Van civil kurázsi. Igen van, még ha oly kevés is. A Nyugat-Európát vágyó Nyugat-Balkántól keves Lexx, ne várj egyelőre többet.

Prága is messze van (bár hatvannyolcban közel volt), ám az amnézia lehetne betegség is. (Ugye, kedves Amnézia, ki mennyire gyorsan és sokat tud felejteni?).

A Magyar Gárda megjelenése nem fogja megváltoztatni a magyar történelmet. NEm a harmincas évek, nem Bajorország a helyszín.

Én azt mondom, pszichoterápia ez az egész a léleknek, a szellemnek. A gárdistáknak ösztöneik kiélése, újabb és újabb nemzetmentő eszmék és ideológiák barkácsolása, újab és újabb ellenségképek gyártása. Ma Gyurcsány, meg az MSZP, a liberálisok, holnap a cigányok, holnapután megint a zsidók...

Épp ma olvastam a Gerjemente című ceglédi „hírlevelet”.

Igen, beleférhet ennyi a demokráciába büntetlenül, ha képesek vagyunk prágai (jaj, jaj, európai) módon viselkedni, gondolkodni, kinyilatkoztatni, cselekedni.

Persze nem vagyunk képesek. Az alpolgármesterünk sem. A polgármesterünk sem. De mitől is tudnának, amikor még mindig azt gondolják, hogy harcolni kell itt Cegléden, hogy megosztani, hogy csak a saját szekértábor rendezvényein megjelenni, hogy a politika a fontos, a zászló vállalása. Csakhát van ami (aki) vállalható, s van ami (aki) nem.

Valóban, a II. Világháború előtt is erős volt a jobboldal Cegléden, túlzottan erős, túlzottan aktív, túlzottan magyar(kodó), vagy csak gyáva abban a helyzetben. A mai jobboldal is erős, aktív, magyarkodó és gyáva. Valósan erős és kommunikatív baloldal híján az élő fába is belekötnek. És akkor mi van? Kedves Lexx! Kedves Simon Emil! És akkor mi van? Én még mindig azt látom mindenütt, hogy az emberek zöme hallgatag. Talán sanyarú sorsuk miatt. S elegük van jobboldalból, baloldalból.

Egyszerű pszichológiai tétel (bocsánat, hogy ily profánul megfogalmazva teszem közzé), amíg az ember éhes és fázik, addig nem érdekli a világ szépsége, a művészetek, a szellem nagysága. Mert az ember ilyen. S a baj az, egyre több éhes és fázó embert látni, s ezt a radikális jobboldal kihasználja, zászlójára tűzi.

Szintén a pszichológiából: Egy probléma megoldáshoz sok út vezet. El is odázhatjuk a probléma megoldását. De lehet, hogy azt gondoljuk, csak a mi elképzelésünk a jó, s ehhez tűzzel-vassal ragaszkodunk. Ám még az is lehet, megengedően, beletörődve elfogadjuk a másik igazát. Ha kicsinyke civil kurázsi is van bennünk, akkor legalább kompromisszumra törekszünk. Legvégül az is előfordult már a történelemben (több nemzet életében is, ddsajnos nem nálunk), hogy a közösség problémamegoldó képességeit kihasználva, tehetség, emberség, szakmai tudás... maximális kihasználásval, egy nyelvet beszélve a probléma megoldódott. Mert az volt a cél. Nem az anyázás, az egymásra mutogatás, a zászlólobogtatás, a hazudozás. Van ilyen ország is. Persze nem a Nyugat-Balkánon. Kicsit arrébb. A térképen balra. Persze nem politikailag, hanem csak úgy simán balra. Persze az irányokat már az óvodában tanítják. Csak az ember később néha összekeveri. De van remény. Még ha nem is Liziknél kell keresnünk.

Josephin