Be. Betelt a pohár.
A hétvégét nagyrészt azzal töltöttem, hogy figyeltem a híradásokat. Nem töltött el nagy boldogsággal a cirkusz. Sikerült ismét feltölteni az ünnepet politikai tartalommal. Persze érthető.
Ha a két nagy (Gyurcsány és Orbán beszédét) átgondolom, akkor mindkettőben találok olyan elemeket, melyek igazak. Persze az gazság számít legkevésbé. Ha választanom kellene, akkor azt mondom, Gyurcsány beszéde szimpatikusabb volt. Igaza is van, ideje lenne azt keresni, ami összetart, s nem ami elválaszt bennünket. Csak hozzátartozik ehhez a kívánalomhoz az ország állapota is. Nem lehet különválasztani. Így már nehéz (különösen az érzelmi alapon döntő jobboldaliak részéről) elfogadni a kézfogásra nyújtott kezet. Mégha igaza is van Gyurcsánynak.
Orbán hozta a szokásos színvonalat. A stílus, a retorika régi pártállami parlamenti felszólalások hevességét idézte a kolhozosítás mellett. Persze a tartalom épp ellentétes volt. Ismét az ellenségkép került a középpontba, a bűnösök megkeresése és megbüntetése. Ennél azért több kellene. Meg megnézném, amint a „plebejusok” és a polgárok szövetséget kötnek. Technikailag hogyan is nézne ez ki? Elképzelni sem tudom.
A keleti rém, a gonosz, az ország kirablója, nyomorba döntője itt van, s majd az Orbán, meg a Fidesz megvéd. Ennél azért több kellene. Leginkább (a hitelesség kedvéért) megszüntetni az amnéziát, s visszaemlékezni Simicska Lajosra, meg Schlecht Csabára, meg a fantomcégek özönére...
Persze mindkét oldalról lehet ezer példát sorolni, ki, hol, miért, miképpen nyúlta le, cseszte el, hazudta szépen a dolgokat... De ennél több kellene már, leginkább közmegegyezés, leginkább együttműködés (vagy merjem azt mondani, hogy egy kézfogás).
Ami leginkább megdöbbentett, hogy egy szűk határmezsgyén elég szabadosan interpretálták a történelmet, a régmúlt dolgokat épp úgy, mint az újakat. Nagyon kicsin múlik, úgy látszik, hogy a történelmet, a mai eseményeket minek, miképp látjuk. Innentől kezdve nagyon nem is csodálkozom azon, ami ma folyik Magyarországon.
Pedig már tényleg több kellene ennél. Sokkal több. De félni nem hiszem, hogy kellene. Egyik oldaltól sem, legfeljebb attól, hogy a belháborúk miatt a maradék esélyünk is elúszik, hogy Európához tartozzunk. S ez a legnagyobb baj.
Josephin
