Riogatnak bennünket a válsággal. Rettentően. Itthon is, külföldön is. Azt mondják, most baj van, s ilyen apró ország gazdasága, mint Magyarországé is, nem viseli jól a befektetői bizalmatlanságot. Hát, igen. 600 milliárd forint, most ennyit készül adni a kormány a hazai bankoknak, ha kérik. Tulajdonrészt akarnak érte.
Ha nem csal emlékezetem, az elmúlt néhány évben tíz- és százmilliárdos adózótt nyereségük volt a hazai bankoknak (és a hazánkban lévő külföldieknek is). Ugyan melyik vállalkozói réteg kapott már az államtól hatszázmilliárdot? Egyéb társadalmi rétegekről nem is szólva. A megszorítások ismét az elérhető, ismét a megsarcolható rétegeken csattannak, elsősorban a bérből- és fizetésből élők fognak rosszul járni. (S akkor látom a televízióban az újabb bankos reklámokat...)
Érdekes módon elhangzott már az is, hogy ha a belső fogyasztás csökken, az sincs jó hatással a gazdaságra. És itt az adócsökkentések kérdése is...
Nem kívánok beállni a jobboldali sajtóorgánumok sorába, de én is azt mondom, ezer kérdést meg kellett volna már oldani a rendszerváltozás óta. Dehát a játék és az egyéni érdek mindig fontosabb volt. Most persze már az ország érdekéről szólnak a beszédek. S talán lesznek értelmes intézkedések is? Előbb kellett volna jönnie ennek a válságnak, hogy az undorító valóságshowt játszó politikusaink kicsit magukhoz térjenek?
Már unom a lábamon a gipszet. Valaki azt mondta, túl sokat okoskodom. Igaz. Talán. Nem kellene. Valaki azt is mondta, azt gondolom, mindenki hülye, csak én nem. Pofátlanul szemtelen vagyok, s túlzóan kritikus. A fenét. Lehet. Unom lábamon a gipszet, meg ezt az egész hazugságáradatot és látszatpolitikát, amellyel szembesülök. Nincs mit tennem.
Jön Obama, én meg megyek. Mennék. Ausztráliában éjszaka van még? Persze, Anyakukac, nem kell rám hallgatni, igazad van, nem kell mindig valakihez, valamihez tartozni. Én sem tartozom sehová. Én annak örülnék a legjobban, ha egyetlen sort sem kellene írnom, naponta nyitnék egy oldalt, s megtelne tartalommal.
Tart a lom, magasra tart, kitart, betart... Oh.