Kedves Steve!
Nyilván nem szeretnélek kioktatni, mint senki mást sem, csak beszélgetni, vitatkozni, s ez a legfontosabb. Amit írtál, azzal annyiban vitatkoznék, hogy én szeretem a fiatalokat, és hiszek bennük, abból kiindulva, hogy mi milyenek is voltunk. Nem voltunk jobbak, s nyilván rosszabbak sem, csak kissé más volt a környezet, mások voltak a lehetőségek. Az ember tapasztalata fontos, s ha megfelelő értékek mentén kívánja kamatoztatni ezt a tudást (inkább úgy írom, értékek és elvek mentén), akkor talán eligazodik valahogy az életben, talán boldogul, talán nyugodtan nézhet a tükörbe is, ha épp bele akar nézni, mert ez számára fontos. Még akkor is, ha az előző rendszer terméke. Annak a rendszernek a terméke, ahol én nagyon sok tisztességes embert is ismertem, művészeket, papokat, munkásokat, mérnököket, gazdálkodókat…, és sajnos sok gazembert is. Ma sem más a helyzet.
Az ateizmusról is beszéljünk. „Az ateizmus a tagadásra épül, a hit és vallás az igenlésre.” - írja Meggyvágó Madár. Az ateizmus az Isten, vagy az Isten létezésébe vetett hitet tagadja, s erről merész következtetés lenne azt állítani, hogy nem hordozhat értéket, nem lehet vezérelve egy normálisan élt életnek, s most ne ragadjunk le az előző rendszer ideológiai felvetéseinél. Én emlékszem rá, hogy az előző rendszerben jártam templomba, megvolt az áldozás, bérmálkozás is, sőt, felnőttként is mehettem bármikor templomba, a kutya sem kérdezte meg tőlem, hogy mit is keresek ott. Lehet, hogy ez a diktatúra vége volt már, s nem törődtek ezzel, de emlékszem rá, az éjféli miséken zömében csak idősek és fiatalok voltak. A középkorosztály mintha nem létezett volna, az a réteg, amely ma aktív templomlátogatóvá lépett elő 1990 után, s jelentős szerepet vállalnak az egyházi és világi hatalom érdekközpontú összefonódásában.
Én magam nagyon sok mindenben hiszek, nekem is vannak isteneim, hazám, családom, de fontos számomra a szeretet (amely nem dumál, hanem cselekszik), a tisztesség (amely nem dumál, hanem cselekszik), a haza (amely ékes zászlókkal és cirkalmas dumákkal van felékesítve)... de nem vagyok templomba járó. Egyszer azt mondta rám valaki, hogy olyan vakon vallásellenes vagyok, s én kijavítottam, hogy semmi bajom a vallással, a vallásos hittel, ha azt komolyan gondolja az ember, de az egyházakat nem kedvelem.
Egyszer említettem már a blogon Peter de Rosa: Krisztus helytartói című könyvét, amely a pápaság történetét meséli el egészen II. János Pállal bezárólag. Az úriember pap volt, művelt és tájékozott, aztán kilépett a reverendából. Ő írja, hogy a régi és a mai egyházak nagyon jól megszervezett gazdasági társaságok voltak, komoly és szilárd gazdasági hatalommal és még súlyosabb politikai befolyással. De elég felütnünk a történelemkönyveket, hogy tényszerűen is lássuk az egyház helyét és szerepét a történelemben. Persze ehhez hozzátartozik, hogy az egyház nagyon sok hasznos tevékenységet is folytat, hogy csak a karitatív, missziós és oktatási tevékenységüket emeljem most ki a sok közül. Az egyházak is úgy működnek, mint a világi hatalom, minél magasabb polcra kerül a gyarló halandó, annál kevésbé látja (vagy akarja látni), hogy mi is történik a tömegben, az elesettek, a gyávák, a gyarlók, a szerencsétlenek, a betegek, az elnyomottak között...
Ha felidézzük az előző rendszert, az elnyomott egyházat (mert tényleg az volt), akkor megdöbbenve gondolok azokra a papokra, akik besúgók lettek, akikről nyilván soha nem derül ki, hogy ártottak-e valakinek, vagy nem. A kényszer miatt írták alá a beszervezést, s két értelmes mondatot sem írtak le soha senkiről, vagy – élve hatalmukkal – igazgatni akarták így is a világot. A rendszerváltozás utáni szerepvállalásuk számomra meg rejtély, hogy finoman fogalmazzam meg mondandómat, vagy legalábbis jobb, ha ezt gondolom. A Cegléden regnáló történelmi egyházak képviselőiről meg már volt szó a blogon, most hadd ne írjam le például Lizik nagytiszteletű úr furmányos lépéseit. De ezt hagyjuk.
Isten, haza, család, mindegy milyen sorrendben emlegetjük, csak három a fontos tényezők közül (bár nyilván a legfontosabbak között), de amikor Pax és Meggyvágó Madár ősi értékekről beszél, s arról, hogy mit is követett el az előző rendszer, akkor rögtön tegyük oda mellé, 1990 óta a legfontosabbat egyik kormánynak sem sikerült még megalkotnia. Ahhoz, hogy működjön Isten, haza, család, és minden egyéb más, ahhoz mindannyian kellünk, ahhoz beszélnünk kell egymással, ahhoz tárgyalnunk kell, véleményeznünk, s végre tisztázni közös dolgainkat, ha egyáltalán még vannak közös dolgaink. Be kellene látni, hogy csak együtt mehet itt bármi, s a dolgok, a fejlődés nem azon múlik, hogy valaki szittya magyar jelmezben, vagy vörös csillaggal a mellén akar-e sétálni vasárnap délután a Szabadság téren. Mert amíg ez a fontos, s nem az, hogy ezek a szittyák és ezek a vöröscsillagosok mit tesznek a mindennapjaikban, addig itt csak háborúság lesz. (Csapjátok fel a történelemkönyveket, hogy is volt ez régebben, amikor az egyik magyar nem értett szót a másikkal? Mert ez is a magyar történelem része, nem csak a dicsőség és a hősök, hanem a hibák is, a könnyek is, a halál is...)
Most vacsorát készítek, de majd folytatjuk.
Josephin
