A polika, a hatalom jutalmaz. Vagy címkéz. Vagy megveszteget. Vagy – ha másképp nem megy – eltiporni akar. A természete mit sem változott az eltelt néhányezer évben.

Beszélhetünk erkölcsi tartásról, morális erőről, de minek. Garas Kálmán rendes ember. Bizonyára lenne megfelelő díj számára, melyet meg is érdemelne. Talán. A helyi hatalom most címkét ragaszt szegény franciatanár homlokára: ő, látjátok, a mi emberünk. Majd meglátjuk, hogy ilyenformán Garas Kálmán akar-e az ő emberük lenni.

Ha megnézitek a Gubody-díj „sikertörténetét”, akkor láthatjátok, hogy valójában szinte mindig „csak” jutalom, vagy címke volt (azt már nem is merem feltételezni, hogy megvesztegetés). Pártszíntől függetlenül a helyi hatalom többségében olyan embereket „tisztelt” meg ezzel a díjjal, akik nem szolgáltak rá. A „díszpolgárság” intézményét meg aztán fel se emlegessük. Ott is – egy-két kivételtől eltekintve – „díszpintység” lett a nemes kezdeményezésből.

Az elmúlt néhány hétben olvastam a Kék Újságban a Wass Albert utcáról kirobbant vitát. Megérdemelne egy tanulmányt az, ahogyan reagáltak rá a közismert emberek, újságírók, politikusok. TÉnyleg nem kívánom bántani Korondi Miklóst, a Jobbik helyi nagyvezérét, de amit most írt, az már tényleg az irracionalitás pszichológiai magasságait és mélységeit feszegeti. Ez szinte kényszeres, ahogyan mindenben és mindenkiben ellenséget keres és lát, aki kicsit is másképp vélekedik, mint ő. Egyébként tényleg kíváncsi lennék arra, vajon kire is gondolt, miféle körökre, meg irányokra, mert én ezt nem tudtam megfejteni.

Tényleg ennyire borzasztó lenne ez a világ, hogy csak jók és rosszak vannak benne? Én ebben erősen kételkedem, s megint visszakanyarodnék az erkölcsi tartáshoz, a morális erőhöz. Ugyanis a demokrácia gyakorlásához, a józan ítélőképességhez, az elfogadáshoz, a megértéshez elengedhetetlen. Ha erőlködés és hangoskodás nélkül nem ismerjük fel magunkban ezt az érzetet (hadd ne társítsam most az intellektuális kellékekkel), akkor tényleg csak feketében és fehérben láthatjuk a világot. Pedig a színek, az árnyalatok nagyon fontosak lennének.

Számomra az is kellő rácsodálkozással járt, amikor elolvastam Czinege Imre, majd utána rögtön Baldavári László írását. Iskolapéldája annak, hogy az igazság (legalábbis az igazságra való törekvés) csak tálalás kérdése lenne? Az internet világában nyilván gyorsan ellenőrizni lehet, hogy melyik írástudó közelítette meg jobban a valóságot. A válasz egyértelmű: Czinege Imre, pedig Baldavári László sem hazudott, csak egyszerűen úgy ollózta össze az információkat, hogy az lássék, neki van igaza. Sőt, még durva és igazságtalan is volt, hiszen azt lebegtette meg, talán a véleményformálók úgy formáltak véleményt, hogy egyetlen Wass Albert könyvet sem olvastak. Ez a fajta hozzáállás, megközelítés persze nem hozhat egészséges vitát. És még mindig nem az a baj, ha valaki szereti Wass Albert műveit, de miért kell utálni azt, aki nem szereti? Ezt soha nem fogom megérteni, felfogni szőke agyammal.

Ismét visszakanyarodom, még azt sem értettem teljesen, Korondi Miklós miért is utálja ennyire a Kék Újságot. Azt tudom, néhányszor már kiszóltak ellene és a Jobbik ellen, de ez még nem lenne elég indok. A Kék Újságot persze mindegyik politikai garnitúra utálta, tehát nem kell ezen nagyon csodálkozni. Ebből is látszik, hogy – bármennyire is azt állítják, kommunista újság – valójában igyekszik (gyengeségei ellenére is) pártsemleges maradni.

Valamelyik nap hallottam egy baráti társaságban, hogy már többen is meg akarták venni a Kék Újságot, s ha hiszitek, ha nem, soha nem baloldaliak. Állítólag még jelenlegi polgármestrünk is bepróbálkozott ezzel, bár lehet, hogy ez csak pletyka. Nem tudom.

Nem megy nekünk ez a szabadságosdi, úgy látszik, beletörik a bicskánk, nehezen viseljük, hogy mi nem merünk elég szabadok lenni, míg mások meg mernek. De ha mindenki egyforma lenne, piros, vagy narancs, vagy tulipános, vagy árpádsávos, akkor biztosan könnyebb lenne (bár erről az egyszínűségről még nekem is vannak emlékeim, akkor nem jött be).

Este talán még leszek megint. Legyetek jók, érezzétek jól magatokat.

Pá:

Josephin