Vasárnap ököllel püföltem a billentyűzetet, még most fáj a kezem, s olyan hisztit kivágtam, melyen még én is meglepődtem. Kicsit. A számítógépem felmondta a szolgálatot, három napig ájult csönd otthon. Még mindig nem tökéletes a masina, de legalább meg tudtam nézni a blogot, s most tudok már írni is.

Zokogva rohantam vasárnap délután a fürdőszobába, könnyeső folyt végig az arcomon. Teleengedtem a kádat vízzel, s belefeküdtem. Hüppögve áztattam magam, s átkoztam az egész világot, meg az informatikát és a technikát, amiért így kifogott rajtam.

Aztán belenéztem a tükörbe, s megdöbbenve láttam, egy teljesen idegen arc néz rám vissza. Szemem alól hosszú, zöld csíkok futottak lefelé a számig. Egyenesek, vékonyak és erősek voltak, mint kiderült, a könnyektől feloldódott szemfesték alakította az új dizánt. Rémültem ültem fel a kádban, szemben velem egy félmeztelen, szőke indián asszony nézett rám, harci színekkel kifestve.

Nevetnem kellett, s akkor jöttem rá, tényleg harci díszbe öltözve ültem mindennap a számítógép elé. Elveszítettem a játékosságomat a humoromat, mert harcolni akartam, tenni valamit, netán még győzni is. A két kópé fiú felültetett, én meg balga szőke módjára beszaladtam a csőbe. Felvettem a kesztyűt, s olyan vitákba szálltam be, melyekbe nem kellett volna. Csacska fiúk! Ügyesek voltatok, de Josephin nem felejti el nektek ezt a tréfát.

Lemostam az arcomat, s megkönnyebbülve áztattam tovább magam, mikor bejött a férjem is a fürdőszobába, s látva, hogy vége a hisztinek, bemászott hozzám a kádba. Beszélgettünk, egészen sokáig, egészen sokat, Blogfüggő lettél, édes, mondta, s tudtam, van igazsága. Hát nem leszek. Csak ha lesz miről beszélni. Csak ha lesz kedvem, csak ha úgy akarom én is.

Persze annyira nem hiányoztam, volt itt forgalom nélkülem is, s ez így van jól. Ültünk a kádban, s beszélgettünk, vajon csütörtökön tényleg felbontják-e a Várkonyi udvarát, a pályázati- és a szülők pénzéből épített pályát, amelynek építését az önkormányzat műszaki ellenőre hagyta jóvá, de Kozma Attila „ezredik” feljelentése ezt is megtámadta, az önkormányzat meg, ahelyett, hogy kirúgná az exiskolaigazgatót, exnormális embert, tűri a hülyeségeit, és még asszisztál is hozzá, nem számít mennyibe kerül. Biztosan ki fog derülni, hogy három centiméterrel kevesebb sóder került a pálya alá, s ez jelen politikai helyzetben felháborító. Meg egyébként sem szentelte meg az egyház, nem köpködték körbe a boszorkányok, nem vették figyelembe a gólyák és a verebek vonulását, valamint az udvar nem kompatibilis az egyházi iskolák órarendjével...

Kell még ennél több? Vagy ez így is jó nekünk. Most nincs több időm írni, de este még visszajövök, mert izgalmas hozzászólások jöttek az elmúlt napokban, s tovább kellene fűzni.

Indián asszony lemosta arcáról a harci díszeket. Imádok végre normálisnak lenni, imádlak benneteket!

Puszi:

Josephin