunk soha olimpia. Sajnos. De én örülök a tíz éremnek is. Legközelebb hátha több lesz. Ugyanígy fogok vagy még jobban szurkolni. Rajtam nem fog múlni.

Még mindig az olimpiánál tartok. Már van egy aranyunk, s most hétvégén – remélem – lesz több is. Nagyon szurkolok a lányoknak és fiúknak. Végre valami, amiben fehangok nélkül lehetnénk nagy nemzet.

Valamelyik nap egy baráti társaságban beszélgettünk arról, vajon mi lehet az oka ennek a meglepő sikertelenségnek. Voltunk már ennél jobbak. Sokkal jobbak. Persze a pénz mindent meghatároz, nézzük meg a kínaiakat, semmi nem volt drága, gondolom a sportolóiknak is átlagon felüli lehetőségeik voltak a felkészülésre. Az eredmény már majdnem félszáz aranyérem. Csodálatos és megdöbbentő eredmény.

Már nem is bosszant RM rózsaszín együttese, amelyben a szerdai ünnepségen láttam, persze egy úrinő mindig vesz harisnyát, legyen bármilyen meleg is, ha meg kell jelennie, ha meg akar jelenni. Persze RM talán nem akart megjelenni (vagy nem úrinő?), ki tudja. Ahogyan elbánt (vagy el akar bánni) Aratóné Jutkával, inkább az utóbbira utal. Még mindig nem sikerült az elbocsátott pedagógus szemébe néznie. Majd eljön ennek is az ideje.

Nem reagáltatok semmit az Apáti-Tóth féle támogatásra, no, sebaj, ez sem számít olyan sokat, legfeljebb azt mondjuk, több is veszett Mohácsnál. Még néhány utcabál és össznépi összeölelkezés, s minden szép és jó lesz.

Tegnap este láttam a televízióban a tudósítást a bőrfejűek támadásáról. Ez a nyílt rasszizmus és radikalizálódás engem megdöbbent. Vona Gábor biztos kihúzta magát, csak érnek valamit gyújtó hangú beszédei, ha már spontán is megy az akció a roma kisebbség ellen, nem is kell végigcsattognia a félelmetes Magyar Gárdának a cigánysoron. Persze mit tehet erről az egészről a (számítógép mellett ülő!) kislány, akit meg is kellett műteni, mert eltalálták egy kővel vagy tégladarabbal. Kíváncsi leszek a bírósági ítéletre, meg a magyarázkodásra.

Most megyek, fánkot kell sütnöm a gyerekeimnek.

Pá:

Josephin

Végre megvan az első magyar arany a pekingi olimpián Vajda Attila kenustól!!!!

Nem volt ma kedvem semmihez, pedig szabadságom voltam, lehetett volna sok mindent csinálni. Munkát is kereshettem volna otthon, de még ahhoz sem fűlött a fogam. Ez ma egy elpocsékolt nap volt. Nyilván nem az utolsó.

A tegnapi ünnepség jár a fejemben, meg az esti „buli”. Hát, erre kár pénzt költeni. A hangosítás minősége minősíthetetlen volt. Sok fiatalt láttam, kevesebb idősebbet. A cigány kisebbség jelentős számban képviseltette magát, a lumpen népség is jól érezte magát, kellő alkoholmennyiség után még táncoltak is. Városunk nagyjait nem láttam. Ők sem bírták ezta ricsajt, gondolom elbújtak. Nem volt türelmem kivárni, amíg előkerülnek.

Nem értem, miért kell ezekre a bulikra pénzt költeni. Valószínűleg keveset költenek rá, ha ilyen színvonalú, persze a többtől sem lenne jobb. Azt hiszem.

Ma olvastam a Kék Újságban, hogy Apáti-Tóth kiállítása megnyílt. Persze hallottam már róla. Nem hiszem, hogy megnézem, elég volt, amit eddig láttam. Kicsit elcsodálkoztam azon, hogy 450 000.- forinttal támogatta a város. Persze a tehetségeket támogatni kell. A tehetségeket. Csúnya vagyok, de kíváncsi lennék, ha nem a szekértábori „művészről” lenne szó, akkor is kapott volna-e ennyit.

Nem lett jobb ez a mai nap attól, hogy ideültem a számítógéphez. Be is fejezem. Talán sétálok egyet. Bár ahhoz még meleg van. Majd lesz valahogy.

Pá:

Josephin

(Neked is pá, Pax!)

Kedveslem a jó pasikat, az embei test, a férfitest szépsége lenyűgöz. A kedves és jó pasikat méginkább kedvelem. Egy kedves pasi már majdnem képes levenni a lábamról. A kedves, jó és okos pasik a kedvenceim. Nem sok ilyennel találkoztam. A hímsoviniszta disznókat utálom. Utálom őket azért, mert azt gondolják magukról, hogy ők tudnak mindent a legjobban, s joguk van mindenhez. Úgy tekintenek az emberre, mintha előjoguk lenne birtokon belülre kerülni. Csakhát ezért meg kell küzdeni...

