Delphoiban volt ez egy nagy felirat: meden agan. „Mindent mértékkel”. Persze más feliratokat is lehetett látni, amelyek legalább ennyire fontosak voltak. Ha azt vesszük, számomra teljesen furcsa, hogy a kommunizmus előtt is volt élet ezen a sárgolyón. Pedig volt. De addig miről beszéltek az emberek? Mindenféléről, ettek, ittak, szeretkeztek kicsit, aztán háborúztak is olykor, meg meg is haltak. Közben – csak tízezer évet vegyünk alapul, ne többet – mérhetetlen szellemi kincseket hagytak az utókorra. Majdnem feleslegesen, mert az utókor nem akarja komolyan venni az elődök bölcsességét, ha létezik egyáltalán ilyen. A Biblia, Mahabharáta, Kabbala, Korán... Nem is folytatom tovább. Hatottak a világra, beépültek a mindennapokba egyes részei, de valahogy semmi nem működik úgy, ahogyan kellene.

Azért szeretem ezt a blogot, mert mindig elámít. Rácsodálkozom arra, hogy hogyan szeretjük, támadjuk egymást, hogyan harcolunk, hogyan érvelünk, egyáltalában hogyan is kommunikálunk... Nem hiszem, hogy rettentő komolyságnak tűnő huncutságával ez a blog bármire vagy bárkire is hatna, nem hiszem, hogy befolyásolhatna eseményeket. Nem is erről szól. Persze néha kapkodom a fejemet, a pengeváltások már erőteljesebbek, mint szeretném. De ez csak az én gyengeségem és félénkségem. „Mindent mértékkel!” Ezt ki lehetne írni óriásplakátokra is. Talán jó lenne. Talán hatna.

Hamvas Béla írta egyik könyvében: „Az ember életét az határozza meg, milyen álmai vannak”. És milyen álmaink vannak? Szépek, nyugodtak? Vagy csúnyák?

Merjünk nagyot álmodni? De mit? Mindent mértékkel, figyelmeztet a bölcselet, de hiába, ez is, mint a többi bölcselet, elkerüli a figyelmünket.

Aztán Hamvas még azt is írta: „Az igazság nem törvény, hanem tudás és világosság dolga”. Elnézve világunkat, Magyarországot, Ceglédet, a blogot, ez idealizmus. Mi a tudás? Ismeret? Tapasztalat? Szájhagyomány?... Mindenkinek más, sekélyebb és mélyebb, kopottasabb és csillogóbb, alázatosabb és rátartibb, csöndesebb és ordítozósabb...

Szíven ütött kicsit, amit Pax írt Steve-nek: „Persze igazi szoci agyak is vannak (lásd Steve bácsi), ám az ő zsákmányuk nagyon kicsike. Ám épp elég ahhoz, hogy amiatt gyűlöljék a jövőt.”

Pax gyűlöli a múltat, Steve a jövőt?

Kellő a tudás és a világosság ilyen mondatok leírásához, kedves Pax? Vagy az a tudás, amelyet oly büszkén (bár olykor egyoldalúan villogtatsz), elég ahhoz, hogy megítélj embereket pusztán gondolataik alapján, miközben tetteiket nem ismered?

És akkor még nem beszéltem arról, hogy a világosság mi is lehet. És nem beszéltünk a „Mindent mértékkel” figyelmeztetésről.

Még egy mondat Paxtól, Gergőnek: „A fiatalok elméje ugyanis még hajlékony, ellentétben a tieddel, és azokkal a titokzatos többiekével is”. Nincsenek titokzatos többiek. A blog nem titkos társaság produktuma. A fiatalok elméje meg nem hajlékony, hanem éles. Sokáig nem lehet átverni őket. Így volt ez régen is, így van most is.

Lehet gyűlölni a múltat, de felesleges, úgy hiszem jobb lenne megismerni, a maga valóságában, kimondani végre, megnevezni, stb. Én nem hiszek a kollektív bűnösségben. Aki elkövetett valamit, s elcsípik, rábizonyítják, azt kell számon kérni rajta. De a múlt megismeréséhez is kell tudás. És világosság. Nem előítéletesség, kedves Pax, nem címkézés, nem kategorizálás...

Egyébként elárulom Neked, kedves Pax, akiket ismerek személyesen a blogolók közül (legalábbis sejtésem szerint azonosítani vélem őket), egyetlen kommunista sincs közöttük. Attól, hogy valaki nem melldöngetősen nemzeti, nem kell kommunistának lennie, ezt elhiheted. És kedves Pax, a jövő azért – remélem – sokkal színesebb, gazdagabb, okosabb és bölcsebb lesz annál, mint ami sejlik írásaidból.

Üdvözlettel:

Josephin