Sokan azt találgatják, ki vagyok én. Válaszolok: Josephin. Nem több, és nem kevesebb. Nem én vagyok a megmondóember, csak egyerűen véleményem van a világról. Lehetne finomabb, durvább, kulturáltabb, de ilyen. A blog nyílt (amennyiben a hozzászóló megtartja a szabályokat). Olvashatjátok a bejegyzéseket, érkezett bőséggel mindkét oldalról. Lehet engem támadni, de én jobban szeretném megtapasztalni az intellektusnak azt a szintjét, amikor érvekkel, tényekkel szállunk „harcba”, mégha néha szőkén is. Az egyik oldal, aki az ügyet tartotta fontosnak, mély ismeretekkel rendelkezik a két iskolában zajló eseményekről, esetleg még az önkományzat, a testület munkáját is ismeri behatóbban; sokszor érzelmektől fűtötten nyilatkozott meg, de igyekezett tényeket felsorolni, igyekezett okokat keresni. A másik oldal nem vitatkozott soha, nem sorolta az érveit, csak ironizált, egyik-másik pedig sem női, sem emberi mivoltomat nem tisztelte.

A kommunikáció alapja, hogy figyeljünk oda egymásra, próbáljuk megérteni a másikat. Ha ez a szándék sincs meg, akkor csak elbeszélünk egymás mellett. A blog még mindig nyílt. Akit megbántottam, jelentkezzen, mondja el, mivel és miért nem ért egyet velem, velünk. Nem az én kedvemért, hanem a blogot működtető közösség kedvéért, a konkrét problémák mélyebb megértése miatt, vagy csak egyszerűen azért, hogy beszélgessünk, megérthessük a másik álláspontját, szemléletét.

Jövő csütörtökön kerül pont a Táncsics igazgatói pályázatának végére. Még majdnem egy hét van addig. Fejtsük meg addig közösen, miért volt szükség erre a rejtőködő kommunikációra, miért szabadultak el az indulatok, ki mit szeretne, s mit nem. A helyi média nem jó színtér erre, mert konfliktuskerülő, talán sokkal jobban, mint kellene, vagy szabadna. De az is kérdés, ki merte volna belemondani a kamerába az előzmények után, az események közben: ide lőjetek! Persze az is érthető, a médiának nem kell véleményt formálnia az eseményekről, de tudósítani kötelessége lenne. Aki közéleti szerepet vállal, az vállalja vele a nyilvánosságot is, a kritikákat is, a megjegyzéseket is. S vagy szembeszáll, érvel, vagy tűrni kénytelen, mert a nyilvánosságnak van igaza.

Itt bátran elmondhatja véleményét akár Nagygyőr Árpád, vagy Korondi Miklós is, de Földi László véleményének is örülnénk. Nem az én kedvemért, hanem azok kedvéért, akiről szólt az elmúlt néhány hét ebben a virtuális világban, akik álnevek mögé kényszerültek, akik félelmeikről számoltak be, s akiknek kokrét véleményük volt az eseményekről.

Amikor belekezdtem a blogírásba, azt gondoltam, elvész gyorsan a semmiben ez az egész, s nem lesz sem eredménye, sem visszhagja. Kellemesen csalódtam. Az embereknek van véleményük, vannak okos gondolataik, s megnyilatkoznak, ha kell. Az is igaz, a testület nem Hókuszpókok gyülekezete, de a város sem a hupikék törpikék tanyája, s ráadásul nem egy birkaakol. Értelmes kommunikációval sok minden elkerülhető lenne, és talán sokkal előbb is járnánk. Nyilván ez lesz a jövő, de addig még sokat tanulnunk egymástól, egymásért.

A ceglédi emberek egy szűk rétege most megtapasztalta a véleménynyilvánítás szabadságát, s éltek vele. Ezt el kell fogadni. Lehet ellene ágállni, morogni, vagy lehet értelmesen kommunikálni. Melyik állna jól nekünk? Biztosan mindenki tudja.

Ma még biztosan jelentkezem. Szép napot!

Puszi:

Josephin