A szellemileg hímsoviniszta pasikon meg csodálkozom. Ennyire kicsi nem lehet nekik, hogy mindenképpen kell valamivel kompenzálniuk tehetségtelenségüket.

Kedves Pax!

Az Isten, haza, család hármasodból a Te Istened, s a Te családod nem érdekel, nekem is van, meg mindenkinek. A haza viszont közös. Nem sajátíthatod ki, lekommunistázva mindenkit, aki nem ért Veled egyet!

Nyilván nem lehet mindenben egyetérteni Veled, azért sem, mert eleve a stílusod bántó és kirekesztő. Attól meg aztán végképp komolytalan vitapartner vagy, hogy csak arra válaszolsz, ami épp eszedbe jut. Ennél komolyabb emberek, komolyabb vélemények jelentek már meg a blogon, konkrét ügyekben is. Ehhez legfeljebb felnőhetsz, s ezt nem azért írom, mert jobboldali gondolkodású vagy. Ezzel semmi baj nincs. De a stílussal és a vagdalkozással már igen. Jól hangzik ez a felsőbbrendű távozás. Hamvas Bélának igaza volt az igazsággal kapcsolatban. Ugye Te is azt gondolod?

Amikor majd olvasod ezt a bejegyzést (mert biztosan olvasni fogod), gondold végig, hogy miket is írtál eddig. Én átnéztem az összes bejegyzésedet. Nagyon nem lehetsz rájuk büszke, persze ez a Te dolgod. A vitatkozás művészet. Sok minden kell hozzá.

Továbbra is minden jót kívánok Neked.

Üdvözlettel:

Josephin

(Most kimegyek a városi ünnepségre, hátha lesz valami érdekes.)

Delphoiban volt ez egy nagy felirat: meden agan. „Mindent mértékkel”. Persze más feliratokat is lehetett látni, amelyek legalább ennyire fontosak voltak. Ha azt vesszük, számomra teljesen furcsa, hogy a kommunizmus előtt is volt élet ezen a sárgolyón. Pedig volt. De addig miről beszéltek az emberek? Mindenféléről, ettek, ittak, szeretkeztek kicsit, aztán háborúztak is olykor, meg meg is haltak. Közben – csak tízezer évet vegyünk alapul, ne többet – mérhetetlen szellemi kincseket hagytak az utókorra. Majdnem feleslegesen, mert az utókor nem akarja komolyan venni az elődök bölcsességét, ha létezik egyáltalán ilyen. A Biblia, Mahabharáta, Kabbala, Korán... Nem is folytatom tovább. Hatottak a világra, beépültek a mindennapokba egyes részei, de valahogy semmi nem működik úgy, ahogyan kellene.

Azért szeretem ezt a blogot, mert mindig elámít. Rácsodálkozom arra, hogy hogyan szeretjük, támadjuk egymást, hogyan harcolunk, hogyan érvelünk, egyáltalában hogyan is kommunikálunk... Nem hiszem, hogy rettentő komolyságnak tűnő huncutságával ez a blog bármire vagy bárkire is hatna, nem hiszem, hogy befolyásolhatna eseményeket. Nem is erről szól. Persze néha kapkodom a fejemet, a pengeváltások már erőteljesebbek, mint szeretném. De ez csak az én gyengeségem és félénkségem. „Mindent mértékkel!” Ezt ki lehetne írni óriásplakátokra is. Talán jó lenne. Talán hatna.

Hamvas Béla írta egyik könyvében: „Az ember életét az határozza meg, milyen álmai vannak”. És milyen álmaink vannak? Szépek, nyugodtak? Vagy csúnyák?

Merjünk nagyot álmodni? De mit? Mindent mértékkel, figyelmeztet a bölcselet, de hiába, ez is, mint a többi bölcselet, elkerüli a figyelmünket.

Aztán Hamvas még azt is írta: „Az igazság nem törvény, hanem tudás és világosság dolga”. Elnézve világunkat, Magyarországot, Ceglédet, a blogot, ez idealizmus. Mi a tudás? Ismeret? Tapasztalat? Szájhagyomány?... Mindenkinek más, sekélyebb és mélyebb, kopottasabb és csillogóbb, alázatosabb és rátartibb, csöndesebb és ordítozósabb...

Szíven ütött kicsit, amit Pax írt Steve-nek: „Persze igazi szoci agyak is vannak (lásd Steve bácsi), ám az ő zsákmányuk nagyon kicsike. Ám épp elég ahhoz, hogy amiatt gyűlöljék a jövőt.”

Pax gyűlöli a múltat, Steve a jövőt?

