Bolond hétvégém volt most, kapkodás, vendégeskedés, sütés-főzés, és pihenés alig. Zajlik körülöttem az élet, több ismerősömmel is beszéltünk a blogomról. Kellemes izgalmi állapotot okozott, hogy senki nem tudta, hogy én írom. Azt mondták, nem normális ez a „szőke picsa” (bocsánat, de csak idéztem), összehord hetet-havat. Aztán a végén mégis azt állapították meg, Josephinnek sok mindenben igaza van. Alig tudtam leplezni boldogságomat, hogy beszélnek a blogomról, s nem mondanak rosszakat.
Titkos tanácsadóm azért óvatosságra int, s mivel ő sokkal felkészültebb és tehetségesebb nálam az írásművészetben, hallgatnom kell rá. S ha még tudná, hogy bizony úgy is komoly hatást gyakorol rám, mint férfi, akkor nyilván még sígítőkészebb lenne. Rám is férne most éppen, de vannak határok – sajnos – amelyeket nem mindig lehet átlépni. Pedig olykor szívesen megtenném, s fantáziálásaim közben meg is teszem, de annyira, hogy még én is majdnem belepirulok. De ez most nem is érdekes.
Salvadornak komoly köszönettel tartozom, valószínűleg az ő hatására többen olvassák a blogomat, gondolom a maga módján tudja népszerűsíteni. Az igazi siker az lenne, ha végre nyíltan megindulna a kommunikáció, de tanácsadóm azt mondja, ne legyek türelmetlen. Ilyen rövid idő alatt már többen tudnak rólunk, mint remélhettük, a statisztikák azt mutatják, napról napra többen kíváncsiak ránk.
Sajnos nincs annyi adőm, amennyit szeretnék, meg nehéz is így, hogy szinte csak a magam feje után kell mennem. Ha lennének témaajánlatok, ha végre megnyílnának az emberek, s lemernék írni, akár e-mailben is a véleményüket, információkat hoznának, adalékokkal szolgálnának a leírtakhoz, akkor sokat segítenének Salvadornak és nekem is. Csak türelem, türelem, mondogatom már magamnak én is, miközben tördelem a kezem. Egyszer biztosan ki fog derülni, ki vagyok én, s remélem ez nem köpködések közepette fog lezajlani, hanem úgy, hogy ő az a szőke nő, aki hozzájárult a demokrácia, a közbeszéd fejlődéséhez. Álmodozom. Nyilván a testemmel könnyemmel tudnék hírnevet szerezni magamnak, de én az eszemmel akarok. Bocsánatot kérek, ha ez nagyképűen hangzik, de a látszat ellenére tudok különbséget tenni, s pontosan tudom, mikor minek van itt az ideje és a helye.
Tehát akkor biztatok mindenkit, elegyedjünk szóba, mondjuk a magunkét. Ne is azért, mert mi hősök lennénk, maradjunk annál a verziónál, hogy gondolkodó emberek, kiknek véleményük és önbecsülésük van, akiket nem lehet nem figyelembe venni!
Még később folytatom.
Puszi:
Josephin
