Én örülök, hogy az Országgyűlés nem oszlatta fel magát. Nem is feltétlenül azért, mert Gyurcsány marad, hanem azt gondolom, ennek most nincs itt az ideje.

A Jobbik által átkozott Heti hetesben hallottam most hétvégén azt a mondatot, hogy „ha tényleg válság van, akkor a parlamenti pártok miért nem ülnek össze normálisan, s miért nem oldják meg a válságot?”. Ebben azért van valami, s akkor is ezt mondanám, ha ezt a mondatot a Demokratában olvasnám.

Számomra persze az is megdöbbentő volt, hogy az 5%-os MDF javasolta az önfeloszlatást. Ami még megdöbbentőbb volt számomra – pont az MDF körül kirobbant botrány kapcsán, ha igazak a hírek –, hogy egy ilyen pici párt titkainak kifürkészésére lehet két és félmilliárd forintot fordítani? Ki? És honnan? Milyen pénzből?

S ha az MDF ennyit ér, akkor mennyit ér az MSZP vagy a Fidesz? Ilyen őrült pénzek vannak a politikában (s most nem a gazdaságról beszélek), hogy egy 5%-os párt vezetői székének megszerzése is megér ennyit, mert utána...

Nem is gondolom tovább, mert csak dühös leszek, amikor hallom a tervezett „reformokat”, meg az új adótörvényeket, meg a költségvetési hintajátékot, meg a szabálytalanságokat, meg a Kulcsár-per ítéleteit, meg a...

Mit is akarunk? Ki lesz majd nekünk  jó? A jelenlegi politikai elitből lassan számomra már senki nem hiteles. Egyik ezért nem, a másik azért nem.

Remélem, csak fikció, de ha a Jobbik kerülne hatalomra, kíváncsi lennék, meddig tartana ez a nagy magyar hév és tisztesség, a vér és becsület...

Emlékszem egy ifjú demokratára, aki Nagy Imre temetésén olyan beszédet mondott, amely talán egyszer bekerül a történelemkönyvekbe – de mára mi lett ebből a fiúból? Mindannyian tudjuk.

Hát, ez van. Úgy látszik, az 5% nagyon sok, sokkal több, mint azt sejthetnénk egyáltalán. Így már kezdem érteni ezt az ádáz hadakozást.

(Ja, és várom a tévés vitát Czinege Imre és a helyi Fidesz között. Vajon melyikőjük nem fog épp ráérni?)