A munkahelyemen ülök, van némi szabadidőm, s megnézem a levelezésemet. Ujjé! Végre „megtalált” valaki! Úgy hiszi, e-mailjéből ítélve, tudja, hogy én ki vagyok. sőt, úgy ítéli meg, férfi vagyok. Nem nagyon elegánsan, de benyúlok a szoknyám alá, benézek a blúzomba, s megelégedéssel állapítom meg: nő vagyok, egészen jó nő.
Kedves Ismeretlen!
Tévedtél, nem tudom kire gondoltál, de én nem az vagyok, akit te hiszel. Azt kérded, miért bújok álnevek mögé, s miért nem vállalom a véleményemet. Nyilván te is tudod ennek okát, a kisváros buja szörnyeteg, kisstílű bosszúállások színtere, így nem gondolom, hogy ez a fajta kommunikáció névvel és címmel felvállalható lenne. Mint ahogyan te sem vállalod a nevedet még az e-mailedben sem. Tehát, nem tudom, miért vetsz a szememre bármit, amikor te sem felelsz meg az általad támasztott kívánalmaknak.
Azt írod, keserű vagyok, nem olyan rossz ez a világ, mint ahogyan én láttatom, s talentumomat (mily csodálatos értékítélet ez egy férfi „szájából”) másra kellene használnom, a világ szépségeit kellene ecsetelnem. S imádkozol értem, ha már ily sanyarú a sorsom.
Köszönöm. Bár úgy érzem, nem kell értem imádkozni. Az életem teljes és boldog, s nem értek veled egyet abban, hogy én elszomorítom a környezetemet a gondolataimmal. Ha úgy gondolkodnék, mint te, akkor valóban befognám a számat, rendes és csöndes családanya lennék, hűséges feleség, odaadó szerető, gondolatok és érzelmek nélkül. Csakhát én – szőkeségem ellenére – nem csak ilyen akarok lenni. Ha úgy gondolkodnék, mint te, akkor én is hasonló e-maileket írnék másoknak, beígérném, hogy imádkozom a másképp gondolkodók lelki üdvéért. Ezt ugye te sem gondolod komolyan?
Josephin nagyanyám, ha élne még szegény, egy nagypolgári család sarjaként kikérné magának ezt a fajta megközelítést. Ha még élne, akkor nyilván az elsők között nyitott volna magának blogot, ahol nálam sokkal összeszedettebben és nagyvonalúbban írná le gondolatait a világról. Persze az ő bölcsessége és kora alapján ez is érthető, én sajnos nem vagyok ennyire bátor és botor sem.
Állítom, a világ gyönyörű. Egy helyi újságírótól hallottam egyszer, valamikor Bertold Brecht mondta, hogy órákig képes a kertben ücsörögni és bámulni a virágzó gyümölcsfákat, de a piktor (mármint Hitler) bohóckodásai ültetik le az íróasztal mellé. Biztosan nem pontosan idézem, de nézd el ezt egy szőke nőtől. Nem akarom magam Brechthez hasonlítani, még a gondolat is távol álljon tőlem, de azért merészeltem megnyitni ezt a blogot, mert van véleményem a világról, s azt várom, sok embernek szintén legyen véleménye. Bízom az informatika, az internet lehetőségeiben, s tudom, sokan gondolják úgy, álszemérmes hallgatással nem lehet elintézni semmit.
Te is tudhatnád, a rejtőzködés önvédelem, ami sajnos szükséges rossz, de az emberek zöme éppen úgy reagál, mint te, nem a leírtakkal vitatkozik, hanem csak saját álláspontját meri felvállalni. Legyél bátor „kisapám”, s írd le, mi a véleményed. Engem az sem zavar, ha nem írod alá a neved, csak ne üres frázisokat puffogtass. S ne értem imádkozz, hanem magadért. Az talán használ.
Üdvözöllek ismeretlenül is (s legyen vér ott, ahol kell!)
Josephin