Kellő a tudás és a világosság ilyen mondatok leírásához, kedves Pax? Vagy az a tudás, amelyet oly büszkén (bár olykor egyoldalúan villogtatsz), elég ahhoz, hogy megítélj embereket pusztán gondolataik alapján, miközben tetteiket nem ismered?

És akkor még nem beszéltem arról, hogy a világosság mi is lehet. És nem beszéltünk a „Mindent mértékkel” figyelmeztetésről.

Még egy mondat Paxtól, Gergőnek: „A fiatalok elméje ugyanis még hajlékony, ellentétben a tieddel, és azokkal a titokzatos többiekével is”. Nincsenek titokzatos többiek. A blog nem titkos társaság produktuma. A fiatalok elméje meg nem hajlékony, hanem éles. Sokáig nem lehet átverni őket. Így volt ez régen is, így van most is.

Lehet gyűlölni a múltat, de felesleges, úgy hiszem jobb lenne megismerni, a maga valóságában, kimondani végre, megnevezni, stb. Én nem hiszek a kollektív bűnösségben. Aki elkövetett valamit, s elcsípik, rábizonyítják, azt kell számon kérni rajta. De a múlt megismeréséhez is kell tudás. És világosság. Nem előítéletesség, kedves Pax, nem címkézés, nem kategorizálás...

Egyébként elárulom Neked, kedves Pax, akiket ismerek személyesen a blogolók közül (legalábbis sejtésem szerint azonosítani vélem őket), egyetlen kommunista sincs közöttük. Attól, hogy valaki nem melldöngetősen nemzeti, nem kell kommunistának lennie, ezt elhiheted. És kedves Pax, a jövő azért – remélem – sokkal színesebb, gazdagabb, okosabb és bölcsebb lesz annál, mint ami sejlik írásaidból.

Üdvözlettel:

Josephin

Kedves Pax!

Te aztán jól odamondogatsz mindenkinek a mágikus realizmus fényében (vagy inkább Wass Albert fényében?). Természetesen még valamennyiünknek van néhány tíezeroldalnyi olvasnivalónk, tehát nézd el nekünk műveletlenségünket, s hogy soha nem érünk olyan magas Wass Albert rajongói magasságokba, mint Te. Ne bánd ezt, mi sem bánjuk.

Viszont arra kíváncsi lennék, hogy Te hogyan látod a várost, az előző vezetést, a mostanit (bár ez a téma a blogon „sok kéztől, sok szájból” már sokszor megjelenült, de nyilván kíváncsiak vagyunk a véleményedre. Ha oly alapos lesz, mint a mágikus realizmus esetében, akkor biztosan megtudunk valamit.

Üdvözlettel:

Josephin

Menjünk tovább.

Unghváry Kereskedelmi- és Vendéglátóipari... Már túl vagyunk rajta. Nem szerencsés, nem elég szerencsés az elnevezés, de most legalább harminc évig nem fog változni. A politika ismét felülbélyegezte a múltat, a történelmet, ennek a felhangjai talán elgondolkodtatók, még ha nem is befolyásolhatók. Volt már ilyen, lesz még ilyen.

Paxnak volt egy bejegyzése nem olyan régen, amelyben találtam egy mondatot: „Magyarországon a generációs különbség egyben kulturális is.” Ha a mondatot megvizsgálom, arra jutok, így van, másféle iskolázottság, más élettapasztalat, s talán más bölcsesség a végeredmény. Persze Pax hozzászólásának szövegkörnyezetében ez a mondat másról szól (mintha a különféle balos- és jobbos sajtótermékekben kommentálnák ugyanazt a hírt), Pax véleménye értékítélet is egyben, ami, aki régi, az avitt, leírandó, igaztalan, hogy sarkítsak én is egy kicsit. Persze ez nem igaz, bár a bölcsesség tényleg nem minden esetben áll egyenarányban az évek számával, de azért van összefüggés, még ha nem is mindig.

Ugye a cigány kisebbségről beszélgettünk a napokban, de megoldást nem tudunk, vagy ha tudunk is, az túlságosan drága, túlságosan sok minden kell hozzá, túlságosan sokat kellene törődni velük. Mennyivel egyszerűbb azt mondani, mindenki a maga sorsának kovácsa, s ezzel el is intéztük a dolgot. A tegnapi e-mail honnan származhat? Nem tudni, évekkel ezelőtt is keringett már hasonló a világhálón, de a mai belpolitikai forrongások, a felerősödött szélsőjobboldali megnyilvánulások tükrében azt lehet mondani, hogy nagy a baj.

Valamelyikőtök azt írta, hogy tudjuk, kinek is a kezében van a média. Kinek is? Odaállok az újságosstand elé, s tökéletesen tudom, hogy melyik újság milyen politikai szekértábor lapja, ha bekapcsolom a televíziót, akkor is elsőre tudom, melyik oldal csatornája ontja a híreket. Tehát ezzel a balliberális médiafölénnyel, amelyet emlegettek, nem nagyon tudok mit kezdeni, hiszen Magyarországon – tudomásom szerint – politikai okokból 1990 óta nem tiiltottak be sem újságot, sem rádiót, sem televíziót.

