Igen, kedves „csl” (örülök, hogy ismét itt vagy közöttünk!), szinte teljesen úgy van minden, mint ahogyan mondod. Jó példa erre, hogy tegnap reggelre a számítógépem bemondta az unalmast. Szakember, újra kellett telepíteni mindent, stb.

Bevallom, halvány fogalmam sincs arról, hogy ami felkerült a gépre, az mind jogtiszta szoftver-e. Nem tudom, mert nem értek hozzá. Számlát nem kaptam, este kilencre végzett, én fizettem, most működik a gép.

Egyik barátom azt mondja, s talán van is igazsága, az előző rendszer negyvenöt esztendeje Magyarországból Kelet-európai országból Nyugat-balkáni országot csinált. Ez tény. Gazdaságilag sem tűnt ez nyerő megoldásnak, de szellemileg még rosszabb az elszámolás. A gondolkodás a túlélésre rendezkedett meg. Egy politikailag diktatórikus rendszer egy viszonylagosan megengedő túlélő eszköztárat engedett működni, amelynek alapja az apró csalásokból, lopásokból, hazugságokból állt. Már akkor is működött a szürke- és feketegazdaság, s egy kényszrű cserekereskedelm. A csavargyári munkás a hazalopott csavarokkal üzletelt egy másik gyárból „kimenekített” termékért cserébe, pult alatt nagyon sok minden megkapható volt.

Ma sem nagyon működik másképp, csak a nagyságrendek, s kissé a módszerek változtak. Lehet ezért kárhoztatni az embereket, a tömegeket, de a túlélőberendezkedés még ma is működik, sőt, talán még élesebben, hiszen lassan csúnak le a semmibe a tömegek, nem tudnak számlát fizetni, ruházkodni, nyaralni, s kultúrúról ne is szóljunk, a luxust meg felejtsük el.

Csalunk és lopunk, mondod. Igen. Feketében és fehérben teljesen így van. Mondhatnánk azt is, az előző rendszerben tanultuk, s ezek a piszkos kommunisták még mindig ugyanezt teszik a rabló liberálisokkal karöltve. Csak hát azóta felnőtt egy nemzedék, nyelveket beszélő, diplomás, európai mércével mérve is képzett fiatal réteg. Felismerték az „idők szavát”, joghoz, gazdasághoz értők. Ők már nem az eszmék mentén akarták élni élni életüket, hanem európai színvonalon. Egy szűk rétegnek ez sikerült. Van olyan is, kinek tehetséggel, munkával, szerencsével, s olyan is akadt sok, ki talpraesettséggel, bátorságal, rafinériával, ügyeskedéssel (hogy idézzelek, mert ilyen is volt, van sok: csalással, lopással).

A jelenkori politika legnagyobb bűne az, hogy asszisztált, asszisztál ehhez a tevékenységhez, hogy azt ne mondjam, aktív részese. Nem számít az ország, nem számít a nemzet, nem számít a terjedő nyomor, nem számít az igazságszolgáltatás helyetti gyengécske jogszolgáltatás, nem számít a valós demokrácia helyetti frázispuffogtatás, melldöngetős, szavakban nagy magyarkodás, és a néphülyítés.

Mit kellene tenni? Nem tudom. Fogalmam sincs, legalábbis most legkevésbé a melegek és egyéb kisebbségek jogai foglalkoztatnak, már csak azért is, mert engem még abban a szellemben neveltek, előbb a kötelességek, s csak utána a jogok. Ezt mintha elfelejtettük volna az elmúlt tizenhét évben. S minél nehezebben jut eszünkbe, annál nehezebb lesz kimásznunk a kátyúból. S egyszer majd benneragadunk. Akkor lesz igazán nagy baj.

Josephin