Tényleg, kit érdekel, hogy ki Josephin, vagy ki Servatius! Nem számít, mert ez egy virtuális világ, s felesleges is találgatni, bár ha álarcosbálba hívják az embert, nem illik udvariatlanul viselkedni, nem illik beleenni más tányérjába, nem illik beleinni más poharába, hiszen akkor könnyen kidobhatják az embert az ajtón. És ez is így van rendjén.
A blog szabadságát senki nem rombolhatja szét – s ebben Értetlenkével teljesen egyetértek –, működik a természetes kiválasztódás. Egyik ismerősöm mondta nem olyan régen (látva, miféle pengeváltások zajlottak itt), hogy teljesen nyilvánvalóan értelmezhető, ki az aki értelmesen akar megnyilatkozni, képviselni valamilyen álláspontot, s ki az aki csak küzdeni, lerohanni, megsemmisíteni akarja a másikat.
Sajnálnám, nagyon sajnálnám, ha Kisfaludi Péter nem szólna többé hozzá egyetlen témánkhoz sem.
Kedves Kisfaludi Péter! Teljesen értem az Ön aggályait, de kérem, ne hagyjon magunkra. Én nem tehetem meg, hogy elhagyjam a blogot, s ne folytassam tovább ezt a „küzdelmet”, de éppen úgy szükségem van Önre, mint a többiekre is, akik a normális többséget alkotják. A hőzöngő kisebbséggel már nem törődöm, ha engem támadnak, nem zavar, ha olyanokat támadnak, akik meg tudják védeni magukat, akkor nincs baj, akiket kell, azokat pedig együttes erővel vesszük védelmünkbe.
Én úgy gondolom, nem aláztam meg senkit, akikről a blog szól, valamennyien közszereplők, tényeket közöltem, közöltünk, melyekre sértett hőzöngésen kívül semmiféle konkrét válasz, érv nem érkezett. Lenne miről beszélnünk, Cegléd városa, Magyarország örökké szolgál témával. Nem hinném, hogy mocskolódunk, legfeljebb megállapítunk, tényszerűen közlünk, vagy véleményt mondunk. Ha nem tetszik, nem tudunk ezzel mit kezdeni, de oly módon tisztességesen és kulturáltan is lehet egyeztetni álláspontokat, ahogyan mostanában Csuti Emese dolgairól megnyilatkoztak a hozzászólók.
Cegléd ilyen város (régóta ilyen), s én megdöbbenve hallom, hogy feljelentgetések zajlanak, hogy bemószerolások, hogy kisstílű taktikázgatások alakítják a mindennapokat. 2007-et írunk, nem 1953-at vagy 1974-et.
Ivó szavai is megdöbbentettek, mert keserűen igazak voltak, s ha megvizsgálom a helyi vagy az országos közéletet, akkor legszívesebben én is elhallgatnék, megemelném nagy fehér kalapomat Kisfaludi Péter előtt, s azt mondanám. nem számít semmi, nem kell a blog, nem kell a gondolkodás, nem kell a reménykedés, nem kell a naiv hit, hogy valami valaha is jobb lesz. Dehát április óta aki megfordul itt a blogon, többségében mindenki azt szeretné, hogy jobb legyen minden, Cegléden is, az országban is, a világban is.
Ehhez olykor le kell írnunk gondolatainkat, amely gondolatok talán sérthetik (az ellenérdekelt) embereket, de nem akarunk hallgatni már. Én legalábbis nem. Hamár egyszer rászántam magam a blogírás, akkor könnyen nem hagyom abba. Már nem fogok hisztizni sem, már nem fogok kiakadni sem. Remélem.
És jó itthon. Nagyon jó. És köszönöm, hogy megvédtétek azokat, akiket meg kellett védeni.
Jó itthon. Akkor folytassuk.
Josephin