Ebben az egészben egyébként az az érdekes, hogy a baloldali sajtót baloldaliak olvassák, a jobboldali sajtót meg jobboldaliak. A sajtó meg ki is elégíti az igényeket, nagyon nem érdekes, hogy mennyire tényszerűek és igazak a leírtak. A nép meg örül. Jól megmondták!

Épp a fentiek miatt szoktam kezembe venni a balos és a jobbos sajtót is, hogy lássam, ki mit mond, ki mire akar rávilágítani, ki mit akar elérni. Ha azt mondom, hogy szégyenteljes ez az egész a szélsőségeivel, akkor nem festettem le elég mélyen azt a kiábrándító helyzetet, hogy tele van hazugsággal, legalábbis féligazságokkal a média. A bulvárosodással ne is foglalkozzunk (a tömegeknek elég az az információ, amit az ilyen jellegű újságokban kap), de aki komolyabb ismereteket akar, megtalálja mindkét oldal sajtóorgánumaiban. A határ a csillagos ég, olykor még a szittya sámánok is forognak sírjukban. De ez van. A generációs különbségek kulturálisak is egyben, igaz, s én már nem vagyok elég fiatal ahhoz, hogy mindent elhiggyek feltétel nélkül. Egyik oldalról sem.

Épp valamelyik nap jött egy bejegyzés, hogy „mennyire gáz ez a page Ceglédnek”. Biztosan olvastátok, az ifjú ember a generációs és kulturális különbségeknek kösznhetően komoly baloldalisággal vádolt meg bennünket. Így is lehet nézni, így is lehet olvasni.

Az öszödi beszéd mindenkit megdöbbentett, bár annyira nagyon nem mondott újat, hiszen mindenki látta (aki látni akarta, s nem politikai irányultsága miatt), hogy nem jó irányban halad az MSZP és az SZDSZ. Aki kicsit is ért a gazdaságpolitikához, az meg szintén látja, hogy amíg nem gondolják komolyan (bárki legyen is kormányon) a nagy ellátórendszerek reformját, amíg nem fogják vasmarokkal a gazdasági folyamatokat, addig itt nem lesz fejlődés. De erről már régebben beszéltünk. Nekem valójában teljesen mindegy, hogy ki Magyarország miniszterelnöke, csak végre induljanak már meg normálisan a dolgok. Persze az is lehet, ehhez nem Gyurcsány Ferencnek, nem Orbán Viktornak kellene hívni az illetőt. De ennyira ne szaladjunk előre. (Orbán kiszivárgott beszédével meg annyit foglalkozott a balliberális sajtó, amennyit kellett. A jobboldalinak is kellett volna, de nem tette meg igazán.)

Nem akarok olyanokat vizionálni, hogy Vona Gábor, mint Magyarország miniszterelnöke... Jobb lenne békésen. Sokkal jobb lenne.

Erdélyben pravoszláv templomokat építenek, szinte a legkisebb faluban is. Ha jól tudom, állami pénzből.

Mit szóltok ehhez?

A napokban kaptam egy e-mailt kedves ismerősömtől. Megdöbbenésének adott hangot, aztán én is. Kerestem az Origon, de nem találtam meg a kérdéses anyagot, de lehet, én nem voltam elég ügyes.

Ha meg nem valós a tartalom, hanem valaki csak hangulatkeltés címén „szórakozik”, akkor még rosszabb a helyzet.

Változtatások nélkül teszem fel, kíváncsi vagyok, mi a véleményetek.

Amikor úttörő voltam, nehezen viseltem az agymosást, nagyon nehezen, mert én már akkor sejtettem, nem mehet ez így tovább. Aktív sportolóként, miközben bősz koncentrálással ütöttem a pingponglabdát, közben ott motoszkált az agyamban, hogy engem most agymosnak. A kirándulások, túrázások alkalmával is ez volt a gyanúm, Csillebércen és Zánkán meg aztán beteges félelemmel tekintgettem körbe, most vajon ki lesz az, aki furmányos módon mosni fogja az agyamat, úgy, hogy észre sem veszem. S mindezért még fizetnem sem kell.

KISZ-tag nem is voltam, addigra nem volt kötelező, legalábbis már akkor felütötte iskolámban a gaz liberális szemlélet hét sárkányfejét, s nem volt kötelező belépni az alapszervezetbe. Persze minden KISZ-gyűlésen ott evett a fene, meg minden bulin, minden kiránduláson, pusztán csak azért, mert ott volt az összes akkori barátom. A KISZ-titkár, aki egy nagyon csúnya és nagyon utálatos, de gyáva fiú volt, pattanásos bőrrel, fekete SZTK-keretes szemüveggel, beült a sarokba, s körmölte a KISZ-taggyűlés eseményeit. Nem tudom hogyan csinálta, hiszen soha nem történt semmi KISZ-es esemény, egyetlen szó sem hangzott el KISZ-ről, pártról, politikáról és a baráti szövetségesekről, de a napló mindig rendben volt. Internacionálét is énekeltünk jeles ünnepségeken, és tényleg az a harc volt a végső, már tudjuk...

