Budapest szép, egyes részei kifejezetten kívánatosak, bár azt hiszem, a földi halandó legextrémebb vágyait is meghaladják. Ez is Magyarország. Ez is a mai, XXI. századi Magyarország. Kár mellébeszélni.

Ma egy olyan vállalkozónál, cégvezérnél jártam Budán, aki nem szegény. Nagyon nem szegény. Jót beszélgettünk szerződéskötés után, Magyarországról, a gazdaságról, a politikáról. Ő azt mondja, hogy Magyarország a lehetőségek országa lehetne, nagyon sok ember számára a tisztes megélhetés országa, ha végre elfelejtenénk politikai, történelmi görcseinket, ha azt néznénk, hogyan tudunk megoldani egy problémát, s nem azt szajkóznánk örökké, hogy miért nem lehet megcsinálni.

A politikában az a baj, hogy nem támaszkodik a tömegek kreativitására, s nem hagyja, hogy mindenki kivegye részét az „alkotás” folyamatából. A magyar nem hülye, mondja, tudja, meddig mehet el, mit tehet meg. Kell neki segítség, de nem az orbáni fogom a kezed és a pénztárcádat demagógia, s nem a gyurcsányi-kókai valósítsd meg önmagad baromság. Egyik sem működhet. Addig, amíg az állam (és a cudarul hamis-hazug pártok) nem hajlandóak rendezni azt, ami az ő feladatuk, a gazdaság törvényes működtetését (bár a jelelenlegi is az, csak a törvények kijátszásával), a komoly és kikerülhetetlen ellenőrzést, szankcionálást, addig a többi csak duma.

A gazdaság működik, addig,amíg nem lőnek az utcán, amíg járnka vonatok, buszok, villamosok, amíg nem zárják le az utakat, addig működni fog. (Mintha hasonlókat írtam, írtunk volna már a blogon!)

És ez a rémísztő fasizálódás? – kérdeztem tőle.

Ugyan, a Vona GÁbor is pénzből él, az Usztics is. A politika az átlaghoz képest jobban fizet. Csinálják csak, valós fasiszta veszély nincs. Ha lenne, a tőke már rég kivonult volna. A veszélyt egyedül a nagyok esztelen csatározása és hatalomvágya jelenti...

A WestEndben vacsoráztunk a kolléganőmmel. Régen láttam ennyi kívánatos férfit és nőt, mint ott. És mosolygósak, egészségesek, üdék voltak. Mintha nem is a lenyomorított, lehülyített Magyarországon lennénk, mintha Hollandia vagy Belgium plázáiban nyomnánk magunkba a kínai ételt, a francia bort, az olasz fagylaltot.

Fáradt vagyok, és reményvesztett bizonyos szempontból. A tükör elé állok, s azt mondom, lehetnék sokkal szebb is, sokkal kívánatosabb is, pedig tudom, már egyik sem leszek. Egy bizonyos kor után nem lesz szebb, nem lesz kívánatosabb az ember, s lassan már abban sem hiszek, hogy egyre idősebben egyre bölcsebbek lennénk. Ezt egy eszét vesztett országban nehét lenne elhitetni.

Most megyek aludni. Aludjatok jól ti is. Holnap egy mosolygós nap lesz. Én azt szeretném.

Pá:

Josephin