Kedves Hozzászólók (figyelők, olvasók és csöndben maradók)!
Határozatlan időre felfüggesztem közreműködésemet a blogon (talán örökre, semmit nem lehet tudni). Természetesen figyelemmel kísérem az eseményeket, s ha történik valami, ha úgy szükséges, nyitok új oldalt, hogy legyen helyetek a kommunikációra, bár az utóbbi időben látott aktivitásból arra következtetek, ettől nem kell tartanom.
Úgy tűnik, ennyi volt a virtuális demokrácia Cegléden, sem igény nincs rá, sem ambíció hozzá, aminek talán én vagyok az oka, nem voltam eléggé ügyes, okos és szép (bár az utóbbi megítélésében ti nem tudtok nyilatkozni).
Sajnálom kicsit, de végre fellélegezhetek, mert sokkal több munka, idő, energia volt ez nekem, mint szerettem volna, s talán mint amennyit megért. Izgalmas napokat éltünk meg együtt, tudom, hogy sokan figyelemmel kísértétek a bejegyzéseket, tudom, hogy sokan egyet is értettetek sok mindennel, s olyan is volt, akit felháborított ez a nem megszokott nyíltság.
Nyilván nem szüntetem meg a blogot, mert még mindig fontosnak tartom, legkevésbé sem magam miatt, hanem azért, mert veletek együtt egy érdekes, sajátos korrajz (kórrajz) született itt, amelyhez mindenki hozzátette a maga véleményét. Ilyenek vagyunk, ennyik vagyunk. A konfliktusok, a másképp gondolkodás ellenére is szerethető emberek vagyunk, igazságainkkal, tévedéseinkkel, érzelmeinkkel együtt is. Ilyenek, és kész.
Az „első könyvet” együtt írtuk, mindenki hozzátette, amit tudott, amit fontosnak tartott, a másodikat már egyedül fogom írni, nektek, rólatok, de nélkületek. Beképzelt és nagyképű vagyok? Talán igen. Húsz-harminc év múlva biztosan izgalmas lesz átolvasni, hogy mi is történt Cegléden, a XXI. század elején. Még akkor is, ha ez a bizonyos „szőke szemüveg” olykor sarkít, érzelmektől és dühkitörésektől sem mentes, s nem úgy lát, nem úgy láttat, ahogyan ma divat, ahogyan sokan szeretnék.
Sokat tanultam veletek, nagyon sokat, s az én személyes életemben is megvilágított az itt eltöltött szűk két esztendő sok mindent. Embereket, kapcsolatokat is más fényben látok, s magam megítélése is sokat változott, de ez benneteket már nem érint.
Sajnálom, ha valakit emberi méltóságában megbántottam, azt semmiképpen sem szeretttem volna, az meg, ahogyan vélekedtem a közéleti szereplők ténykedéséről, egy vélemény csak a sok közül, s úgy gondolom, szégyenkeznem nem kell. Azt semmiképpen sem.
Mindenkinek minden jót kívánok, s találkozunk majd húsz-harminc év múlva. Remélem addigra sokkal bölcsebbek és türelmesebbek leszünk.
Üdvötlettel:
Josephin
(Az e-mail címem továbbra is él, akinek van mondandója számomra, ott megteheti.)