Hülyéskedhetünk itt, tényleg, s azzal sincs semmi baj, hogy utáljuk az előző rendszert, én sem rajongtam érte soha, nem voltam KISZ-tag, párttag, de találkoztam velük, kommunikáltam velük, mint utólag megtudtam, spicli is volt közöttünk, nem is egy (bár csak sejtem, kik lehettek), találkoztam szürke emberekkel, gazemberekkel, de tisztességes emberekkel is...

Nem hinném, hogy szeretnünk kellene az előző rendszert, annak meg különösen örülhetünk, hogy Rákosi idején nem éltünk, mert akkor a „blogolás” miatt nyilván halál, legalábbis kemény börtön járt volna. Ugye nem ilyen a mai rendszer? Ma már szabadság van? Az van. Bízzunk benne.

 Azt írod kedves Meggyvágó Madár, „Csak nálunk pejoratív az, ha valaki magyarkodik”. Igen, az. Ha valaki magyar, azzal semmi baj nincs, a magyarkodással már több. Az identitástudat erősítéséhez nem elég felvenni a Bocskai-mentét, hangosan kimondani azt, hogy Isten, haza, család, pusztuljanak a kommunisták, a zsidók, a cigányok... Ennél több kell. Az országnak működnie kell, teljesen mindegy, milyen színezetű a kormánya, de lehetőségeinkhez mérten a legjobbat kellene kihozni magunkból. Ez nem megy. Ez sem megy.

Mindenkinek van véleménye mindenkiről, s ez nem gond, de az előadás módja sokszor már igen. A nácizmus és a kommunizmus rémtettei tényleg azonos kategóriát jelentenek, de nem olyan túl sokan élnek már, akik be is tudnak számolni erről. A politika megvárja, míg ők is meghalnak, a politika azt is megvárja, amíg a volt besúgók is meghalnak, a volt párttitkárok is meghalnak, amíg mindenki meghal, aki 1990 előtt született, s akkor majd a történészek szabadon beülhetnek a titkos levéltárakba, s megírhatják tudományos munkájukat a ”Szocializmus története Magyarországon, 1945-1990” címmel. Na, ez nagy szégyene a mai magyar közéletnek, a mai magyar politikának. Ezen sem ártana elgondolkodni.

Most pedig bemásolom ide az úttörők 12 pontját. Vannak benne baromságok. És vannak benne normális dolgok. Így ment ez régen. És megy mai is. Baromságok és normális dolgok.

Kedves Steve!

Nyilván nem szeretnélek kioktatni, mint senki mást sem, csak beszélgetni, vitatkozni, s ez a legfontosabb. Amit írtál, azzal annyiban vitatkoznék, hogy én szeretem a fiatalokat, és hiszek bennük, abból kiindulva, hogy mi milyenek is voltunk. Nem voltunk jobbak, s nyilván rosszabbak sem, csak kissé más volt a környezet, mások voltak a lehetőségek. Az ember tapasztalata fontos, s ha megfelelő értékek mentén kívánja kamatoztatni ezt a tudást (inkább úgy írom, értékek és elvek mentén), akkor talán eligazodik valahogy az életben, talán boldogul, talán nyugodtan nézhet a tükörbe is, ha épp bele akar nézni, mert ez számára fontos. Még akkor is, ha az előző rendszer terméke. Annak a rendszernek a terméke, ahol én nagyon sok tisztességes embert is ismertem, művészeket, papokat, munkásokat, mérnököket, gazdálkodókat…, és sajnos sok gazembert is. Ma sem más a helyzet.

Az ateizmusról is beszéljünk. „Az ateizmus a tagadásra épül, a hit és vallás az igenlésre.” - írja Meggyvágó Madár. Az ateizmus az Isten, vagy az Isten létezésébe vetett hitet tagadja, s erről merész következtetés lenne azt állítani, hogy nem hordozhat értéket, nem lehet vezérelve egy normálisan élt életnek, s most ne ragadjunk le az előző rendszer ideológiai felvetéseinél. Én emlékszem rá, hogy az előző rendszerben jártam templomba, megvolt az áldozás, bérmálkozás is, sőt, felnőttként is mehettem bármikor templomba, a kutya sem kérdezte meg tőlem, hogy mit is keresek ott. Lehet, hogy ez a diktatúra vége volt már, s nem törődtek ezzel, de emlékszem rá, az éjféli miséken zömében csak idősek és fiatalok voltak. A középkorosztály mintha nem létezett volna, az a réteg, amely ma aktív templomlátogatóvá lépett elő 1990 után, s jelentős szerepet vállalnak az egyházi és világi hatalom érdekközpontú összefonódásában.

