Kedves Tarr Erika!

Elolvastam, amiket éjjel írtál. Sok mindenben egyetértek Veled, valóban jobb és egyszerűbb lenne a világ, ha minden az általad leírt módon működne. Talán.

Amikor teszek valamit, sejtem, hogy mi lesz a következménye. Vakmerő vagyok, hittel megerősített, vagy csak egyszerűen buta? Nem tudni.

Az írod, „az igaz szeretet”. Mert van olyan, hogy nem igaz szeretet?

Nyilvánvalóan harcolni kell az embernek a maga igazáért – a megfelelő módon, a megfelelő eszközökkel. A hatalommal szemben is, ha úgy tetszik. Én azonban azt gondolom, a gyújtogatás, a rombolás semmiképpen sem a harc megfelelő eszköze, mert a hatalom ezt nem fogja tűrni. Igaza is van.

A hit nagyon fontos, hit nélkül nem működhetne semmi, de miben is hiszünk? Egy kettéosztott ország egyik „fele” hisz valamiben, a másik „fele” valami egészen másban, a „harmadik (legnagyobb) fele” meg azt szeretné már, hogy normális ország legyünk.

Azt írod, az anyuka elájult, amikor ötéves kislánya... Mennyire szerette ez az anyuka az ő édes kislányát, ha ilyen helyre vitte, amelyről tudhatta, veszélyes. Az ő felelőssége a legnagyobb, mert rosszul ítélte meg a helyzetet, a lánya életét tette tönkre. Ebben az esetben nem a rendőr volt a hibás, aki kilőtte a könnygázgránátot. Ez is a szeretet tárgyköre. Mert a szeretet tényleg felelősség és döntés kérdése.

Egyetértek Veled, valóban megengedhetetlen dolgok történtek akkor 2006-ban, a tüntetők részéről is, a rendőrség részéről is. Néztem a híradásokat a mostani ünnepről. Elkeserítőnek tartom, hogy kordonok között kell ünnepelni. S ez nem annak a néhányszáz tüntetőnek köszönhető, hanem a politikának, a politikusoknak, hogy hagyták ennyire elfajulni a helyzetet, hogy a problémákat nem a Parlamentben rendezték, hanem kivitték az utcára, engedték kivinni az utcára. S ha tetszik, ha nem, ez a jobboldal, Orbán Viktor felelőssége, aki valamikor ugye azt mondta, „majd mi megvédünk benneteket”. Nagy Lászlónak is segít most, ugye, meg a többinek, aki megsérült, mondván, helyettem harcoltatok az utcán, mert én nem tettem meg a kötelességem a Parlamentben, hanem csak kivonulgatattam.

Teljesen egyetértek Veled, sajnálni és segíteni kell azokat, akik megsérültek akkor, legyen akár tüntető, akár rendőr, de be kellene látni végre mindenkinek, a problémák megoldása nem az utcai harcokban, a rombolásban keresendő. Ott csak fájdalmat, sérüléseket, csalódottságot lehet találni.

A hit fontos, de amiről Te beszélsz, az idealizmus, sosem volt, s talán sosem lesz állapot. Csak Ceglédből, ebből a kisközösségből indulj ki. Micsoda indulatok, micsoda vad kinyilatkoztatások, micsoda szenvedélyek dúlnak itt, s mellette micsoda tisztességtelen hallgatások, tisztességtelen intézkedések, tisztességtelen alkupolitika, és tisztességtelen sakkozás folyik sokhelyütt. A látszat meg miről szól? Csak nézd meg a helyi tévé adásait, nyisd ki az újságokat, s azt mondod, egészen jó itt élni, mert...

Jól lehetne itt élni, s Máriának van igaza, aki tegnap azt írta... Ugye, lehetne így is.

Dobozi Erikát meg engedd el végre, ő már megy a maga útján, s utólag már nem teheted meg, amit előtte nem tettél meg. Ezt el kell fogadnod. Ezzel mindannyian így vagyunk.

Azt mondod, „igaz szeretet”. Én azt mondom, szeretet. Mert a szeretet nem válogat, ha tényleg az. Az igaz szeretetnek titulált érzés már igen, feltételeket szab, s megmondja, hogy szerinte mi a helyes, ki a jó, ki nem. Lázár Ervinnek ebben a témában teljesen igaza van. Dehát az csak mese. Ugye?

Üdvözlettel:

Josephin