Két napig a blog felé sem néztem. Nem volt rá időm, amikor meg időm lett volna, nem volt kedvem. Így van ez. Mintha a semmibe „kiabálnék” (suttognék). Így van ez. Az ember lánya és fia persze nehezen akarja tudomásul venni, ha nincs már rá szükség (bár az is roppant kétséges, hogy valaha szükség volt-e rá). Így marad a szó- és mondatözön.

Én egyébként azt szeretném, ha a felvetett témákban és konkrétumokban lenne válasz. Jó lenne, ha megtudnánk, az önkormányzat mennyit ad a Katolikus Iskolának, és miért ad egyáltalán neki. Ha az egyház bizonyítja éveken keresztül, hogy nem csak az állami fejkvótára ácsingózik, nem csak az állam pénzén működtet egyházi (s ez által érinthetetlen) intézményt, akkor talán (HA ÚGY ÁLL PÉNZÜGYILEG AZ ÖNKORMÁNYZAT), akkor talán adjon támogatást a Katolikus (vagy bármelyik egyházi) Iskolának.

De addig ne. Perszesenki nem mondja el tisztességgel, hogy mennyibe kerül Cegléd polgárainak a menedzsment-szerződés, a Katolikus Iskolával kötött szerződés, a Refi tornaórái a Sportcsarnokban, a városközpont rehabilitációs tervei, az 500 fős „mélyinterjú”...

Nagyon kíváncsi lennék, kikből állt ez az 500 fő. Én örömmel válaszoltam volna minden feltett kérdésre. Az informatika világában egyébként az lett volna elég mély, tudatos, tisztességes információszerzés, ha a városi honlapra egy kérdőív formájában felteszik az anyagot. 500-nál biztosan többen adtak volna véleményt. Persze az önkormányzat nem kíváncsi mindenki véleményére.

Itt ez a sport-díj ügy is.

Kedves Simon Emil! Miben reménykedsz még? A politika rátelepszik mindenre, mondják sokan. És ebben nincs is semmi, hiszen a politikának közvetlenül és közvetve is köze van a mindennapokhoz. A baj azzal van, hogy a politikusok tévedhetetlennek tartják magukat, s nem kíváncsiak az emberek véleményére, nem kommunikálnak velük.

Nézd meg a városi honlap fórumát. Az pedig már teljesen az önkormányzaté, s még ott sem hajlandóak kommunikálni az emberekkel, ott sem állnak szóba azokkal az emberekkel, akiket elvileg képviselniük, szolgálniuk kellene.

A heti 168 Órában van egy interjú a Wass Albert-jelenségről. Érdemes elolvasni.

Tényleg érdemesebb a sportról, nőkről (és férfiakról), a művészetekről beszélni. Bár talán ennek sincs sok értelme. Tegnap egy baráti társasággal keveredtem egy zenés, táncos helyre (nem Cegléden). Az egyetlen szintetizátoros, kappanhangú zenész produkcióját óriási ováció övezte minden egyes nóta végén. Jól megfért egymás mellett Nagy Feró Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás című egyedileg rockosított örökzöldje Pataki Attila neoromantikus giccsballadájával, de nem veszett össze a búsmagyarkesergővel a felgyorsított blues sem, mint ahogyan jól megtűrték egymást a lakodalmas „magasműveltségi” bizonyítványt szerzett szörnyűségek az Illés dalokra hasonlító valamikkel. A nép meg táncolt, énekelt, kiválóan ismerték a dalok szövegét, fogyott az alkohol rendesen, csöpögött az izzadtság. Így mulat a magyar...

Kedves Simon Emil!

Akkor mit is akarunk mi a sport-díjjal, meg a demokráciával, meg az üresfejű, beképzelt politikusokkal?