Én magam nagyon sok mindenben hiszek, nekem is vannak isteneim, hazám, családom, de fontos számomra a szeretet (amely nem dumál, hanem cselekszik), a tisztesség (amely nem dumál, hanem cselekszik), a haza (amely ékes zászlókkal és cirkalmas dumákkal van felékesítve)... de nem vagyok templomba járó. Egyszer azt mondta rám valaki, hogy olyan vakon vallásellenes vagyok, s én kijavítottam, hogy semmi bajom a vallással, a vallásos hittel, ha azt komolyan gondolja az ember, de az egyházakat nem kedvelem.

Egyszer említettem már a blogon Peter de Rosa: Krisztus helytartói című könyvét, amely a pápaság történetét meséli el egészen II. János Pállal bezárólag. Az úriember pap volt, művelt és tájékozott, aztán kilépett a reverendából. Ő írja, hogy a régi és a mai egyházak nagyon jól megszervezett gazdasági társaságok voltak, komoly és szilárd gazdasági hatalommal és még súlyosabb politikai befolyással. De elég felütnünk a történelemkönyveket, hogy tényszerűen is lássuk az egyház helyét és szerepét a történelemben. Persze ehhez hozzátartozik, hogy az egyház nagyon sok hasznos tevékenységet is folytat, hogy csak a karitatív, missziós és oktatási tevékenységüket emeljem most ki a sok közül. Az egyházak is úgy működnek, mint a világi hatalom, minél magasabb polcra kerül a gyarló halandó, annál kevésbé látja (vagy akarja látni), hogy mi is történik a tömegben, az elesettek, a gyávák, a gyarlók, a szerencsétlenek, a betegek, az elnyomottak között... 

Ha felidézzük az előző rendszert, az elnyomott egyházat (mert tényleg az volt), akkor megdöbbenve gondolok azokra a papokra, akik besúgók lettek, akikről nyilván soha nem derül ki, hogy ártottak-e valakinek, vagy nem. A kényszer miatt írták alá a beszervezést, s két értelmes mondatot sem írtak le soha senkiről, vagy – élve hatalmukkal – igazgatni akarták így is a világot. A rendszerváltozás utáni szerepvállalásuk számomra meg rejtély, hogy finoman fogalmazzam meg mondandómat, vagy legalábbis jobb, ha ezt gondolom. A Cegléden regnáló történelmi egyházak képviselőiről meg már volt szó a blogon, most hadd ne írjam le például Lizik nagytiszteletű úr furmányos lépéseit. De ezt hagyjuk.

Isten, haza, család, mindegy milyen sorrendben emlegetjük, csak három a fontos tényezők közül (bár nyilván a legfontosabbak között), de amikor Pax és Meggyvágó Madár ősi értékekről beszél, s arról, hogy mit is követett el az előző rendszer, akkor rögtön tegyük oda mellé, 1990 óta a legfontosabbat egyik kormánynak sem sikerült még megalkotnia. Ahhoz, hogy működjön Isten, haza, család, és minden egyéb más, ahhoz mindannyian kellünk, ahhoz beszélnünk kell egymással, ahhoz tárgyalnunk kell, véleményeznünk, s végre tisztázni közös dolgainkat, ha egyáltalán még vannak közös dolgaink. Be kellene látni, hogy csak együtt mehet itt bármi, s a dolgok, a fejlődés nem azon múlik, hogy valaki szittya magyar jelmezben, vagy vörös csillaggal a mellén akar-e sétálni vasárnap délután a Szabadság téren. Mert amíg ez a fontos, s nem az, hogy ezek a szittyák és ezek a vöröscsillagosok mit tesznek a mindennapjaikban, addig itt csak háborúság lesz. (Csapjátok fel a történelemkönyveket, hogy is volt ez régebben, amikor az egyik magyar nem értett szót a másikkal? Mert ez is a magyar történelem része, nem csak a dicsőség és a hősök, hanem a hibák is, a könnyek is, a halál is...)

Most vacsorát készítek, de majd folytatjuk.

Josephin

Roppant szabadságommal nem tudtam mit kezdeni. Nekem kellett volna feltenni megírt szövegeimet a blogra, ám segítség híján ennyi sikerült, üres lapok. De nem bánom, nagyon jól megtöltöttétek, kitöltöttétek az űrt. Talán csak ezt kellene tennem a továbbiakban, üres oldalt nyitni, amely megtelik tartalommal.

Persze azért ez sem megy mindig, erős késztetésem van nekem is véleményt mondani. Sajnos.

Elragadtatással olvastam a napokban megjelent bejegyzéseket, végre egy vita, amely tényleg vita, egy, két nem úri sallangtól eltekintve nagyon élvezetes volt.

