Apámmal sokat séltunk erdőben, imádta ő is, meg én is. A tavaszt különösen szerettem, amikor minden feléledt, minden megmozdult, minden virágba és színekbe borult. Sokszor láttunk őzeket, szarvasokat, amint a bikák küzdöttek egymással. A természet ereje ez, mondta Apám, a természet hívő, hívó szava tavasszal, az utódlás, az örökítés. Megbolondulnak a hormonok, mondják az emberekre. Megbolondulnak az emberek. Az utódlás, az örökítés gének parancsa által elveszi az eszünket. Van ebben jó is. Sőt, sok jó van benne, mert ilyenkor ösztönösen jobban esik az ölelés, intenzívebbek az illatok, égetőbbek az érintések, tüzesebbek a mozdulatok, csak a szavak halkabbak.

Apám azt mondta, legyél boldog. A boldogság elhatározás kérdése, a boldogság kapcsolatok, szerelmek és barátságok kérdése. A boldogság célok és harcok kérdése. A boldogság megfoghatatlan, mert beszélni kezdesz róla, s rögtön elillan, elfut a szavak elől, de amikor cselekszel, amikor beszélsz, amikor a másik szemébe nézel, s látod, hogy ért, amikor ölelsz, amikor ki sem mondod a szavakat, csak tudod, hogy sok embert szeretsz, és sok ember szeret téged, akkor már nem éltél hiába.

Tavasszal megbolondulnak a hormonok, és megbolondulnak az emberek. Türelmetlenebbek és erőszakosabbak vagyunk. Nem csak szeretnénk, hanem akarjuk is a boldogságunkat, magunk képére akarjuk igazítani a világot, s ha véletlen lenéz ránk a Jóisten, elcsodálkozik. Olykor tudunk emberül viselkedni. A közös dolgok, a közös célok embert „csinálnak” belőlünk, értjük a szavakat, a gesztusokat, a pillantásokat, s tudjuk önfeledten élvezni a tavaszt minden keserves nyűglődésünk ellenére is. És ez sokkal fontosabb, mint mindig mindent megválaszolni, mindig mindenkit legyőzni, mindig mindent és mindenkit „megerőszakolni”. Mert holnap összefuthatunk a boltban, a vasútállomáson, a buszmegállóban, a moziban, egy kiállításon, egy nyársaláson. S akkor mit mondunk egymásnak? Mit szeretnénk mondani egymásnak. Az forog majd a fejünkben, hogy mennyire utáljuk azt a másik embert, mert ezt mondta, meg azt mondta. De eszünkbe sem jut, hogy meg sem próbáltuk soha szeretni egymást. Meg sem próbáltuk közelíteni az álláspontokat. Meg sem próbáltunk egymás vállán sírni, aztán egymásra nevetni.

Most én valaki vállán szeretnék sírni. Csak azért, hogy utána egymásra nevethessünk.

Puszi:

Josephin