Kedves (helyi) HATALOM!

Nem kívánom kisajátítani Mester Ákos rovatát, eszembe sem jut ez a nagyképűség, de nem nagyon tudlak másképp szólítani, mivel a „tisztelt városvezetők” megszólítás sajnos közröhej tárgyává tenné a mi nagyon szeretett blogunkat.

Kedves (helyi) HATALOM!

Nem tudom, jól teszem-e, hogy csupa nagybetűvel írom a „nevedet”, de Nemecsek iránt érzett tiszteletem miatt a párhuzamnak a lehetőségét sem akarom felkínálni, Nemecsekre nem vetne jó fényt.

Tehát megtörtént, amit sejtettünk. Nem olyan régen láttam a CKTV-n, amint polgármesterünk – nem olyan nagyon vidáman – ismét belehazudott a kamerába, holmi szakmai döntésre hivatkozva. Mint már sokadszor mondom, írom, az egyetlen szakmai döntést a Táncsics Iskola tantestülete hozta, mert a szakbizottságnak nevezett formáció bizottságnak bizottság, de hogy nem szakmai, az is biztos. A testületről már ne is beszéljünk, bár a szakmai döntés valóban nem az ő dolguk.

Kedves (helyi) HATALOM!

Mélységesen, nagyon nagy átéléssel szégyellem magamat helyetted is! Remélem, ez azért kicsit rosszul érint, hogy nem csápolok most neked, bár sosem tettem, mert a ruhatárammal, a bugyiméretemmel, a mellbőségemmel, meg a családommal voltam eddig elfoglalva. Inkább neked is ezt kellett volna tenned, mert HATALOM-nak nagyon rossz vagy. Tudod, én mindig azt mondom a gyerekeimnek, nem kell mindig igazuknak lenni, nem kell nekem sem mindig igazamnak lenni, de ha tévedtünk, legyen bátorságunk beismerni. Ne érts félre, ezt én tőled nem kérem, eszembe sem jut, mert az igazság vagy a tévedés felismeréséhez és beismeréséhez nagyon sok emberi tulajdonság szükségeltetik. Ez azért mégsem a hatalom jellemzője. Úgy tűnik, a hatalomnak nem kell tisztességesnek, őszintének, gerincesnek lenni, mert a hatalom mindig azt gondolja magáról, csak neki lehet igaza, s innentől kezdve bármit megtehet, bármilyen lehet.

Kedves (helyi) HATALOM!

Remélem, nem gondolod, hogy most csöndben kell maradjak, remélem nem azt várod, hogy felálljak, s ütemes tapssal, egyetlen ellenvélemény, egyetlen szemhunyorítás, egyetlen ajakrándítás nélkül lelkendezzem, mert sikerült ismét „megerőszakolnod” néhány embert. Nem fogom ezt tenni, de a szégyenérzetem (helyetted) sokáig meg fog maradni. Sunyi módon már rég eldöntötted, hogy Cegléd városa úgy fog működni, ahogy te szeretnéd. Nem számít sem áldozat, sem az észérv, sem a gondolkodás, sem a tiltakozás. Meglátjuk. Én ebbe nem tudok beleszólni, mint szőke nő, csak áhítatosan ámuldozom férfiúi elméd és nagyságod előtt. Persze nem vagyok már egyedül, mint láttam, újabb szőke nő tűnt fel a színen, aki majd nálam is jobban imád téged. S reméljük kellően hálás is lesz. A szőke nők nem beszélnek vissza. Én sem visszabeszélek neked, csak talán virtuálisan sötét vagyok, vagy genetikus az irányultság. Ezt én nem tudhatom.

Kedves (helyi) HATALOM!

Szégyellem magam helyetted. De azt ugye tudod, még mindig nincs vége ennek a dicstelen játéknak, mert eljátszhatod a döntések látszatát, saját embereidet ültetheted az általad fontosnak vélt állásokba, rángathatod a szádat, lenézően mosolyoghatsz, de Ceglédet, Cegléd város polgárait nem tudod lecserélni, nem tudod befogni a szájukat, nem fenyegethetsz meg mindenkit. Ez is igazság, amely eddig nem nagyon érdekelt. De, te tudod.

Nem nagyon érdemled, de puszi:

Josephin

(Most azért megkérdezném azokat a kedves hozzászólókat, akik a képviseleti demokrácia mellett tették le a blogon a voksukat: most mi a véleményetek?)