Most újra elolvastam, s arra a megállapításra jutottam, még van remény, aztán arra, hogy nincs. Wass Albertet Máraival emlegetni egy lapon (igaza van Mucusnak!), ez kissé erős túlzás. Két könyvét próbáltam elolvasni Wass Albertnek, nem sikerült. Száz-kétszáz oldal után feladtam (bár sokak szerint túlzottan is kitartó voltam). De ez egy másik történet.

Isten, haza, család. Csodálatos mind, de zászlóra tűzni bármelyiket is, az eredmény az lesz, mint „megdicsőült” Torgyán doktornál.

Én azt hiszem, értékelem Steve bejegyzéseit (még ha nem is értek mindennel egyet), azért is, mert „életszagúak”. Morfondírozhatunk itt mindenféle filozófiáról, de aki a baloldalt az MSZP-vel azonosítja, a jobboldalt a Fidesszel, a KDNP-vel, a liberalizmust meg az SZDSZ-el, nyilván nagyot téved, s nagyon rossz úton jár (s akkor még a pátoszos MDF-ről nem is beszéltem)...

Lexxnek igaza van, amikor azt mondja, nem csak Isten, haza, család létezik, hanem még nagyon sok minden más is, amely szervesen hozzátartozik egy ember életéhez, gondolkodásához, megnyilatkozásaihoz...

Lehet azt hinni, hogy Jókai klasszikus (bizonyos szempontból valóban az), de ha valaki megáll Jókai olvasásánál, akkor megáll a fejlődésben is, s ez nem csak ízlés kérdése, mint ahogyan a Kárpátia vagy a Tankcsapda pozitív vagy negatív megítélése sem csak az. Ha valaki megáll az Isten, haza, család szlogennél, ennyi elég neki ahhoz, hogy teljes legyen az élete, ez sem baj, legfeljebb nem fogalmazza meg magában, hogy még számtalan fontos elvnek igyekszik megfelelni, amely épp a liberalizmusból is fakadhat, legfeljebb nem tud róla.

Steve bejegyzése életszagú, Pax és Meggyvágó Madár utalása arra, hogy „ti, az előző rendszer termékei”, viszont kicsit furcsa számomra, pedig nagyon élvezetes volt olvasni bejegyzéseiket, még akkor is, ha nem mindennel értettem egyet, mint Steve esetében is. Igen, az előző rendszer termékei vagyunk, ha az idő az egyetlen vizsgálati módszer. De nem csak az idő számít.

Pax, azt írod, szeretted volna, ha elvontan gondolkodtak volna a hozzászólók az elmúlt hatvan, vagy ezer évről. Én már annak is örülnék, ha tényszerűen, őszintén lehetne beszélni az elmúlt hatvan évről (nem vagyok telhetetlen, az ezerről majd utána).

Kronológiailag az előző rendszer szülötte vagyok, de nem hinném, hogy az a bizonyos „agymosási technika”, amelyről Meggyvágó Madár tájékoztat bennünket – én azt gondolom –, tőlünk függetlenül hatott, ez baromság. Azt írja, tőlünk független volt. Én azt hiszem, aki akkor elvtelenül be akart állni a sorba, megtehette, aki túlélni akart, visszahúzódva, csöndesen, talán megtehette, aki lázadni akart, vállalva vele bármit, akár a halált is, megtehette, s persze sok-sok egyebet nem lehetett megtenni. MÁra már elfelejtettük, a spicliket is (volt egyáltalán), a fájdalmakat is. Sajnos sok emberben gyűlöletté alakult át, mert ma is „kell” valakit gyűlölni. Bár ma nehezebb, mert a célszemély – akár a Mester és Margarítában egyszer csak előtűnik a semmiből, máskor meg eltűnik a semmiben. Nem akarom leegyszerűsíteni, mert szerencsére nem éltem az ötvenes évek elején, nyilván akkor az én nevemet is lehetne olvasni az áldozatok listáján, de én nem gondolom, hogy az agymosás „szocialista embertipust” tudott volna kialakítani. Leginkább 56 a példája annak, hogy nem lehet agymosni, legfeljebb bátornak, gerincesnek, vakmerőnek vagy gyávának, aljasnak, s árulónak lehet lenni. A magyar történelemből mennyi példát említsünk ezekre az „embertípusokra”?...

Majd egyszer biztosan írok még arról, hogy az előző rendszerben hogyan és miként éltem, de ahogyan akkor nem, most sem vagyok baloldali, mint ahogyan liberális sem, konzervatív sem, hanem valamennyinek egy különleges elegye.

Majd biztosan beszélünk még arról (s én ezt nem is vitatom egy pillanatig sem), hogy az előző rendszer mekkora károkat okozott Magyarországnak, de a Trianon előtti magyar politika és akkori politikusok talán sokkal többet, leginkább azok, akik belevitték az országot egy vesztes háborúba. (S akkor majd beszélhetünk még a II. Világháborúról is, amely szintén érdekes döntések sora volt a magyar politika részéről, amelyért – feltehetőleg – nehéz lenne a kommunistákat kárhoztatni.)

