A tegnapi sokk után már magamhoz tértem. Cen-suras kicsit összeborzolta a lelkemet, de túlélem. Örülök a sok hozzászólásnak, a sok e-mailnek, örülök annak, hogy naponta nagyon sokan felkeresik a blogot, ez a szám már lassan az ezerhez (!) közelít. Köszönöm a kitartásotokat, köszönöm a bizalmatokat.

Most épp Kecskeméten vagyok, de ráérek, amíg várakozom, s elővettem a laptomomat, hogy hasznosan teljen az idő.

Ismét átolvastam mindent, ami az elmúlt egy hónapban zajlott a blog körül, s arra jutottam, hogy a jogos vagy jogosnak tűnő indulatok mellett mostmár megoldást kell találni. Nem nekem, nem nektek, hanem a város vezetésének. A Táncsics és a Várkonyi ügye csak presztízskérdés részükről, semmi több. A Táncsicsban – a többség akaratának megfelelően – semmiféle indoka nincs annak, hogy ne a Somodiné Anikó legyen az igazgató. A Réthi Mari ellen viszont sok érv szól, mellette semmi, hiszen nem tudunk arról, hogy ő valaha is „szakmai csodát művelt” bármely iskolában. Az emberi vonulatokról most ne beszéljünk. Azt tudomásul kellene (illene) venni a városvezetésnek, hogy – a sokat emlegetett demokrácia játékszabályainak megfelelően – a törvényi előírások betartása nem csak látszattevékenység. Megszavaztatták a tantestületet, munkaközösségeket, alkalmazotti közösséget, az eredmény egyértelmű. Ennek ellenére az önkományzat és a polgármester szembe akar menni a többség akaratával. Nem teljesen értem, miért. Ugyanis ha úri kedvüknek akarnak csak eleget tenni, félresöprik azoknak az embereknek a véleményét, akikért nagyon komoly felelősséggel tartoznak, akkor ez nagyon komoly erkölcsi deficitet jelent részükről. Ha csak azért nem akarják a Somodinét kinevezni, mert valaki megigérte Réthi Marinak az igazgatói széket, ez még mindig nem elegendő indok. Ugyanis szakmai érv még mindig nem hangzott el, csak egy jobboldali többségű önkormányzat ugyanazt a sógor, koma, jóbarát attitűdöt alkalmazza, mint előtte a szocialisták. Amennyiben ez így van, továbbra is kisstílű háttéralkuk működtetik az önkormányzatot, a várost, és semmilyen szakmai, emberi érv nem kerül szóba. Erkölcsileg a Fideszes többségű testület nullára írta magát.

A Várkonyi esetében még érthetetlenebb a hozzáállás, hiszen az újdonsült fideszes Kozma Attila ámokfutását is rossz önkormányzati döntés tette lehetővé. Törvény nem kötelezi az önkormányzatot újabb igazgatói pályázat kiírására. Szakmai érv nem szól a jelenlegi igazgató, Milusné Józsa Márta leváltására, hiszen épp az az érdeme, hogy szűk egy tanév alatt stabilizálta az iskolát, szakmailag, emberileg, a visszatérő presztízsről, az uralkodó hangulatról nem is szólva. A Földi László Milusné iránt érzett ellenszenve viszont nagyon elhanyagolható érvnek tűnik az én szememben egy súlyos önkormányzati döntés esetén.

Tehát a képlet egyszerűnek tűnik, Földi László és a testület felvállalja-e ismét, hogy szakmai indoklás nélkül, pusztán személyes indíttatásból – az eddigi szocialista városvezetés gyakorlatának megfelelően – semmibe vegye fontos kisközösségek akaratát, érdekeit, mellébeszélve, kisstílű magyarázgatásokkal erkölcsileg, politikailag, emberileg amortizálják magukat negyvenezer ember, Cegléd városa előtt, vagy bölcs belátással lemondanak egyéni indíttatásaikról, s elismerő pillantások kereszttüzében a „mennybe mennek”. Ez döntéskényszer, s az önkormányzat problémamegoldó képességének egyik szakmai és humánpolitikai tesztje. Senki nem vár ömlengést, hamut sem kell a fejükre szórni, csak átgondolni a dolgokat, mielőtt döntenek.

A tét nem a harc, nem az esetleges presztízsvesztés, hanem a két iskolának a nyugalma, a pedagógusok békéje, a megalapozott, nyugodt körülmények között végezhető szakmai munkának a gyümölcse, melynek nyertesei a gyerekek. A mi gyerekeink.

A blog nem azért született, mert én feltűnési viszketegségben szenvedek. A látogatottsága, a hozzászólások, a hihetetlen mennyiségű e-mail forgalom számomra nem a kétes sikerről szól, hanem arról, hogy cegléd város polgárainak van véleménye, mindenkit foglalkotatnak a napi problémák, de a politika senkit nem érdekel, csak azokat, akik ebből élnek. A testületet a város fizeti, ha azt vesszük, a „városból élnek”, s ez így van rendjén, de a többség azt várja, hogy egy kicsit a városért is éljenek. Ha ezt végiggondolják, ha nem akarnak mindenképpen konfrontálódni, akkor támogatókra lelnek, ha megegyezést keresnek, értelmes kommunikációt kapnak cserébe, ha emberül viselkednek, emberi gesztusokkal fognak találkozni. De ha ez nem jó, akkor az emberek harcolni fognak, egyre keményebben, egyre következetesebben, s nagyon keserű lesz az elkövetkező három év, mindenkinek.

Én azt mondom, beszéljünk komolyan, akár itt, a blogon is, akár az érintettekkel a megfelelő helyen. S én bizakodom, hogy Földi László és a testület nem a Cen-suras nevű pasik stílusát és szellemiségét akarják követni.

Puszi:

Josephin