Néztem a televíziót, s az előzetes becslések szerint – legalábbis úgy tűnik – győzött a Orbán féle populizmus és demagógia. Hogy ez a sok IGEN miről is szól, s ki fizeti meg az árát, azt majd csak később fogjuk megtudni.

Én magam sem értettem egyet a kórházio napidíjjal, de a vizitdíjjal és a tandíjjal igen. Azt sem állítom, hogy ez a rendszer, amely évtizedek óta nagyon rosszul működik az egészségügyben és az oktatásban is, a vizitdíjjal és a tandíjjal rögtön megjavult volna. De legalább valami elkezdődött, elkezdődhetett volna. Kádár Viktor (vagy Orbán János) még a változást is utálja, egyetlen változás létezhet az ő szemében, ha végre kinevezik Magyarország örökös miniszterelnökének.

Én sajnálom, hogy a magyar politikai elit nem képes normális módon irányítani ezt az országot, pró és kontra borzasztó erkölcsiséggel és megkérdőjelezhető szakmaisággal szolgáltatják a cirkuszt a népnek. Ez meg nem út. Vagyis út, csak nem vezet nagyon messzire.

Persze fogalmam sincs, hogy ha a NEM-ek győztek volna, akkor mennyivel lett volna jobb az egészségügy vagy az oktatás.

Természetesen nem kárhoztatom a szavazókat, hitük, meggyőződésük, ismereteik alapján szavaztak. Csak ezeken a savazócédulákon lehetett volna más kérdés is. Több vagy kevesebb, de mindenképpen jobb és fontosabb kérdés. De ez már a történészek asztala lesz valamikor.

Ha ez a demokrácia, ami most van Magyarországon, akkor én nagyon csalódott és kiábrándult vagyok. A Parlementet adjuk ki gebinbe, talán több hasznot fog hozni úgy. Ez van.