Kedves Internetes Naplóm!
Végre hétvége jön, ma nagyon pénteki fejem volt, igaz nem köptem le a tanárnőt a suliban, amikor ki akarta venni nyakamból az árpádsávos kendőmet, csak azt mondtam neki, nem is igazi magyar ember. Ezen berágott kicsit, s üvöltözni kezdett velem, hogy halvány fogalmam sincs a történelemről. Ez is magyar zászló, vagy nem? – vetettem ellent, s erre már nem tudott mit mondani.
Apám szerint ez magyar zászló, s aki magyar, tudja miért az. Én nem tudom, legfeljebb azt, hogy magyarnak születtem, meg ide születtem, s ez talán még lehetne jó is. Persze nem az, anyám állandóan hisztizik, hogy mi lesz velünk, meg nem tudja kifizetni a számlákat, és megint kölcsön kellett kérni a nagymutertól, és megint nem fogjuk tudni megadni, mert apám nem dolgozik eleget, meg nem tartja el a családját, meg egyénként is okosabbnak hiszi magát, mint kellene.
Apám persze erre berág, mindenkit lehülyéz, ezt egy nő nem értheti, ilyen a politikai helyzet, mondja hevesen gesztikulálva, ellentmondást nem tűrő hangon.
Apámmal értek egyet, persze azt nem tudom miben, de anyám sápítozásánál minden jobb. A műltkor megdobáltuk kövekkel, meg féltéglákkal a helyi MSZP kirakatát. Nem volt kár érte, nem volt a kirakatban semmi érdekes. Aztán elrohantunk, alig kaptam levegőt a sok futástól. Nem vagyok hozzászokva.
Mi akarok lenni, ha felnőtt leszek? Na, nem kurva, mint ahogy apám állítja, valószínűleg milliomos. Az leszek. Vag elhúzok innen messzire, az árpádsávokon és az üveghegyen is túlra.
Ez a magyarkodás biztos nem fog hiányozni. Majd az öcsémnek adom az árpádsávos kendőmet, meg a Nagy-Magyarország térképemet. A csajokkal már megdumáltuk, hogy melyik pasit visszük magunkkal. Mert pasi azért kell.
Franciaország tetszik nekem, bár nem tudok franciául. Angolul se nagyon, de abbl legalább ragad rám valami az órákon, eladni azért nem lehetne. Valójában csak magyarul tudok igazán, bár utálom a nyelvtant is, meg az irodalmat is. Amerika nagyon messze van, oda azért nem szeretnék menni, néha azért csak rá kellene néznem anyámékra.
Milyen nagy show lesz, amikor majd begurulok az emeletes házak közé a hatalmas Mercimmel. Az csuda klassz lesz. És az is lehet, hogy nem megyek vissza, itt fogok maradni, s majd én megreformálom a dolgokat. Akkor majd apám is csak nézni fog a nagy gülü szemeivel, akkor már nem kurvázhat le csak úgy, akkor már tisztelnie kell. S ha jól viselkedik, megveszek neki mindent, amit csak akar.
Kedves Internetes Naplóm!
Utálom a pénteki napot, s csak azért jó, mert hétvége jön, meg buli, dizsi, és egyebek. Már felnőtt akarok lenni, hogy senki ne szóljon bele az én dolgaimba, s azt tehessem, amit csak akarok! Mára ennyi elég is volt!
Puszillak! És puszilok mindenkit, aki betéved hozzám! S ne morogjatok! Élvezzétek az életet, és szeressétek egymást! Hiszen csak ez az egyetlen jó találmány ebben az életben! A többivel ne is törődjetek!
Puszi:
