Roppant szabadságommal nem tudtam mit kezdeni. Nekem kellett volna feltenni megírt szövegeimet a blogra, ám segítség híján ennyi sikerült, üres lapok. De nem bánom, nagyon jól megtöltöttétek, kitöltöttétek az űrt. Talán csak ezt kellene tennem a továbbiakban, üres oldalt nyitni, amely megtelik tartalommal.

Persze azért ez sem megy mindig, erős késztetésem van nekem is véleményt mondani. Sajnos.

Elragadtatással olvastam a napokban megjelent bejegyzéseket, végre egy vita, amely tényleg vita, egy, két nem úri sallangtól eltekintve nagyon élvezetes volt.

Most újra elolvastam, s arra a megállapításra jutottam, még van remény, aztán arra, hogy nincs. Wass Albertet Máraival emlegetni egy lapon (igaza van Mucusnak!), ez kissé erős túlzás. Két könyvét próbáltam elolvasni Wass Albertnek, nem sikerült. Száz-kétszáz oldal után feladtam (bár sokak szerint túlzottan is kitartó voltam). De ez egy másik történet.

Isten, haza, család. Csodálatos mind, de zászlóra tűzni bármelyiket is, az eredmény az lesz, mint „megdicsőült” Torgyán doktornál.

Én azt hiszem, értékelem Steve bejegyzéseit (még ha nem is értek mindennel egyet), azért is, mert „életszagúak”. Morfondírozhatunk itt mindenféle filozófiáról, de aki a baloldalt az MSZP-vel azonosítja, a jobboldalt a Fidesszel, a KDNP-vel, a liberalizmust meg az SZDSZ-el, nyilván nagyot téved, s nagyon rossz úton jár (s akkor még a pátoszos MDF-ről nem is beszéltem)...

Lexxnek igaza van, amikor azt mondja, nem csak Isten, haza, család létezik, hanem még nagyon sok minden más is, amely szervesen hozzátartozik egy ember életéhez, gondolkodásához, megnyilatkozásaihoz...

Lehet azt hinni, hogy Jókai klasszikus (bizonyos szempontból valóban az), de ha valaki megáll Jókai olvasásánál, akkor megáll a fejlődésben is, s ez nem csak ízlés kérdése, mint ahogyan a Kárpátia vagy a Tankcsapda pozitív vagy negatív megítélése sem csak az. Ha valaki megáll az Isten, haza, család szlogennél, ennyi elég neki ahhoz, hogy teljes legyen az élete, ez sem baj, legfeljebb nem fogalmazza meg magában, hogy még számtalan fontos elvnek igyekszik megfelelni, amely épp a liberalizmusból is fakadhat, legfeljebb nem tud róla.

Steve bejegyzése életszagú, Pax és Meggyvágó Madár utalása arra, hogy „ti, az előző rendszer termékei”, viszont kicsit furcsa számomra, pedig nagyon élvezetes volt olvasni bejegyzéseiket, még akkor is, ha nem mindennel értettem egyet, mint Steve esetében is. Igen, az előző rendszer termékei vagyunk, ha az idő az egyetlen vizsgálati módszer. De nem csak az idő számít.

Pax, azt írod, szeretted volna, ha elvontan gondolkodtak volna a hozzászólók az elmúlt hatvan, vagy ezer évről. Én már annak is örülnék, ha tényszerűen, őszintén lehetne beszélni az elmúlt hatvan évről (nem vagyok telhetetlen, az ezerről majd utána).

Kronológiailag az előző rendszer szülötte vagyok, de nem hinném, hogy az a bizonyos „agymosási technika”, amelyről Meggyvágó Madár tájékoztat bennünket – én azt gondolom –, tőlünk függetlenül hatott, ez baromság. Azt írja, tőlünk független volt. Én azt hiszem, aki akkor elvtelenül be akart állni a sorba, megtehette, aki túlélni akart, visszahúzódva, csöndesen, talán megtehette, aki lázadni akart, vállalva vele bármit, akár a halált is, megtehette, s persze sok-sok egyebet nem lehetett megtenni. MÁra már elfelejtettük, a spicliket is (volt egyáltalán), a fájdalmakat is. Sajnos sok emberben gyűlöletté alakult át, mert ma is „kell” valakit gyűlölni. Bár ma nehezebb, mert a célszemély – akár a Mester és Margarítában egyszer csak előtűnik a semmiből, máskor meg eltűnik a semmiben. Nem akarom leegyszerűsíteni, mert szerencsére nem éltem az ötvenes évek elején, nyilván akkor az én nevemet is lehetne olvasni az áldozatok listáján, de én nem gondolom, hogy az agymosás „szocialista embertipust” tudott volna kialakítani. Leginkább 56 a példája annak, hogy nem lehet agymosni, legfeljebb bátornak, gerincesnek, vakmerőnek vagy gyávának, aljasnak, s árulónak lehet lenni. A magyar történelemből mennyi példát említsünk ezekre az „embertípusokra”?...

Majd egyszer biztosan írok még arról, hogy az előző rendszerben hogyan és miként éltem, de ahogyan akkor nem, most sem vagyok baloldali, mint ahogyan liberális sem, konzervatív sem, hanem valamennyinek egy különleges elegye.

Majd biztosan beszélünk még arról (s én ezt nem is vitatom egy pillanatig sem), hogy az előző rendszer mekkora károkat okozott Magyarországnak, de a Trianon előtti magyar politika és akkori politikusok talán sokkal többet, leginkább azok, akik belevitték az országot egy vesztes háborúba. (S akkor majd beszélhetünk még a II. Világháborúról is, amely szintén érdekes döntések sora volt a magyar politika részéről, amelyért – feltehetőleg – nehéz lenne a kommunistákat kárhoztatni.)

A fiatalok meg legyenek lázadók, mi is azok voltunk, de ahogyan én visszaemlékszem, nem dobáltunk köveket, nem rugdostunk rendőröket, nem gyártottunk Molotov-koktélokat..., pedig sokkal több okunk lett volna rá, mint a mai szélsőséges rendbontóknak. Persze énekeltünk az Illés, az Omega, az LGT, a Piramis koncerten (csak példaképpen), még egy hét múlva is fájt hátunkon a gumibot hosszan belilult nyoma, ha épp kedve volt megindulni csépelni a tömeget az akkori rendőrségnek...

Most nem folytatom, hogy mit is csináltunk még, miközben azt hittük, megváltjuk a világot (amihez persze véletlenül sem volt közünk).

Nagyon élveztem ezeket a hozzászólásokat, de én még mindig azt mondom, nem szabad összekeverni a szabadságot a szabadossággal. Olvassunk könyveket (legjobb, ha könyvtárba járunk, megbízhatóbb az anyag), járjunk kiállításokra, koncertekre, színházba, moziba, üljünk le beszélgetni sok emberrel, s érezzük jól magunkat, lehetőségeinkhez mérten... S ne hagyjuk mosni agyunkat, mert a mostani modern „mosógépek” sokkal veszélyesebbek, mint a régiek voltak, akkor volt egy kétállású gomb, s kész, ma már a bonyolult agymosó szerkezeteken el sem igazodunk. S ha mégis szeretnénk valamerre elindulni, akkor beszélgessünk. Mert abból még sosem volt baj.

Josephin