Szeretném folytatni tovább a megkezdett gondolatsort, de egy kicsit más szempontból megvizsgálni, hogy ez a bizonyos „törvényes törvénytelenség” szerintem miket eredményezett, eredményezhet. Kezdem ott, hogy – Lexx szavaival élve – a jogszolgáltatás minőségében csalódott emberek nem hisznek már senkinek. Kiszámíthatatlan környezetben mindenki bizonytalanná válik, nem hősködik, befogja a száját, meghúzza magát, mert dolgozni muszáj, családot eltartani muszáj, élni az életet muszáj. Nyilván a normális élet is tele van (egészséges) kompromisszumokkal, de a nem normális élet ennél sokkal rosszabb, a kompromisszumkészség átvált megalkuvások sorozatába, eltűnik az önbecsülés, a nem tartható (pszichés, erkölcsi, szellemi) életminőség romlása tovább rombolja az egyébként is labilis emberi kapcsolatokat. Tele a média azzal, hogy a morális válság mennyi mindenre rányomja a bélyegét.

Törvényes törvénytelenségnek nevezem azt a folyamatot, ami ugye nem logikus, hiszen valami vagy törvényes, vagy nem, de én azért az életet nem tudom, és nem is akarom száraz jogszabálygyűjteményként megélni. Vegyük kezünkbe a Bibliát (remélem most a temlomba járók is figyelnek rám), s olvassuk el, mi is volt a törvény, mit mond a Tízparancsolat.

Most csak azokat emelném ki belőle, amelyek nem a hitéletre, hanem a hétköznapi életre vonatkoznak.

– „Tiszteld apádat és anyádat, hogy sokáig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad neked.” Itt már megbukott a törvénytiszteletünk, mert saját szüleink tisztelete nem egészen olyan, amilyennek a Biblia előírja. Kellene tisztelnünk a szüleinket, valóban, bár mióta gyerekeim vannak, azt gondolom, nekem mint szülőnek, tennem kell azért elég sokat, hogy kivívjam, megérdemeljem gyerekeim tiszteletét. Sajnos nem mindenki gondolja így, sok szülő úgy véli, neki „alanyi jogon” kijár a tisztelet. Hát, nem egészen.

– „Ne ölj.” Az emberi élet tisztelete évezredek óta nem jött még össze nekünk, vallási, faji, politikai, gazdasági indokok „szolgáltattak alapot” a tömegmészárlásra, a szentesített gyilkosságokra...

– „Ne törj házasságot.” Választásaink mi magunk vagyunk, mondják azok, akik kellő bölcselettel képesek szemlélni a világot. A rossz választás rossz következményekkel jár. Ma már társadalmilag elfogadottan nem bűn a házasságtörés (ha kiderül). A világ más tájain még ma is halál jár érte. Hát ez nem annyira az élet tiszteletéről szól.

– „Ne lopj.” Hm. Kell erre mondanom valamit?

– „Ne tégy hamis tanúságot embertársaid ellen.” Hm. Az igazmondást hol is lehet megtanulni?

– „Ne kívánd el embertársad házát, ne kívánd el embertársad feleségét, sem szolgáját, sem szolgálólányát, sem szarvasmarháját, sem szamarát, sem más egyebet, ami az övé.”

A Tízparancsolatból ezeket emeltem ki, s most fordítsuk le a mai nyelvre. Az agressziónk szociálpozitív kiélése még szerencsére többségünknek megy, de ezek az erkölcsi intelmek még ma is aktuálisak lehetnének, bár a gyakorlatban soha nem működtek. A mai sokat emlegetett morális válság tehát nem újkeletű, de keressünk konkrét példákat.

A képviseleti demokrácia működése alapján új igazgatók kerültek kinevezésre Cegléd város több oktatási intézménye élére. A törvényesség működött, nem vétózhatjuk meg törvényi alapon a döntést. De erkölcsileg, szakmailag mindenképpen. Mert a következményei lesznek súlyosak egy törvényes, ám rossz döntésnek. Nem csak arról szólhat ez, hogy a Táncsicsban, a Bem-ben, a Kereskedelmiben talán nem alkalmas szakmailag, emberileg a vezető, hanem arról is, máris tanúbizonyságot tettek erkölcsi alkalmatlanságukról. Én, ha nem érném el a többséget egy olyan kollektívában, akikkel együtt kell dolgoznom éveken keresztül, akkor azonnal visszavonnám a pályázatomat. Hiába igérné nekem az önkormányzat, hogy nem számít mit döntött a tantestület, úgy is ők fogják kimondani a végső szót, én nem kérnék ebből a végső szóból. Megfutamodás lenne részemről? Nem. Ha a személyiségemmel, a páylázatommal nem tudtam meggyőzni őket, akkor nyilván semmi mással nem fogom. A Bem jövendő igazgatója harminckét éves. Valóban kellő élet- és vezetői tapasztalattal rendelkezik, hogy naponta majdnem száz ember életét igazgassa? Ha született tehetség, akkor igen, bár én még nem sok született tehetséggel találkoztam.

RM stílusa közismert, a blogon sok mindent megjelent róla is, a pályázatáról is. Érdekes módon viszont mellette senki nem „kampányolt”, mellette senki nem sorolta az érveket. (Sokszor leírtuk már, ott van negatív példának az összezúzott Várkonyi esete az ámokfutó Kozma Attilával. Egy ilyen súlyos presztízs- és egyéb veszteség nem volt elég a városnak? Úgy látszik nem.)

A hazugság egyébként is átszövi az életünket. A Táncsicsban már elkezdődött a helyezkedés (már aki alkalmas erre a tevékenységre), a tantestület zöme berendezkedett a túlélésre. De szerintem túlélésre nem lehet berendezkedni. Vagy túléli az ember az eseményeket, vagy nem. Mit érezhetnek azok a volt várkonyis pedagógusok, akik valamikor Kozma Attila elől a Táncsicsba menekültek?

Ahogyan Lexx írta, a törvényesség nem jelent erkölcsösséget, tisztességet. De miért nem? Mert sajnos nincs rá szükség. Akkor is működik minden, ha örökké háborúzunk egymással, ha megfélemlítjük a nálunknál gyengébbeket, ha átgázolunk mindenen és mindenkin, ha úgy irányítjuk pillanatnyi hatalmunknál fogva az eseményeket, hogy nekünk legyen a legjobb. Persze ez rövidlátás, erősen korlátozott szellemi teljesítmény, vakvágány. Pillanatnyi nyereség (bár van akinek egy életre kitart ez az élmény). A törvényesség nem jelent erkölcsösséget, tisztességet. Nem, de a törvény nem feddi meg azt, aki hazudik, aki megcsalja a feleségét, férjét, aki csúnyán beszél a beosztottjaival, aki Nagygyőr módon átver és terrorizál egy egész tantestületet. Ettől még kaphat erkölcsi bizonytványt, csakhát...

Nagyon szeretném, ha ezekre a gondolatokra sokan reagálnátok, mert én magam sem teljesen tudom, valóban ilyen-e az élet, vagy csak én látom olykor túlzottan sötétnek.

Kinéztem az ablakon, s látom a sötét felhőket. De remélem, nem lesz eső. Nem szeretném. Most nagyon nem szeretném.

Puszi:

Josephin