Igen, az a csók azért nem volt semmi, finom és meggyőző, oly meggyőző, hogy beleremegtem, és belepirultam. Van ilyen az ember életében, több is, és oly erővel vésődik be az emlékezetbe, mintha egy szobrász vésővel faragná kőbe – örök időkre szól.
Valójában a szerelem, az erotika, a gyönyör a mozgatója a világnak, bárki bármit is mond, ez így van. Utána jön az, hogy mennyire is tudjuk szeretni a másikat, szavak nélkül, inkább tettekkel, nem verbális, hanem metakommunikációval is, áttételesen, feltételek, kívánalmak nélkül, csak önmagáért, csak az érzetért, az összetartozás gyönyörűségéért, az érintés gyönyörűségéért, a szexualitás mindent felforgató gyönyörűségéért...
Aztán még ott a barátság, amely szintén a metakommunikáció birodalma, kimondatlanul is tele érzéssel, gondolatokkal, kiállással és kitartással, segítséggel és támogatással. A barátság legkevésbe sem hazug formula, ha az, akkor valami nincs rendjén, valami nem úgy múködik, ahogyan kell.
Létezik-e férfi és nő között barátság? Azt hiszem igen, még akkor is, ha itt is komoly csábító erő az erotika, a szexuális vonzás, legfeljebb az erkölcsi gátak erősebbek, ha erősebbek, ha vannak.
Az egyik legjobb családi barátunk is hordozza magában mindezt, amikor megjelenik nálunk, akkor óhatatlanul azt gondolom, kívánom megcsókolni, imádom a szemét, a szemöldökét, az orrát, elájulok a kezétől, a gesztikulációjától, a segge az őrületbe kerget – persze nem történik soha semmi félreérthető köztünk, pedig érzem a vonzást, a vonzódást benne is, de mégsem.
Miféle hideg abszurditás ehhez képest az, hogy itt a blogon álnéven írunk, pedig ez is erotikus töltettel bír, a tudatalattink hatalma ez, a rejtélyesség igénye és vágya, a sejtelmesség, a titokzatosság spirituális energiaáramlása. Nem érdekes, hogy más ezt gyávaságnak tartja, a bátorság nem a semmiről beszélés melldöngetős fényessége.
A szerelemről, erotikáról, a szexualistásról, a szeretetről beszéltem az elejen, a barátságról, az érzelmekről, ezek iránt érzett tiszteletről és alázatról, de ezeknek semmi közük a közélethez. A közélet velejéig romlott, számító, számítgató, kiszámított és bosszúálló. Pedig ha tudna szeretni (ami ugye így baromság és képzavar), akkor mi is képesek lennénk szeretni a közéletet, a közéleti szereplőket, képesek lennénk rajongani értük, pajzánul erotikusnak tűnhetnének számunkra...
Persze ha megnézem, hogy a közéleti szereplők közül ki kivel, mikor, hogyan, és mellé, akkor felnevetek a gyönyörűségtől, mert tudom, mi is a világ mozgatója, nem kell senkinek mondani semmit. Lányok, nyúljatok be a bugyitokba, fiúk, nyúljatok be az alsóneműtökbe, s mielőtt bármi komoly nyilatkozatot tennétek a világ ügyeiről, először érezzetek rá, mit is szeretnétek. Mert a többi is ezt szeretné, pártállástól függetlenül. S ezen nincs mit csodálkozni. Csak próbáljátok ki. És mosolyogjatok közben, s mondjátok azt, megértem a világot, megértem az embereket, megértem önmagamat. Nem olyan nehéz. Csak ne hazudjátok azt se önmagatoknak, se másoknak, hogy ez nem így van.
Egyébként csók mindenkinek (nem csóközön, mint kedves polgármesterünk szokta elhinteni)!
Josephin