Aisa kissé idealista, bár ő nyilván már a jövőbe lát. Egyszer eljutunk oda, amiről ő beszél, s ez így van jól. Az emberek eszmélnek előbb vagy utóbb, a világ is változik. De az idealizmusra nagy szükség van. Idealizmus nélkül képtelenek lennénk abban hinni, hogy egyszer jobb lesz. Azt mondják, pesszimista nép a magyar nemzet, még akkor is, ha a hátán fát lehet vágni. Aztán azt is mondják, lusta, meg hogy tolvaj (magyar, ne lopj, írták ki valamikor a bécsi üzletekben), és irigy, meg rosszindulatú... De azt is mondják, hogy nagyon találékony, kreatív, jó vendéglátó, kedves házigazda, s szereti a hazáját...
Mind igaz. Nem vagyunk szentek, ezt mi is tudjuk, de csalódásainkat csak magunknak köszönhetjük. Nem hinném, hogy a balti államok népei, a finnek vagy az írek jobbak lennének nálunk, csak felismerték, hogy ha akarnak valamit, ahhoz mindannyian kellenek, a legjobbakat, a leghozzáértőbbeket, a legkreatívabbakat tették meg vezetőnek, s a többség csak alázattal szolgált, mert a cél ismert volt mindenki előtt. S az eszközök is.
Idealisták voltak, s egyben realisták is, mert tudták, ki az, kik azok, akikre rábízhatják magukat, akik jó döntéseket fognak hozni. Mi még mindig a politikai szekértáborokkal vagyunk elfoglalva, ellenségnek tekintjük azt, aki nem ugyanazt mondja, mint mi. Háború ez? Háború. Kicsinyes, kisstílű háború a hűbérurak és talpnyaló seregeik között. Aisának igaza van, amikor azt mondja, lesz ez még jobb. Nehéz kivárni, tudom, de a Kozma Attila példája jó példa, nem lehet vezetőnek kinevezni valakit, ha eleve tudjuk, alkalmatlan rá. A károk nagyon nehezen helyrehozhatók. Teljesen nem is lehet, mert közben változott a világ, közben kicserélődött a tantestület, közben erőteljesen jobbos lett az önkormányzat. A rossz döntés – ebből a példából is látszik – nem politkiai színezet kérdése, hanem a józanész, a realistásra való igény, a tisztességes kompromisszum hajlandósága. Valamikor a CEFET-nek és az alkuknak volt köszönhető Kozma Attila megválasztása, az akkori önkormányzat pedig nem volt jobb, mint a mostani.
A mondás szerint az ember tanul a hibáiból, ha akar tanulni. A fideszes önkormányzat nem akar tanulni. Annyira öntelt, hogy úgy hiszi, nem számít senki és semmi, sem a „megokosodott” önkormányzati ellenzék, sem a civil jelzések, sem a rossz döntések következménye.
Fennen hirdetik, hogy helyrehozták a költségvetést, ami részben igaz, biztonság van, de valójában elodázták ők is a problémát.
Aratóné Jutka ügye mutatja, hogy rossz irányba haladunk. RM nem alkalmas vezetőnek (ezt már tudhatták volna a külterületi iskolák igazgatójaként művelt tevékenységéből), de az a tendencia, hogy az értelmes szakemberektől megszabadulunk, s csak tapasztalatlan fiatalokkal és seggnyalókkal vesszük körbe magunkat, ez nagyon rossz irány. Persze ezek alkuk a képviselők között. Megszavazom én is, ha te is megszavazod. Horváth Szabolcs, Nyári Tibor, Györe Anett... Hosszan lehetne sorolni. Alkalmatlan emberek, akik hosszú éveken keresztül művelhetik a „semmit”, jó fizetésért, mert vannak támogatóik. Alkuk. Csak erről szól a mai világ, de azt tényleg nem lehet szó nélkül hagyni, hogy azok legyenek a vesztesei ezeknek az ízléstelen politikai alkuknak, akik egyszerűen dolgozni akarnak, ráadásul jól akarják végezni a dolgukat.
Lehet, hogy Gábornak is igaza van, amikor azt mondja, hogy csak dzsungelharcos módjára lehet küzdeni. Igen, a kisvárosi dzsungel harcosai. Ez is idealizmus. Eredményt elérni a magányos dzsungelharcosok soha nem fognak, csak összefogva, egymást védve és támogatva, a törvényes lehetőségeket maximálisan ismerve és használva. Csak így. De van remény. Lehet, hogy RM kihúzza 2012-ig, s összedől a Táncsics teljesen. Lehet, hogy Csuti-díjat alapít az önkormányzat egyszer. Nem tudom. A város díjazottjainak listáját átolvasva azt gondolom (tisztelet a kivételnek), nem mindig tudjuk, kire is kellene büszkének lennünk.
De van remény. Csak abban bízzunk, hogy a most megalakult diákönkormányzat nem a mostaniaktól tanulja a demokrácia gyakorlását.
