Sziasztok!
Némileg átgondoltam a blog dolgait. Mondhatnám azt is, levontam bizonyos következtetéseket. Nagyon sokat tanultam, s azt gondolom, ismerve az összes bejegyzést, többnyire a józan ész dominált, a megrökönyödés kétségbeeséssel fűszerezve, de alapvetően a gondolkodás, a közös gondolkodás, a rejtélyek, rejtvények megfejtésére való törekvés...
A blog ugyanazt mutatta meg, ami az egész országban uralkodik, van egy értelmes, gondolkodni akaró és tudó többség, akinek van véleménye a világról, aki el is szeretné mondani, ha tudná, ha merné, ha lenne lehetősége. Nyilvánvalóan ezt szeretné, mert úgy gondolja, ez a világ most nem jól működik. Ez a meghatározó többség elutasítja a szélsőséget, magyarázatokat keres arra, hogy mitől, miért romlott el ennyire minden. Nem fegyverkezni akar, nem letámadni, nem vagdalkozni, hanem gondolkodni, rámutatni a hibákra, a rossz megoldásokra, s megoldani problémákat, ha hagyják. Ez számomra nagyon szimpatikus hozzáállás, mert konkrétumokról akar szólni és beszélni, s nem ideológiákkal vagdalkozni, nem pártzászlókat lobogtatva mocskolni, cikizni bárkit is.
Az megint más kérdés, hogy Magyarország nehéz helyzetben van, mint ahogyan Cegléd is. 1990 óta a nagy szabdságunkat úgy irányította dicső politikai elitünk – lent és fent –, hogy ebből az ország nem jött ki valami jól, mi emberek nem érezzük magunkat fényesen, mert azt látjuk, nem előre haladunk, az ország nem előre halad, hanem csak csúszik lefelé. Ebben a politikai élet valamennyi szereplője bűnös, pártszíntől függetlenül.
Ám legnagyobb bűnük mégis az, hogy nem az egységet erősítik, nem a normális, egészséges magyarságtudatot közvetítik az emberek felé, hanem legfelsőbb szintről egészen le az utcákig sugározzák a háborús hangulatot, a kibékíthetetlenséget, a haragot, a történelmi és legújabban szerzett, osztott, kapott, elszenvedett sérelmeket. Ez a felszín, a háborús övezet, a magyarság felé közvetített kommunikáció, miközben a politikai elit (és a teljes politikai elitről beszélek nagyon ritka kivételektől eltekintve) még mindig hagyja egyéni, önös érdekeihez ragaszkodva, hogy ne jól menjenek a dolgok.
Nem olyan régen beszéltünk itt a blogon a törvényekről, említettem a kárpótlást, a privatizációt, s most még melléteszem a GT.-t, a Gazdasági Törvényt. Aztán sorolom a neveket is, Szabadi Béla, Kulcsár Attila, Simicska Lajos, Schlecht Csaba, Földesi-Szabó, Princz Gábor, vagy az ügyeket, Postabank, brókerbotrány, a tízezernyi kft-s játék, a százmilliárdos nagyságrendű behajthatatlan köztartozások ügye (mindegyik párthoz kötődő cégügyekkel). S akkor azt mondják, már nem először, ki kell igazítani a költségvetést, úgymond reformokat végrehajtani, újra megszorítani a nadrágszíjakat, miközben a rendszerváltozás óta a fekete- és a szürkegazdaságban van (szerény becslések szerint is) az adózatlan jövedelmek egyharmada, de inkább a fele.
S most lassan megint háromszáz forint lesz a benzin, a bankok uzsorakamatába rokkan bele a magyar nép, a számlákat alig tudjuk kifizetni, emelkednek az árak, s tartja a markát az orvos, a cipész, a mosógépszerelő is...
De a rendszerváltás óta mindegyik kormány hagyta így működni a dolgokat, egyik sem mondta, hogy alakítsuk át a törvényeket, legyen igazságosabb a közteherviselés, ne csak a nyugdíjasok és a bérből- és fizetésből élők legyenek a biztos pont, akiket folyamatosan meg lehet fejni, de már nem sokáig lehet tovább nyomorgatni.
S akkor mi most a múzeumba való árpádsávos zászlón vitatkozunk, meg virtuálisan csúnyán nézünk egymásra, mert azt hisszük, értünk a politikához, a gazdasághoz, a világ dolgaihoz, s van beleszólásunk bármibe is. Valójában nincs, mert ahogyan Orbán vagy Gyurcsány „isteni magasságokba” emelkedett egyes emberek szemében, addig a helyi politikusok is azt hiszik a rendszerváltozás óta, hogy ez a „büszke elszigeteltség”, ez a „bármit megtehetek büntetlenül” attitűd örökké fog tartani.
Nekem ez a blog megmutatta, hogy szükség van a nyílt, szabad gondolatokra, a közösségekre, az egészséges vitákra, szükség van a demokráciára, mert az emberek nem akarnak örökké csöndben élni, nem akarnak örökké helyi kisstílű vezetők játékai lenni. Az emberek normális emberei életet akarnak, normális emberi gondolatokat, normális emberi megnyilvánulásokat, normális emberi érzelmeket. Én úgy gondolom, az embereknek már elegük van a harci dobokból, a gyújtó hangú beszédekből. Értelmes, a problémákra koncentráló alternatívákat akarnak, s úgy, közben lopva ne a másikat kelljen figyelni, hogy előkapja-e kabátja alól a kőbunkót.
Na, ez most így kiszakadt belőlem. Most az sem érdekel, hogy igazam van, vagy sem, de ebben a pillanatban most így gondolom, így érzem. És nem vagyok tőle nagyon vidám.
Puszi:
Josephin
