Kaptam néhány e-mailt, csak néhányat. Nem azoktól, akiktől vártam, nem azoktól, kiktől segítséget reméltem, hanem azoktól, kik háborúzni kezdtek velem. Persze nem a lovagiasság szellemében íródtak ezek a „levelek”, túlfűtött szexuális indíttatással igyekeztek jövőképemet meghatározni saját személyes közreműködésük kidomborításával. A felvetett problémákról egyetlen szó sem esett, mert a vitához már nem éreztek elegendő késztetést.
Kedves Uraim!
Akinek rövid a farka, az ne akarjon hadonászni vele, mert nevetségessé válhat. Dühösnek kellene lennem, de csak nevetni támad kedvem, azt hittem, a világ dolgait komolyabban lehet venni, vagy komolyabban kellene venni. De erről egyetlen szó sem hangzott el, csak a „te szőke...” kezdetű mondatokkal jelezték a bátor kommunikálók, hogy önérzetükben sértettem meg őket. Ez viszont engem nem érdekel.
Még mindig reménykedem, hogy olyanokkal is találkozom ezen a lapon, akik tényleg közölni akarnak valamit. Bármit. Ceglédről. A dolgainkról. A visszásságokról, a gazemberségekről.
Most elmegyek ebédet főzni. Nem árulom el, hogy mit, de délután visszatérek. Megígérem.
