Nem voltam egy hétig itthon, s ma, mikor bekanyarodtam a Rákóczi útra, kit látok a Délibáb teraszán? Kisfaludi és Berényi urak diskurálnak, biztosan épp megint szövögették álságos terveiket a szentéletűek ellen...

Jó volt blog, közélet, politika és minden más egyéb nélkül egy hétig. Az embernek olykor ki kell kapcsolnia, ha tetszik, ha nem, s persze elég nekem a magam hülyesége, már nem bírom a nyakamba venni másokét is. Nem is akarom.

Furcsa megjegyzések kerültek fel a blogra, Sem Koglerné, sem a könyvtár nem izgat olyan nagyon, lesz ami lesz címmel új fejezet ez nálam, bár azt mondom még mindig, lesz még ez jobb is.

Korondi? Na, ez már hír. Aisának van igazsága, nem a Korondi nyert, hanem a közönyösség és nemtörődömség, a tudatlanság és a bornírt politikai akaratosság. (Lássátok majd, lesz még Cegléden Wass Albert utca is, nem adok sok időt neki!)

Korondi és Csuti Emese projektje lett a nyerő a megyei közgyűlés meg tojt bele, ha ilyen hülyék a ceglédiek, fogják, vigyék.

Ki ismeri Unghváryt? Ki ismeri Károlyit?...

Ki mit is tett le az asztalra?...

Amikor már nagyon öregek leszünk, mit is mesélünk majd unokáinknak? Volt egyszer egy Magyarország nevű talpalatnyi föld. Ezer éven át küzdöttek a magyarok mindenféle elnyomóval, harcoltak, szenvedtek, vesztettek, nyertek, majd a XXI. század elején kipusztították egymást. Isten, haza, a szeretet nevében. Bizony gyerekek, nem, nem mondtam rosszul, nem a XV. század, hanem a XXI. a mese ideje. A magyarok agya ellaskásodott, fejük elkannásodott, és szívük is bádogból volt, bár nem lehetett azt mondani rájuk, hogy olyanok mint a közismert mesében a bádogember.

Mára ennyi. Bele (Ko)rondítottak a mesébe gyorsan a mesébe. Aludjatok jól gyerekek.