Igen, én is azt hiszem, hogy Lovas Ottó jó ember. Mértékadó, kulturált ember. Státusza, hivatása példa lehet. Csak nem értem a mai napig sem, hogyan került a Magyar Gárda soraiba. Talán még a szándékot is értem, hogy tenni kell valamit. De így? S pontosan ő? Nem értem.
Ha csak a rendszerváltás óta eltelt éveket megvizsgálja valaki, akkor nagyon komoly tévúton jár, ha mindenért Gyurcsányt okolja. A magyar politikai elit minden egyes résztvevője hibás (sőt, bűnös abban!), hogy ide jutottunk. De még mindig nem elég, még mindig kardot kell rántani. A képviseleti demokrácia csődjét mutatja a mai köz- és politikai élet. A dzsentrivilágot idézően alakulnak ki a kasztok, származási és kapcsolati ügyintézése folyik a világnak. A tömeg nem képes gyakorolni a demokráciát, mert tanulatlan, vagy tele van félelmekkel, a mindennapi megélhetésért küzd. A képviseleti demokrácia meg a hatalomról és a pénzről szól. A Parlamentben egyetlen témában van teljes egyetértés jobb- és baloldalon: a tiszteletdíjak és költségtérítések terén. Ez nem vicc? Miközben ez a fajta mutyizós, melldöngetős, magyarkodós, leárulózós képviseleti demokrácia tizenhét év alatt kitermelte az újgazdag réteget, lassan csődbe viszi az embereket, a nagy tömeget, anyagilag, erkölcsileg, lelkileg, szellemileg. Nem, nem az országot fogja csődbe vinni, arra mindig vigyázni fognak. Valamit tenni kell. Tényleg. S megértem, hogy egy tizen-, huszonéves beáll a Magyar Gárda soraiba. A múlt heti 168 Órában érdemes elolvasni az Ormos Máriával készült interjút, hogy a mai magyar ifjúság hol is tart.
De hol tart a mai magyar közélet, a mai magyar politika? Az már nyilván kevés, hogy Gyurcsány mondjon le! Én magam sem értek egyet a kormány sok döntésével, nem értek egyet a közállapotokkal, nem értek egyet a politika, a politikai elit hiteltelenségével, de a Magyar Gárdába sem akarok beállni, a szenteskedő papok templomaiba sem akarok bemenni imádkozni...
És akkor mit tegyünk? Vasárnapi ebédek után, fröccsel a kezünkben verhetjük az asztalt, hogy mondjon le Gyurcsány, mondjon le Orbán! Persze másnap visszatérünk a „normális” életünkhöz, s vigyázunk minden szavunkra. Meg kell élni, s ez teljesen érthető. Vészhelyzetben vagyunk. Ez is érthető. Tenni kell valamit, s ez is érthető. Lovas Ottó fel is vállalta ezt, még ha én nem is értek egyet ezzel a fajta megoldással. De akkor mondjon valaki valami jó megoldást. Én nem tudok.
Még egy ekkora kisvárosban sem vagyunk képesek elmondani a véleményünket, ha elmondjuk, utána megijedünk, utána megijesztenek bennünket. Akkor mit kezdünk a Gyurcsánnyal, meg mit kezdünk az Orbánnal, meg a Semjénnel, meg a Kókával? Semmit. A legegyszerűbb emberi dolgainkat sem tudjuk emberi módon megoldani, még itt, vidéken sem. Akkor mit várunk fentebb? Erre azt hiszem, még Lovas Ottó sem tudja a választ.
Na, pá!
Josephin
