Ma én is meg vettem a Kék Újságot, pedig nem szoktam. Nem azért mert narancssárga, vagy piros, vagy kék, hanem mert unalmas. Valószínűleg tényleg Krizsik úr ír a legjobban. Berényi úr cikkéhez nem szólnék hozzá, én személyesen is ismerem őt. Nem tudom, mi volt a szándéka, de remélem a blognak csinált reklámot ezzel.
Viszont a városházi tudósításokban találtam néhány dolgot, amely megkapta a szemem. Válaszokat. Hörömpő Annamária dicséreteit nem idézném. Jobb lesz az úgy nekünk.
Dr. Fülöp Hajnalka azt nyilatkozta, a Táncsics igazgatójának megválasztásánál korántsem született olyan konszenzus, mint a jegyző esetében. „A jogi és ügyrendi bizottság megvizsgálta az ügyet, és szabályosnak találta mind az iskolaigazgatói pályázat kiírását, mind az eredményét.” Erre mit is mondjak? Örülünk neki, hogy minden szabályosnak találtatott, bár senki nem ezt vitatta. Érdekes a fogalmazás, Dr. Fülöp Hajnalka „ügyről” beszél, amit meg kellett vizsgálni. Szóval, volt ügy? És meg is vizsgálták? Nem a jogszerűséggel van a gond (bár ha valaki független szakértőként megvizsgálná a benyújtott pályázatokat, rögtön látná, olyan adatok szerepelnek RM pályázatában, melyeket csak az önkormányzat közreműködésével szerezhetett meg. Tehát a tisztességes verseny már kilőve, bár ezt a törvény iskolák esetében (még) nem szabályozza.) RM. a tantestület szakmai döntése ellenére lett igazgató, nem szakmai többségű (inkább jelentős kisebbségű) oktatási bizottsági javaslat alapján, melyet a szintén nem szakmai többségű (inkább kisebbségű) testület pártpolitikai indíttatásoknak engedve megszavazott. Tényleg nem törvénytelen, csak nem szakmai a döntés, tisztességtelen a pedagógusokkal szemben, s erkölcstelen a személyes érdekek érvényesítése miatt. Dr. Ferenczi Norbert helyeselte RM. kinevezését. Miért? Azt már nem mondta el. Így ezen alapon nagyon nem érdekel senkit, hogy a Ferenczi úr mit helyesel. Az összefonódás ismert, de annyira sem méltatta Cegléd polgárait, hogy legalább az indoklás látszatával próbálkozott volna.
A gazdasági fejlesztési program részleteiben már ismert (persze most sem lettünk okosabbak), s a Fidesz át fogja vinni, mégha nem elég konkrét is, mégha nem eléggé részletes is. Ennek a testületnek elég vázlatosan ismerni a dolgokat (vagy taáln még azt sem), úgyis megszavazzák pártfegyelem alapján. Kezeket magasba. Jaj, dehogy, nem jól mondom, „igen” gombot megnyomni, nem beszélni, nem kérdezni...
Akkor meg tényleg ne bohóckodjunk a demokráciával. Felesleges.
Tehát az önkormányzat válaszolt. Elégedettek vagytok? Mint ceglédi állampolgárok, akik itt éltek ebben a városban, megkaptátok a megfelelő válaszokat? Én nem. És továbbra is úgy érzem, vagyis tudom, nem akarnak válaszolni, mert akkor be kellene ismerni, hogy ez egy, hogyan is mondjam finoman, nem a legtisztább játék. De majd forszírozzuk tovább a kérdéseinket, hátha csak lányos zavaruk miatt nem kerekedtek ki eléggé a mondatok.
Josephin