Azon gondolkodtam hajmosás közben, vajon kedves Szpokk, honnan is veszed, hogy én siklottam ki (vagy félre). Mert az, hogy én mit is hordok össze, az legkevésbé sem fogja befolyásolni a nagypolitikát. Egyáltalán nem, de véleményem lehet.
Ahogyan azt mondtam, hogy most a Gyurcsány fogalmazott értelmesebben, az nem jelenti azt, hogy én Gyurcsány pártján állok. Mint ahogyan az Orbán pártján sem állok. Legszívesebben a józanság pártjára állnék, de olyan meg nem nagyon van. Csak a kard ki kard, a döfjük le a másikat, tiporjuk bele a sárba, döngöljük az agyagba.
Valamelyik nap átolvastam a ceglédi képvielőtestület nyilvános jegyzőkönyvét. Hát, nem tréfás. Lehet, hogy az én felfogókészségemmel van a baj, de nem is teljesen értem, hogy miért és miről vitatkoznak. Tizenkétmilliárdos kötségvetés mellett négy-öt millió forint nem tétel (bár sok kicsi sokra megy, azt szokták mondani). Ezeken az üléseken olyan nagyon komoly információ nem hangzik el (vagy csak nem hozzák nyilvánosságra), talán a bizottsági üléseken van elrejtve a lényeg, vagy az írásos anyagban, én nem is tudom. De ha a város élete a testületi ülések alapján irányított, akkor nagy baj van.
Azt sem tartom viccesnek, hogy egymásnak feszül a két nagy párt két helyi „lovagrendje” nem épp lovagias stílusban, lemásolva a botrányos országos politikát. Ez szomorú.
S azért, mert most kivételesen én is rábólintottam Gyurcsány mondandójával, nem jelenti azt, hogy ne lenne sok-sok kifogásom a jelenlegi kormányzással kapcsolatban. De legalább annyi problémám van az ellenzéki politizálással is. Megőrült ez az ország? Vagy csak a „nagyok”? Nem tudom, én magam sem, de amikor meg kellene magyaráznom a gyerekeimnek, hogy mi is történik az utcán, miért gyújtogatnak, miért borogatják a kukákat, miért rugdossák a rendőröket, a rendőrök mit lőnek ki fegyvereikből, s miért, akkor nem könnyű a helyzetem.
Én is azt gondolom, az embereknek joguk van tüntetni, utcára vonulni, hangot adni véleményüknek. De ez, ami most folyik Magyarországon, nem egészen az, amire én gondolok, ami beleférne a demokráciába. Lehet, Franciaországban is így zajlik. De ott sem kesztyűs kézzel bánnak a rendőrök a tüntetőkkel. Az meg, hogy miért is tüntetnek nálunk ezek a fiatalok, arról lehet megint vitatkozni. Legelőször talán a hitelesség jegyében kellene elmondani az első mondatokat: Ki hiteles politikus ma Magyarországon? Nem túl sok nevet tudnék felsorolni, ha egyáltalán nyugodt szívvel bárkit is megemlíthetnék.
Szóval számomra sokk. S igazán elnézheted szőkeségemnek, ha ennyi negatív hatás után félresiklom (ha egyáltalán tényleg úgy van, ahogyan mondod.) De győzz meg, világosíts fel. Szóból ért az ember. Legalábbis igyekszem.
Na, pá:
Josephin