Mintha mi sem történne. Olyan ez a város. Mintha csak szépek, aranyosak, kedvesek lennénk. Mintha példával járnánk elöl, mindenben.

Mennyi hasonló történetet tudnánk elmesélni, mint most, a vesszőfutásukat megejtő tévés fiúkról? Ennek érdekessége talán csak az, hogy a testület tagjai vannak benne az önkormányzati cégek felügyelőbizottságaiban, nekik lenne kötelességük felügyelni, ellenőrizni, hogy mi is történik a háttérben. Ehhez persze érteni, törődni, felügyelni, ellenőrizni kellene, nem csak a fizetségért tartani a markukat. Ennél azért több kell. Példával járni elöl. Ha végezték volna a dolgukat, akkor (például) az Ökovíznek nem a tavalyi lett volna az első éve, amikor nem veszteséges (!!!). Nem tört volna annyi kamera a tévénél sem. Az Ipari Parkból is lehetett volna valami...

De ehhez többnek is kell történni annál, mintha nem nem történne semmi. Mintha csak szépek, aranyosak, kedvesek lennénk.

Felelősséget kellene vállalni. Arról is beszélni, ami nem működik, ami nem jó, ami nem szép, s nem úgy tenni, mintha...

De Cegléd „minthaváros”. Mintha minden úgy lenne jó, ahogy. Bányász Barna, Pap Zsolt, Réthy Mária, Lizik, Kozma Attila... Mindegy is. Felelőssége és felelőse nincs semminek, legfeljebb néha lehullik óvatosan egy-egy fej.

De nem is számít. Időközönként új testület alakul, új arcok, új felügyelőbizottsági tagok... Mintha csak erről szólna a világ. Új tenyerek nyílnak új fizetségekért. Más nem is érdekes, de mindig lesznek új Bányász Barnák, Pap Zsoltok, Réthy Máriák, Lizik Zoltánok, Kozma Attilák. És mindig lesznek veszteségek, törött kamerák, nem működő cégek, költségvetési hiány, rossz beruházások, rossz projektek, változó színű városházák... És mindig lesznek vesztesek is.

Mintha ez lenne a normális. Mintha így lenne jó.