A fiatalok meg legyenek lázadók, mi is azok voltunk, de ahogyan én visszaemlékszem, nem dobáltunk köveket, nem rugdostunk rendőröket, nem gyártottunk Molotov-koktélokat..., pedig sokkal több okunk lett volna rá, mint a mai szélsőséges rendbontóknak. Persze énekeltünk az Illés, az Omega, az LGT, a Piramis koncerten (csak példaképpen), még egy hét múlva is fájt hátunkon a gumibot hosszan belilult nyoma, ha épp kedve volt megindulni csépelni a tömeget az akkori rendőrségnek...

Most nem folytatom, hogy mit is csináltunk még, miközben azt hittük, megváltjuk a világot (amihez persze véletlenül sem volt közünk).

Nagyon élveztem ezeket a hozzászólásokat, de én még mindig azt mondom, nem szabad összekeverni a szabadságot a szabadossággal. Olvassunk könyveket (legjobb, ha könyvtárba járunk, megbízhatóbb az anyag), járjunk kiállításokra, koncertekre, színházba, moziba, üljünk le beszélgetni sok emberrel, s érezzük jól magunkat, lehetőségeinkhez mérten... S ne hagyjuk mosni agyunkat, mert a mostani modern „mosógépek” sokkal veszélyesebbek, mint a régiek voltak, akkor volt egy kétállású gomb, s kész, ma már a bonyolult agymosó szerkezeteken el sem igazodunk. S ha mégis szeretnénk valamerre elindulni, akkor beszélgessünk. Mert abból még sosem volt baj.

Josephin

Majdnem értem. A telekár miatt négyötöd lesz az ár, az önkormányzat vevőkijelölést nyert az ügyön. A közalkalmazottak és köztisztviselők beugró nélkül jutnak a lakáshoz.

De ki? Ha csúnya akarnék lenni (bár nem vagyok az, sőt, nagyon csinos vagyok, üde és kívánatos), akkor azt mondanám, még mindig nem értem. Az önkormányzat kit fog kijelölni? Aki megfelelően viselkedik? Aki eléggé lojális? Aki...

Soha nem láttunk bele eléggé az önkormányzati üzletekbe, régen sem, most sem. Régen is divat volt önkormányzati pénzen „üdültetni” a képviselőket a testvérvárosokban, Horváthné csak a „jogos” jussa iránt érdeklődött? Ki tudja ezt megmondani?

A mai újságban olvadtam Takáts László nyilatkozatát a Gubody kerttel kapcsolatban. Ami érdekes ebben a nyilatkozatban, az az, hogy a Laska- és Kannafesztivál kapcsán azt mondja, muszáj országos hírű rendezvényeket rendezni, s azt reklámozni, mert így növekedhet a túristaforgalom.

Csak azokból az e-mailekből idézek, amelyeket nekem küldtek a Kannafesztivál után:

„Ezt nevezik kirakodóvásárnak, néhány árus gagyi áruval?

A borok utcája jó volt? Voltak ott jó borok.

Este háromnegyed tízkor elfogyott az étel. Legfeljebb édességet lehetett vásárolni. Bár ital volt elegendő.

A Tourinform Iroda standján „fajintos” alumínium kannát lehetett vásárolni, potom ötezerötszázért. Ennyi volt az összes felhozatal a „tolongó”, máshonnan, más városból érkezett érdeklődőknek. Se képeslap, se prospektus, se kedvcsináló.

A kis- és a nagyszínpadon zajló koncertek zavarták néha kicsit egymást, főleg aki a két színpad között ácsorgott.

Ezer embernél nem nagyon lehetett több este.

Jók voltak a koncertek.

Mire is volt jó ez a Kannafesztivál, egy hónapon belül a második? Mennyibe került? Mennyi túristát csábított ide? Mennyi lett a haszon? Kinek rendezték ezeket a fesztiválokat?”...

Nem folytatom tovább, de tényleg én is megkérdem, bár csak a múltkorin voltam kint, mire is jó ez? Cegléd hírét viszi? Annabál, Kannabál?

Azt is ma olvastam, s megdöbbentem, hogy szülői felajánlásokból renoválják a gimi auláját. S kívülről is kellene, de arra egyelőre nincs pénz. Laska- és Kannafesztiválra van (bár tudom, hogy megyei fenntartású a gimnázium), de ez csodálatos. Takáts László szerint ezek a fesztiválok üzenetek Cegléd polgárainak, hogy a város törődik velük, s nem csak a szavazataikra van szükség. Ez szép. Nagyon szép. Ez most meghatott.

Azért ne nagyon keseredjetek el, jövőre is lesz még Laska, meg Kanna. Hogy a nép ne érezze megát elhagyottnak.