Kedves Dreamcatcher!
Nem, nem örökké elégedetlenkedő, morgós a blog. Átgondoltam mindazt, amit írtál, és sok igazság van benne. Nem szándékozom a pedagógusokat bántani, nekem is sok pedagógus barátom van. Egy biztos, nehezen viselik a kritikát. A pedagógusok művészeti tevékenységével semmi bajom. Talán igazad van, nem lehet többet akarni, amikor ez is örömet szerez, gyereknek, szülőnek, padagógusnak. Persze ez nem mindig van így, de többségében igen. Visszakozom. Meghajolok a többség akarata, ízlése, értékrendje előtt. Talán csak azt furcsállom, senki nem kérdezte meg, vajon mi nem tetszett, tehát senkit nem érdekel, hogy mi az, amit talán érdemes lenne átgondolni, már maga az általános kritika is felháborodást váltott ki... De részemről lezártam ezt a témát.
Nem szeretném, ha örökké elégedetlenkedőnek tűnnék. Nem is vagyok az. Az élet valóban sokszor gyönyörű, de azokról a dolgokról nem tudok beszélni, a művészet már megtette, megteszi helyettem, így maradnak a problémás ügyek. Ha vannak.
Bár egyre kevésbé gondolom azt, hogy vannak problémás ügyek. Valójában mindig találunk magyarázatot, mentséget, de legalább történik valami. Takáts Lászlóval kapcsolatban azt gondolom, nem lehet az ember egyszer ilyen, máskor olyan. Aki reflektorfényben van, annak tudnia illene, mit is akar. De lehet, ez naivitás részemről, és sokkal több minden belefér egy politikusi imázsba. Én még leragadtam Kossuthnál, Deáknál, Nagy Imrénél...
Szóval ez nem az állandó kötözködés blogja. Remélem, hogy nem, jobban szeretném, ha a kulturált vita, az eszmecsere blogja lenne.
Fáradt vagyok. Fáj a mellkasom. Ezt mit jelent? Szörnyűséges szívfájdalom? Meg fogok halni? Jajjaj! MEgyek aludni. Szóval, nem, ez nem az állandó kötözködés blogja...
