A frusztráció meg az absztrakció között nem olyan nagy a különbség, az egyik szarabb, a másikat meg nem érti az ember. Persze a szavakat érti, egymásutánban, úgy külön-külön, aztán mégsem áll össze egésszé a szöveg. És ez frusztrálja az embert, ilyenkor én is azt mondom, eldobni minden könyvet, előkotorni a legszexisebb fehérneműt, s vérbő nőstény módjára az ösztönök szintjére kell absztrahálni a problémát. Mert ott a megoldás, ott is lehet a megoldás...

Természetesen ne mondjon le Koltói Ádám, ne legyünk végletesek, legfeljebb olykor meggondolhatná, hogy mit enged kinyomtatni. De erre sincs semmiféle ráhatásunk, mint semmi egyéb másra sem, így marad ultraliberális tébolyultságunk, melynek értelmében csak beszélgetni akarunk egymással, olykor elmondani a véleményünket, megvitatni a nézeteltéreseket, összenevetni, vagy csak úgy gondolni, ez jó nekünk.

Dehogy akarjuk mi kisebbíteni bárki érdemeit, halványítani imázsát, mindenki megteszi maga azt, ami tőle telik. Az eredmény közismert, minden területen, minden pillanatban, mindenféle álcázás ellenére.

Lehetnénk ettől frusztráltak, de minek. Nem megváltani akarjuk a világot, hanem kommunikálni, s arról is beszélni, amelyről – semmilyen más fórumon – nem lehet, vagy nem merünk.

Ez azért annyira nem bonyolult. Azt sem gondolom, hogy Wass Albertet gyűlölni kellene, számtalan embernek szerez örömet műveivel, s ha már olvas az ember, az jó. Olvashatna sokkal rosszabbat is. Zimonyi Zita műveit is lehet kedvelni, mint ahogyan Esterházy is lehet kedvenc. Csak nem kellene összekeverni a dolgokat, mindent a megfelelő helyen kellene kezelni. Persze az én szőkeségemmel nem pályázom a tudományos besorolásokra, értékelésekre, nem az én dolgom. Engem kielégít az olvasás gyönyörűsége is.

Az ultraliberális Gulagon megengedett a sokféle gondolkodás. Szerintem itt nem akarjuk mindenképpen meggyőzni a másikat arról, hogy csak mi látjuk jól a világ dolgait. Olykor karcosan fogalmazunk, esetleg pontatlanul, de beismerjük, ha tévedtünk. S véletlenül sem hisszük azt, hogy mi mindent tudunk. Ezért szeretem a blogot. Ezért szeretem a hozzászólásokat, a vitákat, amelyek néha túlságosan kemények, de még eddig nem volt olyan hozzászóló, akit ki kellett volna tiltani a trécselésből.

Tudom, tudjuk, hogy nem mindenkinek tetszik az itteni stílus, a hangnem, főleg azok háborognak, kiknek neve nem mindig cseng szépen. De majd megnyugszanak. Látom a város közéletében, hogy néha-néha hatással van a blog az eseményekre. Megoldani nem fogunk semmilyen problémát, mi itt csak beszélni tudunk a problémákról, ötleteket adhatunk, bírálhatunk, morgolódhatunk. S ennyi, nem több.

Harag nélkül könnyebben megy. S ha megadjuk a tévedés lehetőségét önmagunknak és másoknak is, és képesek vagyunk ezt itt, nyíltszínen elismerni, ha úgy adódik, akkor egészen kellemes lesz a társalgás. Szóval, kardokat a hüvelybe!