Még mindig az olimpiánál tartok. Már van egy aranyunk, s most hétvégén – remélem – lesz több is. Nagyon szurkolok a lányoknak és fiúknak. Végre valami, amiben fehangok nélkül lehetnénk nagy nemzet.

Valamelyik nap egy baráti társaságban beszélgettünk arról, vajon mi lehet az oka ennek a meglepő sikertelenségnek. Voltunk már ennél jobbak. Sokkal jobbak. Persze a pénz mindent meghatároz, nézzük meg a kínaiakat, semmi nem volt drága, gondolom a sportolóiknak is átlagon felüli lehetőségeik voltak a felkészülésre. Az eredmény már majdnem félszáz aranyérem. Csodálatos és megdöbbentő eredmény.

Már nem is bosszant RM rózsaszín együttese, amelyben a szerdai ünnepségen láttam, persze egy úrinő mindig vesz harisnyát, legyen bármilyen meleg is, ha meg kell jelennie, ha meg akar jelenni. Persze RM talán nem akart megjelenni (vagy nem úrinő?), ki tudja. Ahogyan elbánt (vagy el akar bánni) Aratóné Jutkával, inkább az utóbbira utal. Még mindig nem sikerült az elbocsátott pedagógus szemébe néznie. Majd eljön ennek is az ideje.

Nem reagáltatok semmit az Apáti-Tóth féle támogatásra, no, sebaj, ez sem számít olyan sokat, legfeljebb azt mondjuk, több is veszett Mohácsnál. Még néhány utcabál és össznépi összeölelkezés, s minden szép és jó lesz.

Tegnap este láttam a televízióban a tudósítást a bőrfejűek támadásáról. Ez a nyílt rasszizmus és radikalizálódás engem megdöbbent. Vona Gábor biztos kihúzta magát, csak érnek valamit gyújtó hangú beszédei, ha már spontán is megy az akció a roma kisebbség ellen, nem is kell végigcsattognia a félelmetes Magyar Gárdának a cigánysoron. Persze mit tehet erről az egészről a (számítógép mellett ülő!) kislány, akit meg is kellett műteni, mert eltalálták egy kővel vagy tégladarabbal. Kíváncsi leszek a bírósági ítéletre, meg a magyarázkodásra.

Most megyek, fánkot kell sütnöm a gyerekeimnek.

Pá:

Josephin