Már fél üveg bort megittam dálután óta. Persze semmi bajom tőle, de ém magam is meglepődtem, jé, fél üveg bor hiányzik. Ez az alkoholizmus felé vezető út, vagy csak magányterápia? Vagy a hülyeség? Vegyem ki bugyimból a kezem, s térjek észre? Fél üveg bor után? Na, ne!

Ez az új egészségügy törvény (bár lehet, ezt nagyobbacska betűkkel kellene írni), eléggé megosztja a magyar társadalmat. Persze nem azért, mert – kevés kivételtől eltekintve – bárki is értene hozzá, csak újabb ütközési felület, újabb ok a harcra.

Kedvelem Rogánt és Kósát. Viszont nem annyira szeretem az egészségügyi minisztert. Jelent ez valamit? Semmit sem. Ismét csak apám jut eszembe. Semmiről nem lehet vele beszélni. Politikáról főleg nem. És ha én azt mondom, szépen virágzik a barackfa, akkor ő a politikánál köt ki kettő percen belül. Ez vicc.

Tegnap Szegeden láttam egy párt. Nagyon helyes volt a lány is, a fiú is, húsz évesnél nem voltak többek. A szerelem ilyenkor még olyan, hogy végigcsorog az utcán, lemossa a cipőkről a hólét és a sarat, megfényesíti a kirakatüvegeket, elkergeti a csúnyább és szürkébb felhőket az égről... Jaj, de „öreg” is vagyok! Az én lelkemnek egy rendes szeretkezés is elég lenne! (Nem a bor beszél belőlem, ne gondolja senki!)

Következő életemben biztosan könnyebben mennek majd a dolgok, bár a mostanira sem nagyon panaszkodhatom. Csak mindig elégedetlen az ember, több kell, mindennél több. Kézzelfoghatóan, rögtön, azonnal.

Pedig a varázslatos dolgokhoz semmi nem kell. Elég egy fiatal párt látni Szegeden, egy kézfogás is jó, ha benyúlnak a blúzod alá, az is jó, ha értelmesen beszélnek veled, az is jó, ha olvasol egy könyvet, az is jó, ha Musszorgszkijt  hallgatsz, az is jó, ha Wakemant, az is jó...

És mennyi ilyen varázslatos pillanat van! Akár elégedettek is lehetnénk.

Josephin