Igen, Értetlenke!
Naiv vagy. Az emberek nyilvánvalóan besorakoznak, mert nem lehet hősködni (nem is szabad). A pedagógusok egyébként is „jóbolond” módjára mindent megcsinálnak. Csak hasonlítsd össze a közalkalmazotti és a köztisztviselői bértáblát. Mennyit keres egy ugyanolyan végzettségű, egész nap „körmét reszelgető” hivatalnok, s mennyit egy pedagógus (orvos, ápolónő, tűzoltó, stb.).
A régi rendszer nincs meg , csak a régi gondolkodás, a régi beidegződések maradtak, a fejek tele vannak a régi megrögzöttségekkel. Az emberek zöme tátja a száját, micsoda világ ez, s néhány talpraesett meg elég jól kihasználja a lehetőségeket.
Emlegeted a Kerskedelmit, a Bem-et. Nem tudom már ki írta a blogra (most nem keresem meg), a Fidesz minden intézmény élére pártkatonát tesz (mindegy milyen áron), mert az olyan szellemi hatalom, mellyel később a szülőket is lehet befolyásolni, irányítani. Nem tudom, mennyire van ez így. engem valószínűleg nem befolyásolna egyetlen fideszes igazgató sem, legfeljebb elviszem másik iskolába a gyereket. De sokan nem így gondolják, úgy vannak vele, tanuljon a gyerek, lobogjon az iskolán az árpádsávos zászló (mint tudjuk, ez nem is olyan nagy baj, eddig tévedésben éltünk a tiszta lelkű bőrfejűekkel kapcsolatban), s nem elég mélyek a történelmi ismereteink.
Külsőségeiben moralizál a Fidesz, de kőkeményen gazdasági és politikai fölényre törekszik. Ne higgye senki, hogy bármi is a mi két szép szemünkért történik. Persze Sós János idejében sem volt fényesebb a helyzet, csak akkor kevesebb volt a látványos ideológizálás, meg a magyarkodás, de a hazudozás ugyanúgy ment.
Josephin