Ennyi volt. Huszonegyedik hely az éremtáblázaton. Több mint kétszáz induló nemzet között nem olyan rossz, bár lehetett volna jobb, ha jobban kijön a lépés, ha nem a bírók túlzott szubjektivitásán (hogy azt ne mondjam, szemérmetlen csalásán) múlik az eredmény. Peking ennyit adott nekünk, adott és elvett, ha azt vesszük.
Lesz-e valaha is olimpia Budapesten? Nem hinném. Csodálkoznék, ha lenne. Ehhez nekünk sem anyagi, sem szellemi tőkénk nincs elég, összetartásunk, egyetértésünk meg végképp nincs. Pedig jó lenne, csoda lenne, gyönyörű lenne, de nem hiszek benne, ezer ok miatt sem. Sajnos.
Ha azt nézem, nem is ebbe az irányba haladunk, ha azt nézem, valahol nagyon nem jól csináljuk a dolgainkat. Lehet ezért átkozni a jelenlegi kormányt, a rendszerváltozás óta eltelt időben regnáló politikai erőket és aktuális kormányokat, az előző rendszert...
Csak egy ceglédi példát mondok. Itt a TISZK, több mint hatszázmilliót költöttek rá (legalábbis ennyi volt költhető rá), szuper a felszereltség, a szakképzés egyik fellegvára lehetne, modern, versenyképes oktatásra, pénzteremtésre, menedzselésre... lehetne alkalmas. Hónapok óta semmi mozgás, semmi komoly mozgás az épületben, egyetlen szakképzéssel foglalkozó intézménynek sem érdeke, hogy a TISZK-hez irányítsa a képzést, mert akkor az intézmény elveszti az államtól kapott szakképzés összegét. Mindegy, hogy ők milyen színvonalon képeznek esztergályos, nyomdászt... akármit. Legalábbis ezt mondják a hozzáértők, a szakemberek.
A nagy népnemzeti ügyeinkben ugyanígy megy. Nincs nagy érdek, ha a kicsi nem érvényesül. Ezért nem lesz nálunk soha olimpia. Sajnos. De én örülök a tíz éremnek is. Legközelebb hátha több lesz. Ugyanígy fogok vagy még jobban szurkolni. Rajtam nem fog múlni.
